A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-10-18 / 42. szám
FOLYTATÁSOS REGÉNY Harácsolnak, élik a ... no, svoje dočasné kráľovstvo... —... a pünkösdi királyságukat... — ... és a tizenkilencedik század nemzetújító törekvéseinek megfelelő terveik vannak. — Te, Rasztyo, mi igaz abból, hogy tervbe vették: magyar iskolákban a szlovák nyelvet csak szlovák nemzetiségű pedagógusok taníthatják majd a jövőben? — Biztosan nem akarják, hogy a szlovák tanárok munkanélküliek legyenek. Tengődjön inkább a magyar pedagógus a munkanélküli-segélyből. — Ne hülyéskedj, Zsiga, én komolyan beszélek! — Én meg azt hallottam az egyik utasomtól — szólt közbe Géza —, hogy a jövőben nem taníthat magyar nemzetiségű pedagógus szlovák iskolában. És ez nemcsak az alapiskolákra meg az óvodákra vonatkozik, hanem a főiskolákra és egyetemekre is. — Tudjátok, fiúk, sok hejszlovák azt hangoztatja: máme dosť svojich nadaných ľudí, nepotrebujeme Maďarov. Magyarokat alkalmazunk, a naši výborní špecialisti zostanú bez práce. Nem jól van ez így, hogy egymásnak akarnak bennünket ugrasztani! Szegény nebohý strýko szokta mesélni, hogy a Vallon utcán laktak, s a német, a magyar meg a szlovák gyerekek együtt játszottak, és mind németül beszéltek. Senki sem csúfolta vagy bántotta a másikat. Sem felnőtt, sem gyerek. — Ne csodálkozzatok rajta, hogy most más a helyzet. Negyven évig mast sem tanultak-tanítottak a szlovák iskolákban, csak azt, hogy a magyar ellenség, mert bitorolja a szlovákok földjét. Ha egy kormányfő megengedi, hogy a jelenlétében olyan vicceket meséljenek, sőt, derül rajtuk a tanácskozások szünetében, amelyekben a magyar háztartási alkalmazott elmagyarosítja az angol családot, akkor mit várhatunk a nóptől?l — Igazad van, Géza. Én már lassan azon sem csodálkozom, hogy az Új Szóban a Szovjetunióba elhurcolt polgárok névsorát látva egyes szlovákok tiltakoztak: a magyaroknak nem jár kárpótlás, mert azok fasiszták voltak. — De Tiso állama nem volt fasiszta, azt most nyugodt lélekkel visszasírhatják!!! — Én csak azt mondom nektek, amíg nem lesz egy nagy, közös, országhatárok nélküli Európa, addig nem lesz itt békesség. Persze azután is lesz nacionalista acsarkodás, meg tyúkperek, de ha nem lesz meg a területszerzés lehetősége, akkor talán már nyugalomban, mindenféle öldöklés, testvórharc és polgárháború nélkül élhetünk majd. Talááán — húzta el a szót Rasztyo. — Már nem tudom, hol olvastam, hogy valamikor a harmincas években egy angol politikus kijelentette: Csehszlovákia Európa vakbele, ki kell operálni. Addig nem lesz békesség, amíg ez a féregnyúlvány ott éktelenkedik Európa közepén. Már ne haragudj, Rasztyo, de valóban ezt olvastam — fordult az egyre jobban elkomoruló Rasztyo felé Zsolt. — Akkor pedig valóban nemsokára békesség lesz, mert a szlovák államfő kétezerre ígérte Szlovákia önállóságát, vagyis a kettéválást. — Szóval megműtik magukat. Csak rá ne fizessenekl — Ha itt valaki valamire ráfizet, akkor azok mi, magyarok leszünk. Mert mindig mi ittuk meg a levét mindennek. — Majd csak túléljük ezt is. Sok mindent megéltünk már Árpád bejövetele óta. Mégis hűek maradtunk a földhöz, a tájhoz, ahol őseink éltek, a nyelvhez, amelyet őseink beszéltek — mondta egyszerűen és halkan Éva. Zsiga hirtelen mozgulattal tolta hátra a székét és felállt: — Mindegy, komáim, úgysem oldunk meg semmit. De jó volt egy kicsit beszélgetni. Még jobb lenne, ha a jövőben csak olyan problémáink lennének, hogy hova menjünk nyaralni, mit csináljunk a pénzünkkel, s hogy miért jobb az osztrákok lóversenypályája a mienknél. A háziak is fáradtak, ideje szedelőzködni. Ugye, Orsi, te is azért kukkantottál be, hogy hazavidd apádat. (folytatjuk) A HÉT 19
