A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-10-11 / 41. szám
HÍRES VADÁSZÍRÓK Kittenberger Kálmán Életrajzíróinak, ismerőseinek, munkássága méltatóinak se szeri, se száma, de közülük talán Fekete István: Kittenberger Kálmán élete című életrajzi regénye — tarkítva önvallomásokkal, kitárulkozásokkal — a legterjedelmesebb és legmegkapóbb. Lényegében emberközelbe hozza a nagy vadászt, a nagy afrikánust, a kutatót, az állattani gyűjtő tudóst, az írót és lapszerkesztőt. Ismerői feljegyezték róla, hogy könyveiben a tárgyilagosság, a szakszerűség dominál, vagyis először vadász és csak aztán író. Léván született 1881. október 10-én, és minden bizonnyal nagy hatással volt rá a Garam-völgyi táj, ahol a gyermekkorát töltötte, sőt, a lévai — ma is eredeti küldetését szolgáló, ugyan óvónőképző van benne — tanítóképzőben tanult és szerzett tanítói képesítést. Budapesten folytatta tanulmányait, de a többre vágyó, világot látni akaró ifjút 1902-ben Kelet-Afrikába vezették útjai, hogy a tudománynak és a kutatásnak szentelhesse életét. Összesen hat alkalommal járt Afrikában, utazásait könyvei, tudományos megfigyeléseit naplói, vadászélményeit a Kilimandzsáró őserdeiből vadásztörténetei őrzik, amelyeket szívesen, élvezettel olvasnak az olvasók. Állatpreparátori tevékenysége, gyújtőutai az Egyenlítő vidékein mindenképpen gazdagítják a természettudományt. Gyűjteményének tetemes részét a Magyar Nemzeti Múzeumnak adta, részben ajándékozta, de jutott belőlük szülővárosának is. A lévai múzeum raktáraiban még megvannak az állatpreparátumok, állatbőrök, amelyeket Kittenberger Kálmán ajándékozott a városnak. Kár lenne megfeledkezni róluk és alkalomadtán, mondjuk születésének évfordulóján nem ártana, ha Léva lakói és környéke is láthatná Kittenberger afrikai ajándékait. Visszakanyarodván Kittenberger Kálmán Afrikában tett megfigyeléseihez, leírásaihoz, tetten érhető, hogy a tudós és író gyakran gondolt a hazai tájak állatvilágára. Azt cselekedte a struccok életének megfigyelése közben is. Idézzük leírásának egy rövidke fejezetét: "A vén kakas, miután üldözőjét így kétszáz méterre elcsalta, villámgyorsan visszatért csibéihez. Az egész jelenet végtelenül hasonlított ahhoz, amit az augusztusi foglyászatok alkalmával oly gyakran lehet látni, amikor a vén fogoly, hogy gyámoltalan csibéiről a figyelmet elvonja, szárnyatöröttnek tettetvén magát, vergődik a vizsla előtt." Kittenberger Kálmán járt Indiában is, noha nem önszántából került oda, hanem az első világháború kitörésekor Uganda keleti részeiben dolgozott, ahol internálták és Indiába toloncolták. Csak a háború befejezése után szabadult, és kalandos utakon tért haza. A két háború között folytatta afrikai kutatásait, gyűjteménye úgy 300 új állatfajt tartalmaz és negyvenet róla neveztek el. Neve ismertté vált világszerte. Életének utolsó éveit Nagymaroson töltötte, és a Nimród vadászújságot szerkesztette. Ismertebb munkái: Vadász- és gyűjtőúton Kelet-Afrikában (1927), Megváltozott Afrika (1930), Kelet-Afrika vadonjaiban (1955) és a Kilimandzsárótól Nagymarosig (1956), ámde művei azóta megéltek többszöri kiadást és más nyelvekre is lefordították őket. Nagymaroson, 1958. január 4-én hunyt el. Barátja és írótársa Fekete István az alábbiakat jegyezte fel utolsó napjairól: "Kálmánkám — mondtam — itt vagyunk mind, és holnap is kijövünk, csak most az a fontos, hogy ne izgasd magad. Érted? Láttam, hogy megértette, mert szeme elkönnyesedett És másnap meghalt Olyan csendesen, hogy a felesége és húga sem vették észre, akik mellette ültek. Olyan csendesen, mint ahogy élt." MOTESÍKY ÁRPÁD Kittenberger Kálmán VÖRÖSBETŰS VADÁSZNAPOK A disznóhajtás után kilencednapra megint vörösbetűs vadásznap következett. Pedig nem is indult vadásznapnak, mert a délutáni vonattal be kellett mennem Pestre, de reggel benézett hozzám István, a hajtó-alvezór, s azt mondta, úgy mellékesen: — Kevés a fa, "reszelek" egy keveset. Igen, az ó nyelvezetük sokkal előkelőbb, mint más emberé, tehát ők nem fűrészelnek, hanem reszelnek. — Nem reszelek, hanem reszelünk — mondtam én, s már hoztam is ki az 1-es számú fűrészemet. Úgy felvitte Isten a dolgom, hogy már két fűrészem is volt! István nagyon kifogásolta, hogy a fűrész rövid, amiért aztán a "reszelés" lassú, de azért kettesben mégiscsak ment a munka. Ment, ment egy darabig, de aztán eszembe jutott, hogy kellene valakinek egy ajándék nyúl. (Érdekes, hogy fűrószelés közben mindig támadnak az embernek ilyen sürgősen okos gondolatail) — István — mondom — hagyjuk abba ezt a reszelést... Kellene egy nyúl, meg aztán a kutyámnak is megígértem, hogy vadászunk egy-kót órát, megnézzük az R.-villa fölötti Nyulat... Igen, nagybetűvel, mert nálunk nem minden bokorban terem a nyúl. Beszaladok tehát — igenis, szaladok, mert ilyenkor megfiatalodnak a csontok — puskáért és hátizsákért. Szikra, a nagy Szikra méltatlan, nyúlűző fia nyújtózva, ásítozva nyugtázza a készülődést, aztán már indulunk is. Sajnos, az R.-villa fölötti nyúl nem volt otthon, de ott találtuk a lakása közelében 16 A HÉT
