A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-10-18 / 42. szám
ÉGTÁJAK És lehunyta szemét. Özvegy Azonbannó hazament és emlékeinek élt, időnként apróhirdetést adott föl az újságokban, ilyen szöveggel: 'Eltűnt lányomat adják le címemre jutalom ellenében." Ez szép volt, engem mindig meghat az efféle szöveg, még kutyával kapcsolatban is. De egy lány esetében végképp nem lehet olvasni könnyek nélkül. Az eredmény azonban annyi volt, mintha valaki az esernyőjét akarná megtalálni az újság segítségével. Viszont amikor már az olvasó is elvesztette hitét, váratlan fordulat következett be. A cirkusz, ahol Pille kötélen táncolt, vendégszereplésre a régi városba érkezett, özvegy Azonbannó pedig vásárolt egy jegyet az egyik páholyba. Eljött a nagy nap, az ősz grófnő szeme elé emelte lornyonát, nézte a kötelet, a zenekar pedig játszani kezdte Pille altatódalát, talpalávalónak. Nyilvánvaló volt, hogy most végre megtalálja özvegy Azonbannó a magzatját. Megjelent Pille a kötélen, és lenézett anyjára, az anya pedig figyelte a leányát. Én csak egy szóra vártam, ami mindent tisztáz. És tovább fordítottam új oldalra. Ahol viszont özvegy Azonbanné újra elutazott a zsibvásárra, Teheránba, a lepratelepre. Majd hosszan elmélkedett a Sorsról. Erre jajgatni kezdtem, mert fájt az új és fölfoghatatlan balsiker és észbeli fogyatékosság. Amikor a lényeget elmagyaráztam Apámnak, belenézett a könyvbe. És azt mondta, hogy rosszul fűzték egybe až íveket. Majd a könyvet elvette tőlem. Én zokogtam, amiért ilyen a regényirodalom. Hogy általában rosszul fűzik össze. Belefűznek Teheránt, hiábavaló utazást, ócskapiacot. Meg elmélkedéseket. Talán már az első elmélkedés is rosszul van oefűzve, és a lepratelep is csak úgy került belé, egy orvosi könyvből. S közben azt gyanítottam, hogy mindezeket a hibás befűzéseket a regényíró intézte, mert órdekfeszitó alkotást akart közreadni. Tudnivaló ugyanis, hogy az ember esze is rosszul van befűzve, annyi a járásában a kitérő, mint egy barlangban. Apám nemsokára megjött a becserélt könyvvel, ahol Pille kisasszonyt azonnal fölismeri az anyja. De hihető-e, hogy annyi melléfogás és kicsinált tévedés után fölismerje? Nem úgy regóny-e a regény, ha valami végzetes még közbejön? Végül arra a meggyőződésre jutottam, hogy az új példány sem az igazi. Csak nekem írták, türelmetlen és sírós olvasónak. Mert az az igazi, ha Pille közömbösen táncol, özvegy Azonbannó pedig unottan néz. Aztán hazamegy, elveszett leányára gondol, végül pedig elmélkedik a Sorsról. Ez szokatlan, de elgondolkoztató volna. Irodalom. Tóth Árpád A HÍDON Ennek az őszi napnak aranya Még a miénk; a budai hegyek, A hídon, nézd, mennybe szállanak, S a híd is úgy lebeg, Kitártan, a két égő part fölött, Mint végtelenbe készülő madár, Mely a búcsúzó lendület előtt A fényben még megáll, Acélfőnikszként, mozdulatlanul, S mi, szárnyai közt, boldog utasok, Valószínűtlen tájról álmodunk, Hová röpíteni fog. Oh, irreális, édes pillanat Ez itt a zúgó, vén folyam felett, Minthogy most először állanék A híd ívén veled, És most keresném első hangjait A tóduló, de ki nem mondható Vad, ifjú szónak, melyből az dadog, Hogy élni, élni jó. S melyet, mikorra elsóhajtana A reszkető és forró földi száj, Egy egész elmúlt élet hirdeti, Hogy élni, élni fáj. Jaj, máris — látod? — húny a nap, nehéz Traverz-vasakká lomposul a híd, S döglötten veti a két partra szét Bús főniksz-szárnyait. Az őszi napnak édes aranya Elsápad a hideg hegyek felett, S elejtjük ezt a drága percet is, Mint ág a levelet. Radnóti Miklós ÉJSZAKA Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom, alszik a pókháló közelében a légy a falon; csönd van a házban, az éber egér se kapargál, alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály, kasban a méh, rózsában a rózsabogár, alszik a pergő búzaszemekben a nyár; alszik a holdban a láng, hideg érem az égen; fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben. Fotó: Krascsenits G.
