A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-11-08 / 45. szám
OTT JÁRTUNK Zeneszóval hönnyebb Ökörnyálúsztató őszi reggelen kopogtattunk be Stifter Istvánhoz, a sárosfai alsó tagozatos általános iskola igazgatójához, hogy a kisiskolák hátrányai felől érdeklődjünk. — Hátrányról én nem tudok! — mondja mosolyogva az igazgató. — Előnyt viszont annál többet felsorolhatok. Most például, 8—10 óv kihagyás után, ismét nyitottunk különálló első osztályt. Tizennégy kisgyermek tanulja itt a betűvetést. Tizenhárom második, és tizennégy harmadik osztályos tanulónk van. A negyedik osztályba is tizennégyen járnak. Az első és a negyedik évfolyam külön-külön osztályban tanul, a másodikosok a harmadikosokkal egy tanteremben vannak. Sajnos. De még így sincsenek olyan sokan, mondhatni zsúfoltan, mint egy összevont nagy iskolában. Két napközicsoport működik az iskolánkban, ennyit igényeltek a szülők. Harmincötén járnak a két csoportba. A konyhánk együtt van az óvodával, ebédelhet, aki akar. Ezen felül tízórait kap, aki befizeti a havi ötven koronát. Ezt mi "tejakciónak" hívjuk. Sok gond van c körülötte, a pénzbeszedéstől, a kimutatások, elszámolások elkészítéséig, de nem baj. Ezt is elvégzem — és már mutatja is a takaros rendbe szedett és lefűzött számlákat. — Mit kapnak tízóraira a gyerekek, és ki készíti el? — Az egyik takarítónőnk számára engedélyeztettem a tízórairól való gondoskodást. Változatos menüt készít, volt már kuglóf kakaóval, tej vajaskiflivel és szalámis kenyér teával. Igényesek a gyerekeink. Bizony arra is oda kell figyelni, hogy mindenki megkapja a tízóraiját, aki befizetett. Hó végén aztán elszámolom a kiadásokat, a megtakarításból tavaly fedezni tudtuk az utolsó havi tízóraikat. — Jó ma gyereknek lenni — sóhajtok fel —, főleg kisiskolában... — Minden erőmmel azon vagyok, hogy a helybeli gyerekek semmiben se szenvedjenek hátrányt. Azt akarom, hogy minden olyan előnyhöz, 2 A HÉT amelyben a városi gyereknek része van, hozzájussanak, s közben a hátrányok — a zsúfoltság, a rosszabb városi levegő, az utaztatás — ne érjék őket. így például zeneiskolai nevelést is kapnak, immár tizenegy éve. Minden szombaton Méry Lajos oktatja őket. Harmonikán, zongorán és szintetizátoron tanulhatnak játszani. Van, aki már zenekart is szervezett és anyagilag sem elhanyagolható módon kamatoztatja tudását. Tíz-tizenöt zongora is van a faluban és számtalan harmonika meg szintetizátor. Én magam is hozzájárulok a zenei képzéshez. Huszonöt éve foglalkozom a furulyásokkal — és már szalajt is valakit a szomszéd osztályba: — Hívjátok ide Nagy Erzsikét és Janik Alicát! Lelkes Krisztián te is gyere! — Odaállítja őket az iroda végébe és máris megtelik a szoba csengő énekhanggal és furulyás kísérettel. — Ma is huszonöt gyermekkel foglalkozom. Akit tehetségesnek találok, azt tovább tanácsolom a somorjai zeneiskolába. Lelkeséknél például mindhárom fiú muzsikus. Az igazgató nem éri be azzal, hogy hallgatja a gyermekeket. Előveszi a hegedűjét, közéjük áll és játszik. Csakhamar "kinövik" az irodát, ezért átmegyünk a szomszédos tanterembe. Ott kibővül a rögtönzött zenekar, a köcsögdudát Horváth Marek kapja kézbe, és hömpölyög a dal, merthogy: "Tavaszi szél vizet áraszt..." Hej, virágom, virágom... Zöldbe ágyazott park-falu ez a Sárosfa. Suttogva bújik össze a nyár az akáccal és a nyírrel. Itt-ott tujabokrok zöldellnek, most rakja fészkét ágai közt az itt telelő madárka. — Itt szeretnénk sportpályát építeni — mutat a fák közötti gyepes térre az igazgató. — Messze van a sportpálya, ne kelljen egészen odáig sétálni, ha tornaórát tartunk. Meg a napköziseknek is jobb lesz... Búcsúzunk, kezet rázunk. Elégedetten konstatálom, hogy Sárosfán a kisiskola visszahelyeztetett jogaiba, így lehet mély gyökerű, zúgó történelmi viharban is helyt álló embereket nevelni. Fister Magda (Fotó: Prikler)
