A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-09-20 / 38. szám
GONDOLATOK A RAZÁROL Ml A HAZA? Szavak: Elnevezések. Ekképp vagyok magyar. Történelem: Vonalak. Ekképp jelölődtem itt élő: csehszlovákiai magyarrá. Duna. Itt és ott. Sajnos ez Párkányban is érvényes. Nézed a Bazilikát, de sosem mész közelebb. A lépés maga, visszatart. Az ittmaradás törvénye ez, viszont érzed, az Ott-ot is (még ha csak az árnyékát is, de) magadban hordozod. Mindez egy helyben történik: akár Itt, akár Ott. A tér oszthatatlan, az embert születése sorolja be. A jog maga a születés. Valahová. A valahová maga a szülőföld: a táj, a nyelv, a történelem. így találsz hazádra. Ily módon lehet szüksége Rád is a hazának. A történelem meghatározza a hazát. Viszont a haza névbeli és időleges megnevezése, attól fogva, hogy kimondjuk nevét, már történelmet jelent. E "külső" tapasztalat, haza valahol belül az embernek is kell, hogy megteremtődjék. így lesz az ember "adott" hazának — ugyancsak adott esetben — (magyarja), Fia. Hazámat és magyarságomat nem lehet különválasztott fogalmakként magyarázni. A győzelem pontosan ez. Az idáig eljutás. Ugyanis a hovatartozás bizonyos szemszögekből tekintett magyarázását és meghatározását megteszi az idő, ha megteheti. Ellenben, akkor az időt itt lealacsonyítanám politikává, amelyet természetesen mi magunk művelünk. Viszonyítás csak: mert mindegyikünk egy kiszolgáltatott lény: saját szabadságának és létező politikájának. Egymásrahatások lényege az egész, és ez tulajdonképpen a vesztés is lehet! Tudatosítom: ITT élő vagyok. Mit jelent az ITT? Szülőföldet és hazát: magyarul. Egy érzést, a kötődés megteremtődósét az emberben. Megmérettetés? Végül is erről van szó. Goethe jó ideig Franciaországban tanult, és erős fejfájásra utaló panaszát az orvosa egyértelműen a Honvággyal magyarázta. Goethe hazautazott. Pedig egy költőnek nincs hazája. Újra és újra, bárhol is’van, elvágyódik. Ezért az érkezés is — számára — visszavágyódást jelent. Talán végig az úton valahol magában cipeli saját hazáját, hiszen a haza tulajdonképpen egy belül kirajzolódott térkép. Egy érzés: a valahová tartozás és kötődés tudata. A "csak nézem, hanem nőttem ide, hogyha innen meg oda folyton csökkenek" állapot kiváltja az emberből a belül (is) kialakított haza képét, mely talán "csak" a tudat illusztrációja, s a tényé, hogy ehhez jogunk van. A haza valahol mindenkiben meghatározódik, s ez jelenti a vállalást s a vállalás hűségét. Odatartozol. Ahová. Tudod, ha az ember azon töpreng, hogy talán csak földrajzilag van olyan közel hazája, védekezik. Ehhez nem út kell, nem kilométerkövek magad mögött hagyása, hanem tudatos erő és önazonosítás. Bizonyítás, hogy bár IDE-SZAKADTAM, de ITTHONI Es ez egyáltalán nem lehangoló erény. BERENDEZKEDÉS. A valóságba, a valóságból megteremtődő álomképekbe, melyeket a LÉLEK összekapcsolt. S a HIT. A magadban megtalált, s magadban megteremtett. A haza megteremtése egy önmagadtól elvárt kötelesség teljesítése tehát. Ezután a KÜLSŐ TÖRTÉNÉS már csak RÉSZLET. Apróság. Persze annak tudatosítása sem maradhat bennünk érintetlenül. Minden külső elnevezésnek, döntésnek és történésnek valahol odabent is meg kell történnie. Történhet ez akár utólag is, de elkerülhetetlen. Haza? Azt mondanám inkább és ezek után, hogy HELYZET. És mivel a helyzet számomra mindig törvényt jelent, "csak", ez nem más, mint az EL-, illetve FELMERÜLÉS. HAZA? Történések, kötődések és a történelem dadogása nőtt fel bennem azzá. Az érzés rajtam múlik. Viszont ki és mi vagyok én, a haza fia? Mert ha az örökség és a tapasztalat összemosódása, akkor a haza vállalása küldetés is egyben. De ha (csak) a jelen és a jövő a formaadó, akkor az érzés csak másodlagos, csak TEHER. A haza megnevezhető. Ám az elnevezés, nem biztos, hogy minden esetben fedi a tartalmat. Orwell törvénye ez: felismerés. \ FELISMERÉS. HAZA. De hol az ember helye a hazában? Amikor mindennek, minden fogalomnak háttere van. S a háttér nem egyéb, mint KERET. Lemérhető: ...tói ...ig állapot. Olykor szükségszerű, olykor teher, néha: hiány is lehet. Hovatartozásunk olykor alapkonfliktus. Ekképp fölösleges? Isten a megmondhatója. Exupéry szerint szelídségünk már-már csapda. Önmagunk áldozatai vagyunk Zalaba Zsuzsa Szinte látom az összehúzott szemöldököket, a nemtetszés fintorát sokaknak (talán mindenkinek) az arcán, és hallani vélem az elmarasztalás, a "nemes felháborodás" hazafiait is. Mindennek dacára őszinte szívvel mégis kijelentem: amit a haza fogalma jelent, nekem egyedül Magyarország nyújthatja. Az eltelt hat óv alatt, amíg az "anyaországhoz" tartoztunk, valóban "otthon" éreztem magam. Pedig katona14 A HÉT koromban nekünk is kijutott a falusi őrmesterek "kádervélemónye": piszkos felvidéki kommunisták, ahogy Gömöri Kovács István is megemlíti. De az "édesanyától" a fenyítés sem fáj olyan nagyon, mint a "mostohától", ez nem szorul bizonyításra. Hogyan tarthatnám én hazámnak azt a területet, ahol a "mostoha" az Andersen-mesók vasorrú bábáit megszégyenítő furfanggal, gonoszsággal sanyargatja "fiait"?l Nevezhetem-e honfitársaimnak azokat, akik Fadrusz János "Vitám et sangvinem" márványszobrát porrá zúzták, akik a Petőfiszobor markából a kardot kilopták, és emberi ürülékkel "pótolták" Pozsonyban?! Vállalhatok-e ón azokkal hazát, akik spray-vel írott hatalmas betűkkel követelik: "Maďari do plynu"?l (Amit az államhatalom csaknem egy éve nem akar befesteni!) Lehetnek-e nekem "testvéreim" a Szabad Újság 1991. július 26-i számában megjelent
