A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-11-01 / 44. szám
SZABADIDŐ Sorsdöntő tévedés A gyászolók menete lassan kígyózott a temető domboldalán. A lélekharang monoton hangját a szemközti hegy visszhangozta. Sírkereteknek ebbe a megszokott látványába csak a sok tizenéves fiatal nem illett bele. A koporsó mögött haladó nő, botladozó léptei ellenére sem tűnt idősnek. Görcsösen kapaszkodott egy őszhajú férfi karjába és mintha szándékosan távolodott volna a jobbján haladó középkorú férfitől. Az asszony előzőleg nyugtató injekciót kapott, hogy részt vehessen tizenhét éves egyetlen lánya temetésén. A koporsót követve lélekben messze járt ettől a szomorú helytől. Ujjaiban érezte a kis Zsuzsi szőke hajának selymességét, mintha csak tegnap fonta volna copfba a rakoncátlan tincseket. Lelki szemei előtt megjelent a gyámoltalanul felé tipegő csöppség, amint kitárt karjaiba igyekszik, s ő magához ölelve biztatgatja a járásra. Hányszor kapta fel a félénk, bizonytalanul tipegő kislányt, mintha érezte volna, hogy csak addig van biztonságban, amíg ő maga tudja megvédelmezni a ráleselkedő veszélyektől. A tél végi csípős szél meglebbentette az arcát fedő fátylat, s ez hirtelen egy még régebbi emléket elevenített meg. Fátyol volt a fején akkor is, de az fehér volt, ő pedig végtelenül boldog. A templom ajtajában fogadták a jókívánságokat. A szél akkor is játszott a fátylával, neki pedig nehezére esett még egy kis időre is kivonni a karját ennek a nagyon csinos és magabiztos fiatalembernek a karjából, akit most a férjének tudhat. Ez a férfi most is itt megy mellette, de mintha mérföldek lennének közöttük lélekben, s a testi közelségtől is iszonyodik a tragikus esemény óta. A férfi hajdani magabiztossága az évek során saját akaratát érvényesítő zsarnokságnak tűnt a szemében. Megjelenése ma, negyvenéves korában sem vesztett vonzerejéből sok nő számára, akik szívesen mutatkoztak vele a nyilvánosság előtt, s a férfi ezt az előnyét messzemenően ki is használta. Miközben léptennyomon hangoztatta, hogy mindazt családjáért teszi. A kívülállók számára ez valóban így tűnhetett, hisz megvolt mindenük, csak éppen a legfontosabbat, az érzékelhető szeretetet, a meghitt családi együttléteket nem kapták meg tőle. A megtört asszonyt a temető síkos útja hozta vissza merengéseiből a jelenbe. Most mindennek vége — lüktette a rideg valóságra eszmélő tudata. A lányát, aki élete egyetlen értelmét jelentette, ma eltemetik. Apján kívül senkije sem maradt. Lánya értelmetlen halála az ő szemében a férje bűne, aki rideg, céltudatos számításaival olyan iskolába kényszerítette, ahol a követelményekkel nem tudott megbirkózni. Félénk tiltakozásait az apja lehurrogta, a kislány 30 A HÉT pedig viselte a számára elviselhetetlennek tűnő terhet, idővel pedig menekvésképpen egy narkós társaságba keveredett, mert csak közöttük tudott ideig-óráig megszabadulni az örökös kudarcok sanyargatásától. Persze talán ő is visszatarthatta volna ettől a társaságtól, ha mindig mellette marad, ha három évvel ezelőtt szembeszáll a férjével, és eléri azt, hogy a gyerek kedve szerint fodrásztanuló legyen. De ő akkor nem mert szembeszegülni a férjével, aki érzése szerint már annyira eltávolodott tőle, hogy egyetlen összetartó szálnak csak a lányukat tartotta, s rettegett attól, hogy ellentmondásával ezt is elszakítja. A koporsó fölött állva az asszony mintha kábulatba esett volna, s fáradt agyában egyre csak régen elhangzott mondatfoszlányok zakatoltak. — Nekem szükségem van a kapcsolataimra... ezt te nem érted... én nem nőket hajszolok, hanem pozíciót, és ebből is nektek lesz hasznotok... Befejezhetjük a nyaralót, elmehettek Olaszországba... Értetek hajtok, de te ezt nem bírod felfogni... tudom én, hogy mit miért teszek, te meg csak féltékenykedsz... hát tehetek én arról, hogy az én pályámon olyan sok befolyásos aszszony van... sok függ tőlük, a kedvükben kell járnom... Lehet, hogy a férjének igaza volt, de ő közben úgy érezte, mintha teljesen elvesztette volna a férfit, és az anyagiakat egy vadidegentől kapná. Hiányolta az intim együttléteket, azt, hogy esténként együtt üljenek a tévénél, hogy elmondhassák egymásnak a nap eseményeit. Napokig alig látták egymást. Munkából hazajövet gyakran talált üzeneteket; egy hétre elutazom. Még a hétvégeket is csak ritkán töltötték együtt. Olyankor vagy a hétvégi házon dolgozott, vagy másodállásból eredő munkáját végezte valahol. Az asszonyt az utóbbi hónapokban, amikor már tudta, hogy lánya rossz társaságba keveredett, lelkifurdalás gyötörte. A serdülő lányt sokszor magára hagyta, nem volt türelme végighallgatni az olykor csacskaságnak tűnő beszámolóit, és ez vezetett bizonyára oda, hogy gimnazista korában már le is szokott az anyjával folytatott beszélgetésekről. Hallgatag lett és bizonyára az anyjára neheztelt amiatt, hogy az apjával szemben nem állt ki mellette a továbbtanulás mikéntjének eldöntésénél. Gyászfátyola alatt az asszony most a bűntudat könnyeit hullatta. Teljes súllyal ránehezedett a felelősség lánya végzetes tettéért. Túlságosan elfoglalta megromlottnak vélt házasságuk problémája, szívesen sajnáltatta magát barátnőivel. Eljárogatott velük kávéházba, baráti összejövetelekre és közben arra számított, hogy férjében felébred a féltékenység. De erre hiába várt, a férfi tovább járta a maga útját, s lépten-nyomon bizonygatta, hogy mindezt a családjáért teszi. Most, itt a sír fölött, az asszony rádöbbent eddigi problémái kisszerűségére és arra, hogy közben elhanyagolta a lányát, akinek nem csak kiskorában volt szüksége az anyjára. Mindvégig félénk, csendes lány maradt. Később ráadásul a ráerőszakolt gimnázium próbatételt jelentett, amivel képtelen volt megbirkózni. Mennyit szenvedhetett ez a szorgalmas, de gyengébb képességű lány az örökös sikertelenségtől. Erre csak két év múltán a lány osztályfőnöke döbbentette rá, amikor egy szülői értekezleten megemlítette neki, hogy talán jobb lenne, ha lánya abbahagyná a gimnáziumot, és képességeinek megfelelő iskolába kerülne. Ő ezt akkor döbbenten hallgatta. Férjének — aki abban az időben már azt emlegette, hogy érettségi után bejuttatja lányát az orvosira — nem merte elmondani, ezért csak annyit mondott, hogy menjen el az osztályfőnökhöz. De férjének erre sem volt ideje. Megígérte ugyan, de csak akkor került sor rá, amikor a kislányt
