A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-11-08 / 45. szám
ták be. Azóta idegen nyelvekre is lefordították. A Bánk bán nemzeti drámává magosztosult, különösen a válságos időkben aratott általános sikert. 1860-ban Erkel Ferenc zenéjével opera készült belőle. Szövegét Katona drámája nyomán Egressy Béni írja. A bemutatót a pesti Nemzeti Színházban 1861. március 9-én tartották. Szerb Antal egyebek között így magyarázza Katona müvének rendkívüli hatását: "Akadnak drámák, amelyeknek a cselekménye sokkal izgatóbb, mint a Bánk bán késleltetett meséje —. de egy sincs, amelyben a drámai nyelv annyira a vógsó• Egressy Gábor mint Bánk bán kig feszült indulatok nyelve volna, amelyeknek minden mondata annyira a vihar előtti párázattól volna terhes és villámot hordozó. Ez a nyelv az, amely az első intonációtól az utolsó szóig magával ragad és kiváltja azt a megrázkódtatást, a katarzist, ami a klasszikus hagyományok óta a tragédia célja. Katona alakjai nem beszélnek, hanem kirobbannak... Amilyen egyedülálló a dikció, olyan egyedülálló a dráma eszmei tartalma. Abban a korban, amikor a legmagyarabb költők is versengve dicsőítik Ferencet, a császárt, Katona József egymaga jajdul fel az idegen uralkodóház ellen..." Dénes György EGTAJAK Katona József: Mi az oka, hogy Magyarországban a játékszíni költőmesterség lábra nem tud kapni? (részlet) Másocjik akadály a nemzeti dicsekedés. Még midőn borzas őseink csak kürtszóval tudták kedveket pompásitani, egész mulatságok abban állott, hogy a vitézek izmos tettei énekeltettek. A hízelkedő dalosok egy merészebb nyúlból oroszlánt, egy fürge törpéből óriást alkottak, és a jámbor levente ezen elmosolyodva ugyan, de mégis belső megelégedéssel köszönté el a kancsót, mert noha a magyar jobban esmeretessé lett a világ előtt szerencsétlenségeiről, mint szerencséjéről, mindazonáltal a veszedelmek közt is mindég kész talpra ugorhatása, s az a lélek, mely soha, legfőbb veszteségében is el nem hagyta, vitézzé s naggyá szentelte ótet, és ezen büszkeséget sohasem is engedte magában kétségbe hozattatni. így jött egész mulatságok, egész történetek csak dicsekedő dalokban hozzánk. — Most a játékban sem igen nézi azt a magyar, hogy mint van a kidolgozás, hanem: mint van a morál? Óelőtte az a szép, amelyben több-több jeles mondások vannak — annyival inkább, ha azok nemzetét érdeklik, teli torokkal és botokkal való dörömbözéssel adja ki megelégedését. Igaz, hogy itt csak a hebehurgya ifjúságot vagy a bárdolatlan köznépet értjük, de mivel éppen ezek végett a jobb Ízlésű abbanhagyja a játékszínbe vak) járdogálást, a dörömbözés (melyet az agyargó idegen nevetve beszél el hazájában) lesz az írónak útmutatója, hogy ha dicsőséget akar aratni, nem jóalkotású, hanem csak dicsekedéssel teljes hazai drámát kell Írni; —■ még a szép tettek is elmaradhatnak, elegendő az, ha telitömetietik a darab azoknak dicsekedő emlegetésével. Most hát támadjon egy, aki e mód szerént Írjon, már Magyarország mindjárt megtalálta fénikszét; az egész nemzet nevében feláll egy, aki kötelességének tartja (hazája dicsőítésére) a nagy lelket és szép ízlést dobolni, anélkül hogy még lenne valahol egy csekélyebb valami, mellyel amazt öszvehasonlitva, lehetne nagynak és szépnek mondani. — Visszarezzenti ez az egyszerre való erőszakos fellépése egynek a másikat induló szándékától, mert teljességgel meg lehet győződve, hogy soha el nem tépheti amannak kizáró privilégiumát; és mivel az ember oly gyáva, hogy mindenik előtt szebbnek tetszik önnön tökéletessége, mint azé, akit ily (Deus ex machina) módon maga eleibe hágni szemlél, inkább eláll (a dramaturgiáról szólunk) szándékától, mintsem egy csekélyebbnek vélt mellett második személlyé tétettessen. Eléggé balgatag magát megsértettnek érezni, midőn látja, miképp lesz egyik egyszerre magyar 0, a másik magyar K, a harmadik magyar C, anélkül hogy még láthatott volna magyar X, magyar Y vagy magyar Z-t, kiken amazok a győzedelmet megvévén, őket e polcra az egybevetés (correlatio) emelte volna. Magyarország az ilyenek által kénytelen elesmerni, hogy: külső ember! ide nézz! itt van tehetségemnek sommája! A jobb Ízlés neheztelve somfordái, az agyargó jövevény pedig (minekutána csakugyan megszemlélte a fénikszeket) hahotával kacag, és a nemzetnek ily ostoba kedveskedéssel megszégyeníttetett géniusza elpirulva fordul el, és bosszankodva könnyez. Katona József A múzsához Múzsa, segíts! segíts! Jaj, de kihez, s ki száll ? Engemet egy se tud, élek-é vagy halok. El ne kacagd magad Múzsa tehát ezen: esdeklő levél ez csak elődbe, melly zsámolyodon hever; majd, hogy idővel azt tudd: ki kiáltja, szép bölcs, segedelmedet. Hisz nem is én vagyok csak magam, aki rád kurjogát, ó kegyes Múzsa! holott soha még nem is esmeréd. A HÉT 17
