A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-10-18 / 42. szám
SZABADIDŐ Megvették a sörgyárat A besztercebányai Urpín sörgyár árverésén a kikiáltási ár 140 023 000 korona volt... Vógül330 millióért kelt el. Akadt, aki már 160 milliónál föladta, de volt aki csak 220 milliónál 'szállt ki a játékból". A tizenhárom licitálóból azonban négyen szinte fej fej mellett haladtak, mígnem a "győzejmet" végül a besztercebányai Pavel Čupka szerezte meg. Állítólag egészen félmilliárdig hajlandó lett volna elmenni "csak azért", hogy a sörgyárat — a "hazai" segítőikkel összejátszva — ne a külföldi vállalkozók szerezzék meg. Egyébként ez volt a fő oka, hogy az Urpínt a kisprivatizációba sorolták, ugyanis a nagyprivatizáció a külföldi tőke belépését is lehetővé teszi. Ha pedig ez megtörténik, a hazai vállalkozóknak vajmi kevés esélyük maradt volna a közbelépésre... Cupkát jól ismerik Besztercebányán és a környékén, hiszen annak a szövetkezetnek az elnöke, amely több üzletet is működtet a közép-szlovákiai városban. * * * — Mit gondol, mennyiért fog elkelni a sörgyár? — Nem tudom. Talán kétszázmillióért, de már az is rengeteg pénz. — Mit szólna háromszázmillióhoz? — Azt csak olyan valaki engedhetné meg magának, aki nem szorul bankkölcsönre, és így nem kell a hatalmas kamatokat törlesztenie. Egyszóval olyan ember, aki a koszos pénzét akarja tisztára mosni. Ez a rövid beszélgetés hat órával az árverés kezdete előtt zajlott le a Pravda na nedeľu riportere — Vladimír Janőura és dr. Stanislav Kuracina között. Hogy kicsoda Kuracina úr? Foglalkozását tekintve matematikus, aki húsz éven át a számítógépgyártásban dolgozott. Tavaly három hónapig munkanélküli volt. Aztán megnyerte a pályázatot, az Urpín sörgyár igazgatója lett. Egy évig vezette a gyárat... bank igazgatója, Ladislav Sebő mérnök, az árverés után bizalmasan megsúgta, hogy nem érti az egészet... Nem, Čupka úr nem kért tőlük hitelt. Amikor mindezt megemlítettem a sörgyár új tulajdonosának, nevetve ezt mpndta: — Én senkinek sem fogok hitelért könyörögni. Kivárom, amíg a bankok maguktól fölajánlják... — Kétszázmillióig talán még el lehetne menni — morfondíroztak a bankárok a folyosón. — A háromszázharmincmillió azonban már kész öngyilkosság. * * * — Megértem, hogy az emberek szemében túlságosan soknak tűnik a háromszázharmincmillió, jó lenne azonban ha megjegyeznénk, ez még csak a kezdet. A nagyprivatizációban meg kell majd szoknunk a milliárdos összegeket is — jelentette ki Stanislav Miko, Besztercebánya főpolgármestere közvetlenül az árverés után. * * * — No jöjjön, meghívom egy korsó sörrel Hálásan néz rám. Sajnos a büfé csak nyolckor nyit, csaknem egy órát kell várnunk. Várunk. Nekem nincs is nagy kedvem hazamenni, szégyenszemre, gomba nélkül. Amikor kinyitják a büfét, megkapjuk a sört, javaslatomra pertut iszunk. Csak amikor már tegeződünk, kérdem meg a szomszédtól: — Tulajdonképpen hány évet voltál te börtönben? — Tizenkettőt. — Ejha! És miért? — Megöltem az apámatl — Ez komoly? — Bizony komoly — mondja, fölemeli, s egy húzásra kiissza a korsó sört. — Fizetsz még egyet? — Látom, nem szívesen beszólsz róla — mondom, s leteszem elé az új korsó sört. — Mit beszéljek róla! Az apám egy vad barom volt. Rendőrőrmester. A börtönben nem szenvedtem annyit, mint mellette. Nem volt nap, hogy össze ne vert volna. Meg az anyámat is. Nézz csak ide! Feltűri az inge ujját a bal karján, aztán a tetovált kart tenyérrel fölfelé emelné vízszintesre, de az alsó karja könyökben visszahajlik, teljesen béna. — Ezt az öregem csinálta. Kificamította, elszaggatta az izmaimat, inaimat, az orvosok nem tudták megjavítani. Amikor kijöttem a kórházból, az első éjjel elloptam a pisztolyát, lepuffantottam ót. Tizenkét évet kaptam, mert ugye az apagyilkosság a legszörnyűbb bűn a világon. De látod én még soha, egy pillanatra se bántam meg. — Hány éves voltál, amikor ez történt? — Tizenkilenc. — Most mennyi vagy? — Negyven. Megtörli kopasz fejét, amely erősen izzad a szalmakalap alatt is. Kék szeme szelíd és szomorú. — Nincs már több sörrevalód, igaz? — kérdi szinte félénken. — Sajnos az már nincs. Gyerünk hazai Fölállunk, de ‘ekkor megjelenik három trikós fiatalember, szintén tetováltak, de nem oly bőségesen, aprólékosan, és nem oly művészi tökéllyel, mint Zsiga. — Szevasz, te apagyilkos! — üdvözlik a szomszédomat vigyorogva. Kérsz sört? S a választ meg sem várva, letesznek eléje három korsó sört. Mindegyikük egyet-egyet. De másik asztalhoz telepszenek. Zsiga int, hogy üljünk vissza. ZS. NAGY LAJOS * * * Tudom, az olvasót az érdekli a leginkább, vajon honnan volt a tizenhárom árverezőnek (természetesen különkülön) tizennégymillió koronája, hogy a kötelező biztosítékot lefizesse? Be kell vallanom, számomra is rejtély. És hogy honnan van egy vállalkozónak 330 milliója? Ezt sem tudni. Vajon melyik bank ad neki ekkora kölcsönt? A besztercebányai Általános HitelAz árverés egy csütörtöki napon zajlott le. Másnap ünnepelték a sörgyár megalakításának 20. évfordulóját. Csak úgy ömlött a sör, mindenki annyit ihatott, amennyi csak belefért. A dolgozóknak öthavi bérüket osztották ki — rendkívüli prémiumként. A munkájukat természetesen nem vesztették el. Legalábbis egyelőre... Feldolgozta: -te- A HÉT 31
