A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-10-04 / 40. szám
VÁNDORLÁSOK Beke István A Kerék bárból a Folies Bergére-be Persze nem azonnal. Elmondhatom ugyanis, hogy az utóbbi időben öt hónapként járok bárokba. 1990. december 20-án a Magyar Televízió Kerék bárjában mulatoztam, és ennek eredményeként jött az igazi mulatság május 22-én a párizsi Folies Bergére mulatóban. Dunán, Szajnán persze addig sok víz lefolyt. Az egyik bárból a másikba az út egy görög körutazáson át vezetett, amelyet a Magyar Televízió Kerék bár című műsorában nyertem. Hosszabb levelezés és négy budapesti személyes látogatás után derült ki, hogy a megnyert utazás már tavaly szeptemberben megvolt, és csak valamilyen adminisztratív hiba folytán maradt a kitűzött díjak között még decemberben is. Ha komolytalan lennék, azt is mondhatnám, hogy egy adminisztratív hibát nyertem. De nem vagyok az. így a felajánlott 1991 -es katalógusból kényszerhelyzetben kiválasztottam egy augusztusi párizsi tanulmányutat, amelyet ötödik budapesti utam alkalmával, mivel ilyen nem indult, szintén csak az emlékeim közé könyvelhettem el. A Volántouhst reklámosztályának kedves és csinos munkatársa, Mayer Mónika találta meg végül is a megoldást, amikor finom eleganciával rábeszélt, fogadjam el végre a biztosat, egy hatnapos párizsi utat, amely május 20-án biztosan elindul. így is történt, szerencsére. Hétfőn hajnalban mire Budapestre érek, gyönyörűen süt a nap. Viszont a vonat a Kelenföldi Pályaudvarról ki tudja miért nem megy tovább a Keletiig. Ez a MÁV meglepetése. Innen viszont nem ismerem az utat, és csak hosszas kérdezősködés után kerülök az egyes busszal a Bazilikához, pontban 6 órakor, amit az idegenvezető, Magyar Krisztina dicsérettel nyugtáz. Jólesik. Indulás. Ez a meglepetések napja, mivel a buszon a beharangozott 26 helyett kb. 15 utas van. Sanda gyanúm Győrben és Sopronban eloszlik, amikor kiegészül a létszám. Csak akkor nekem miért kellett Budapestre utaznom? Időt, pénzt, fáradtságot, sót, nem kevés izgalmat takarítok meg, ha értesítenek a pontos útvonalról, és Győrben szállók fel. Salzburgig a táj elég unalmas. Krisztina mindent tud és mindent el is mond, amit érdemes. A késő délutáni napfényben ormoktépte felhők közül szikráznak elő a havas hegytetők, melyek alá haragoszöld fenyőgallért tervezett a természet. Lélegzetelállítóan gyönyörű. Egy órára meg is állunk, és délután hat orakor indulunk tovább München felé. Már Németországban vagyunk, mikor vacsora utáni cigiszünet következik, és az ’ágyazás’, amely az ülések megfelelő szögbe eresztéséből és Izgága fészkelődésből áll. Kedden éjjel 2 órakor érünk Strassburgba. A reggeli ébredés hat óra körül már izgalmakkal telik meg. Hiszen ez azt jelenti, hogy Párizs egyre közeledik. Mellékhatásként egyenes arányban emelkednek az üzemanyagárak, és egyre sűrűbben kell 14 A HÉT fizetni az úthasználatért. Az, hogy Párizs közeledik, kiderül abból az információáradatból is, amit az idegenvezető zúdít ránk. Eszerint Párizst az agglomerációval együtt 12 millió ember lakja, és kb. még ennyi külföldi. Fő közlekedési eszköz a Metró. Ami a tarifákat és általában az árakat illeti, idegenvezetőnk óva int attól, hogy átszámolgassuk 13 forintjával, mert az eredmény meglehetősen lehangoló. Inkább a furcsaságok, szokatlan dolgok felé tereli figyelmünket, amelyek közül első a taxi. Szerinte ez Párizsban elég olcsó. Viszont a sofőrök nem szeretik, ha az utas melléjük ül az első ülésre, inkább a hátsó ülésen tömörüljenek még akkor is, ha többen vannak. Hogy miért, ez az ő titkuk. A vásárlást háromféle árszinten lehet (vagy nem lehet) elintézni. Legdrágábbak az elegáns áruházak. Vezetőnk beszól még múzeumokról és félig ismert nevezetességekről, bár kis időre őt is, meg minket is inkább érdekel egy útszélen lángokban álló gépkocsi, amely mint a filmekben, hatalmas lánggal ég. Míg ezen szörnyűlködünk, már Párizs külvárosában járunk. Hosszabb bolyongás utáp, miután átkelünk a Szajnán a Gare de L’Est mellett parkolunk le, és megtesszük az első lépéseket a világ fővárosában, amelyen első látásra nincs semmi különös. Először az tűnik fel, hogy a járdák szegélye mellett mindenütt csordogál a viz. Nem szennyvíz, mint első látásra gondolom. Később a rejtély megoldódik. Sok-sok helyen a járdák alól reggel nyolc körül vízsugár tör elő, és apró patakokkal fonja be a várost. Nagyon praktikus megoldás az utca tisztítására. Az utcaseprők tavaszizöld színű seprűkkel egész nap szorgalmasan sepregetnek. Ez a szín egyébként a plakátragasztók színe is, akik azonnal újra cserélik a hirdetményeket. Ezenkívül ez a viz a város ’légkondicionáló berendezése* is, kellemesen frissíti a levegőt. Végre a ’honfoglalás’ következik kisebb bonyodalmakkal. Kényelemből autóbuszszal akarjuk megközelíteni a szállodát, de a szűk utcában megrekedünk a kétoldalt parkoló autócsodák között. A szállodából segítség érkezik, és az útban levőket a szó
