A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-10-18 / 42. szám
SZABADIDŐ ArcoH félhomályban ZSIGA, AZ APAGYILKOS Azon tűnődöm, vajon olvasóim között hány olyan akad, aki találkozott már apagyilkossal; nem hiszem, hogy túl sokan volnának, azt meg teljesen kétlem, hogy valakinek, hozzám hasonlóan, a második szomszédja lenne apagyilkos, ez egyszerűen valószínűtlen, minthogy ez az emberfajta, tudniillik, amelyik épp az apját teszi el láb alól, egyelőre elég ritka. Zsigát már néhány éve ismerem, de sokáig épp csak köszönő viszonyban voltunk; azt tudtam róla, hogy börtönviselt ember. Nem volt nehéz kitalálni, hiszen nemegyszer találkoztam vele a strandon, és megcsodálhattam egész testét beborító barokkos tetoválásait; mint tudjuk nálunk ez a művészeti irányzat ma már csak a börtönökben dívik; nem tudtam viszont, miért ültették le. Az igazat megvallva, nem is nagyon érdekelt, szelíd, jóravaló szomszédnak bizonyult. Hetente csak egyszer rúg be, igaz akkor elég alaposan; lemegy a gyerekek közé a játszótérre, beáll valamelyik kölyökcsapatba futballozni, s közben olyan harsány hangon kommentálja a játékot, hogy hangjától zeng a környék. Házunk lakói ilyenkor kiülnek az erkélyekre, s nevetve figyelik a "mérkőzést". Szombaton reggel üzletbe mentem, nagyon elgondolkodva, mit vehetek maradók pénzemből, s váratlanul megállított Zsiga: — Jó reggelt, szomszéd úr! Nincs kedve gombászni? — kérdezte, s apró szeme szelíd derűvel nézett rám. — Gombászni? — kérdeztem megrökönyödve — hogyhogy gombászni? — Áz idén rengeteg gomba terem — válaszolja halkan, mintha csak attól tartana, hogy kihallgatják őt, — ón már tudok is néhány jó termőhelyet. Holnap hajnalban megyek szedni ide a tó melletti erdőbe. Arra gondoltam, megkérdem, nem jön-e el maga is. — Miért éppen ón? — Hát azt gondoltam, mint földim... — Földije? — Maga zsólyi nem? — De igen. — Hát ón meg kékkői, vagyis földik vagyunk. Szóval arra gondoltam, maga is szereti a jó gombapörköltet. Szereti? — Természetesen. — Akkor hát kijön velem holnap hajnalban? Tudja két ember mégiscsak biztonságosabban mászkálhat a sűrű erdőben. Rengeteg most a börtönből szabadult csirkefogó, aki egy kiló csirkegombáért is képes leütni az embert. Furcsán nézhettem rá, mert elnevette magát. — Jó, jó! Maga tudja, hogy én is amolyan börtöntöltelók vagyok. De azért ne vegyen egy kalap alá ezekkel a kapcabetyárokkal, akiket Havel tavaly kiengedett! — Nem vehetem egy kalap alá velük, hiszen azt sem tudom, hogy maga miért volt lecsukva... Nem szól roindjárt, csak sóhajt egy nagyot. — Szóval kijön velem? — De ón nem ismerem az itteni gombákatl — Annyi baj legyen, én ismerem valamennyi fajtát. Tehát jön? Reggel ötre már kint kell lennünk. — No jó — szólok némi habozás után —, szóljon be értem reggeli — Fél ötkor, jó? Zsiga fél ötkor becsönget, én már felöltözve kedvetlenül várom, egy kicsit megbántam már, hogy beleegyeztem ebbe a kalandba. Szomszédomnál egy akkora zöld táska van, hogy abba egy mázsa gomba is beleférne. Szótlanul baktatunk egymás mellett a harmatos fűben. Zsiga csak az erdő szélénél szólal meg. — Aztán ne mászkáljunk túl messze egymástóll — Fél, hogy eltéved? — Attól nem. — Hanem? Nem válaszol. Oldalról figyelem őt. Elnézem vállas, izmos alakját, csodálkozom: ez az ember fél. Nagyon fél. — Van valami fegyvere? — kérdi. — Van nálam egy bicska — válaszolom, s mosolyognom kell a dolgon. Hosszában végigpásztázzuk a nem túl széles bükkfaerdőt, de bizony egy fia gombát nem találunk, még csak bolondgombát sem. Kétórányi keresgélés után megunjuk. — Gyerünk haza, legyint Zsiga szomorúan. — Nem lesz ebből egy korsó ríj sör sem. o Látja, hogy nem értem, hát elmagya^ rázza: ž — A szomszéd zöldséges megígérte te, hogy átveszi tőlem a gombát, kilóié ját húsz koronáért, te Sóvárogva néz a zöldséges bódé * melletti büfé felé, amerre ballagunk. h Átnézem a zsebeimet, az egyikben 2 találok egy eltévedt ötvenest. 30 A HÉT
