A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-09-13 / 37. szám
Szerény javaslat a bősi vízierőmű L variánsának megvalósítására — avagy kutyaharapást szőrivel MINERVA A körtvélyesi gáttól karnyújtásnyira dolgozik a szivattyúhajó, amely az egykori Kormorán vendéglő előtti Malmosi vizét hivatott átemelni az újonnan kialakított felvizcsatornába. A Malmosi épp ezen a helyen, a kőfaroknál folyik a Dunába, így a folyam itt elkanyarodó vizét szippantják fel a hatalmas csövekbe. Nyersanyagokban gazdag kis hazánkban az olajjal Dunát lehet rekeszteni, amit kézzelfoghatóan bizonyít a tény, hogy bár falat egyelőre nem emelnek belőle, csak a vízduzzasztógát szerepét szánják neki: a segítségével emelik át az alacsonyabb szintű folyóból a magasabban fekvő csatornába a vizet. Műszaki nyelvre lefordítva: szivattyúzással hidalják át a két meder közötti potencionális energia-különbséget. Magyarán: ezen a módon növelik meg a víz potencionális energiáját annyival, hogy képes legyen átjutni a szomszédos csatornába. A klasszikus fizika szabályai szerint ez a művelet műszaki szempontból helyénvaló, viszont energiamérlege rendkívül kedvezőtlen. A dízelmotorok meglehetősen alacsony hatásfoka mellett így csak nagy költségek árán valósítható meg. Viszont a modern fizika, a kvantummechanika alkalmazásával ez a probléma egyszerű módon megoldható, nagyobb ráfordítás nélkül. Ezzel a módszerrel az egész vízierőmű üzembe állítható duzzasztógát megépítése — többmilliárdos beruházás — nélkül. Ezt taglalja a vizierőmű üzemeltetésének alábbiakban vázolt L variánsa, amely az ún. alagúteffektus első gyakorlati alkalmazójáról, Leo Esaki japán fizikusról kapta a nevét. Ernest Rutherdford angol tudós 1919- ben hajtotta végre az első mesterséges elemátalakítást, melynek folyamán protonok, azaz alfa részecskék szabadultak fel. A későbbi kísérletek bebizonyították, hogy az alfa részecske olyan körülmények között is kiszabadul az atommagból, ha energiája kisebb, mint az a gát, amelyen át kell "ugrania". George Gamow ismerte fel először ennek az ún. alag úté ff aktusnak a törvényszerűségeit, amikor is a részecske ahelyett, hogy megfelelő energiát felvéve átjutna az előtte tornyosuló (energia) gáton, egyszerűen egy alagutat üt magának és átmegy alatta. A félvezető diódákban ugyanez a jelenség játszódik le, amikor jóval nagyobb energiájú potenciálgáton — a két félvezető által alkotott határrétegen — csak egyszerűen átugrálnak az elektronok. Leo Esaki kísérleti úton tisztázta ezt az aiagúteffektust, amiért is 1973-ban fizikai Nobel-d íjjal tüntették ki. Az általa vizsgált jelenség fizikai alapja, hogy a potenciálgát közelében a villamos áram nem elektronfolyamkónt, hanem sok-sok egyedi elektron együtteseként viselkedik. Vagyis nem makroszkopikus áramnak, 20 A HÉT hanem mikrorészecskék halmazának tekintendő. Ennek köszönhetően a részecske az előtte tornyosuló potenciálgáton nem "átfolyik", hanem egy sokkal alacsonyabb szintű energiát képviselő alagúton "átcsúszik". Tehát annak ellenére, hogy energiája jóval kevesebb, mint amennyi a potenciálgáton való átjutáshoz szükséges, mégis keresztülvág rajta. A villamos áramhoz hasonlóan a víz is egyszerre makroszkopikus folyadék és mikroszkopikus részecskék halmaza, tehát egyaránt folyadékként és H2O részecskék rajaként is viselkedik. így aztán a modern fizika törvényszerűségeinek megfelelően pusztán kvantálással képes átjutni a potenciális energia-gáton. Műszaki szempontból a vízátemelés aránylag egyszerűen megoldható. Elég a folyó régi medrét és a felvízcsatornát egy alagúttal összekötni, amelyen egy zsilipet építenek ki. A zsilip a potendálgát kialakulásához szükséges. Ezután a H2O részecskék kvantálása útján lehetővé válik, hogy az alacsonyabb energiaszintű Dunából kívánt mennyiségű víz jusson át a folyóvízcsatornába. Műszaki szempontból ez a megoldás a lehető legegyszerűbb, hiszen a már amúgy is tönkretett ártéri erdő területén igényel egy csaknem elhanyagolható beavatkozást. Mivel eközben a víz felduzzasztására nincs szükség, nem veszélyezteti az ottlakó polgárokat, újabb területeket sem von ki a mezőgazdasági művelésből. Gazdasági szempontból pedig rendkívül előnyös, hiszen a metróépítésnél megszokott egymillió koronás folyóméterenként! költséggel számolva sem kerül többe száz milliónál, ez a jelenleg igényelt összegnek — amely a teljes befejezéséhez szükségeltetik — pontosan egy százaléka. Ennek megfelelően egyértelmű, hogy az L variáns megépítése az egyedül reális megoldás, így nem kétséges, hogy ezt kell elfogadni. * * * P. S. A fentii műszaki okfejtést elolvasva a lap főszerkesztője — tudományos kérdésekben jártas férfiú — fejét csóválva mosolygott: de hiszen ez nem fog működni. A víztől nem várhatod el, hogy elképzelésed szerint viselkedjen. Érvei logikáját ugyan el kell ismernem, csupán az a baj, hogy argumentációja elfogadhatatlan az alábbi okokból: 1. A terv környezetbarát, a természet további rombolását kizárja. Sőt, lehetővé teszi az eddigi környezet rekultivációját. 2. Csallóköz lakosságát és mezőgazdasági termelését sem veszélyezteti, tekintve, hogy nem emelkedik meg az eddigi vízszint. 3. Mivei vízduzzasztásra nem kerül sor, a folyó vize az eddigi módon akadálytalanul folyik tovább, a mérgező anyagok bomlástermékei a Csallóköz alatti, mintegy harminc köbkilométeres ivóvízkincset nem veszélyeztetik. 4. A megoldás abszolút demokratikus, hiszen tekintetbe veszi a heiyi lakosság véleményét és érdekeit. 5. A fizikai törvényszerűségeket és a környezetvédelmi szempontokat legalább annyira tekintetbe veszi, mint az ateista erőműpártiak eredeti érvrendszere és ateista követőik jelenlegi tudományos érvelése. így — bár nem csatlakozva a hadhoz — nyugodt szívvel mondhatom: az L változatot meg kell építeni. Ha már annyi pénz és energia van benne. Ozogány Ernő
