A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-09-13 / 37. szám
SORSOK-KÉPEK Biokörte Kockás ingben, munkában megkopott "kimenős" öltönyben áll az autóbuszmegállóban és stoppol. Pedig már rég kinőtt az autóstoppos korból... ... Nem lehet elsuhanni, nem lehet nem megállni... Ilyenkor szoktam szégyenleni azt, hogy ón kényelmesen utazom, míg mások... — Proszím vász, igyetye do Rozsnyavi? — nyitja félénken az autóajtót. — Persze, bátyám, csak szálljon be nyugodtan — pattanok ki a kocsiból, nyitom a hátsó ajtót és eligazítom a zakó kilógó csücskét. Imre István és körtével teli szatyrai betöltik a Favorit hátsó ülését. Elindulunk. Visszaélve a helyzettel kérdezgetni kezdem honnan jön és hová megy. — Itt lakom a tunel fölött — mutat a Szoroskői vasúti fölüljáró fölötti sziklás hegyoldalra. Gyümölcsöskertek, sziklának simuló kicsi házak, kerti lakok sejlenek a magasban. — Rozsnyóra igyekszem, a piacra — hallgat egy gondolatnyit, majd hozzáteszi — kell a pénz, a körtét akarom eladni. — Nehéz lehet így megélni... — Nem könnyű, de mindig terem valamit a kert. Most éppen körtét. Csak megkéstem egy kicsit. Mert ugye reggel megszedi az ember, s mire lekászálódok a buszmegállóhoz ennyi szatyorral, van vagy két kilométer is az út, és egy busz sem akar megállni. Csak rohannak... Már lassan dél lesz. Estig sem adom el a körtét... — Szerintem a mai háziasszonyok nem kora reggel járnak bevásárolni, hanem délután is, munkából haza menet is — mondom, hogy vigasztaljam kicsit. — De még a hivatalba is el kell mennem — mutatja a levelet, mert nem érti miért hívják. Ebbői a levélből tudom meg, hogy most intézi a nyugdíjkórelmét. Elmagyará-OTT JÁRTUNK zom az ügyintézés menetét. Hálásan bólogat. — Egyedül ól? — Igen... Volt feleségem is, de Csehországban maradt. Nem akart velem ide költözni. Nekem jönni kellett. Amikor 81- ben baleset ért nem bírtam tovább dolgozni. A fél testem lebénult. Azóta kijavultam egy kicsit, de nem dolgozhatok tovább a szakmámban. Pedig sokmindenhez értek. Gáz- és vízvezeték szerelő vagyok, hegesztői vizsgát is tettem. Az orosz határtól idáig — s itt Szádalmás felé bicqsnt — építettem a gázvezetéket. Olykor ó’erókig vízben, mocsárban állva-járva fektettük a csöveket... Tönkre mentem. Alig bírom a lábamat... Hogy járjak ón most papírok után? Hogy szedjem össze az éveket? Honnan tudjam, hogy mikor melyik cégnek dolgoztam? Ahova küldtek ón oda mentem. Fizetésnapkor átvettem ami járt... — Még szerencse, hogy a hegyoldal terem. Síkvidéki ember vagyok, nem is hittem volna, hogy ezen a sziklán gyümölcs terem. — Terem bizony, jó agyag az. Jó sárga agyag. Meg vörös agyag. — Melyik piacra megy? Hol száll ki? — Jó lesz itt, az élelmiszerbolt előtt. Ez egy forgalmas hely. Remélem szerencsém lesz. Ezt a néhány szemet fogyasszák egészséggel... — hagy néhány körtét fizetség képpen az ülésen. Felbúg a Skoda-motor, a fordulóból még visszaintek... Fister Magda (A szerző felvétele) Dunai emlék Negyven évet pergetek vissza az élet kalendáriumon, gyermekkori világomba vonulok vissza, s kérdezősködöm, mi minden változott az ón szeretett, de sajnos jelenleg távoli vidékemen. Látom Csallóköz peremét, a hullámzó távolban sejtem a délibábot, s magam elé simítva e vidék térképét, nem merek még csodálkozni sem. Az évek során megváltoztak a térképek is, más lett a térkép fogalma. Modern légifelvételek ridegen és automatikusan adják tudomásul a változások sorozatát, s az összehasonlítás szinte fáj, annyi változás el sem könyvelhető egy emberélet folyamán. Az ón régi térképem nem csal, Somorja déli peremén Gútortól Körvólyesig ábrázolja. A széles kék esik a vizek vizét az Öreg Dunát jelzi. A térképen is éppúgy dominál, mint a valóságban. Hömpölyög, nagyságával ijesztő benyomást kelt, hatalmassága varázsosan vonzó számomra, imádom egyéni lágyát, viharos moraját, iszapos illatát. Megcsodálom a kacskaringós, romantikus mellékágait, melyekben kavicsot lerakva formálódott a vidék mindennapi jellege. Visszaemlékezve, az első pillantásom a gútori kövezésnél akad meg. A homokzátony elnyúlt aranyos pereme csiklandozta a lelket... Tekintetem nem kerülheti el a volt cséfai földkunyhót, ahol az idős halász remete életet ólt, de halász bölcsessége ismeretes volt az egész környéken. Tudott ő halászhálót is kötni, de tudta bámulatosan használni is. Ezen az útvonalon járva meg kell, hogy emlékezzem a volt Máár házról, mely a gútori töltéstől állt nem messze, az akácos erdő szélén. A ház előtt tiszta vizű tó ékeskedett, s hogy e panoráma beillett a tavasszal kivirágzott mesés természet ölébe, az kétségtelen. Követve a Duna folyását, a Kompi ág volt mindig megkapó a számomra. Folyása lassú volt, meredek partok övezték, néhány átkelésre alkalmas részén sok ladik várta ringatózva gazdáját. Komp is közeledett, felvett két lovaskocsit is megrakva szénával, de sok földiszedret szállító embert is szállított fedélzetén. A kompjáratot Somorjától a Feneketlen tó mellett haladó útról lehetett a legjobban megközelíteni. A tavat az öregek állítása szerint egy réti kút felbugygyant vize alakította, mélysége akkoriban félelmetes volt, de alig tudtuk megállni, hogy ne fürdödjünk egy jót benne. Külön élménynek számított a Kompi ág bal partján felkeresni a Repülő roncsok által megnevezett erdőrészleget. Valóban két angol bombázó gép maradványai voltak szétszórva a területen. Tanúsították az 1945-ben történt pozsonyi Apollo olajfinomítóra vezényelt szőnyegbombázás történetét, de számukra ez a terület lett az utolsó repülőterük. Ha Somorja pereméről, a Majrokból a Duna felé indultunk, az árnyas fával szegett Négyeseki út egyenese kalauzolt ki a töltésig. A töltés alatt terjedt ki az ismert dinnyeföld. Néhányszor sikerült is megdézsmálni, sok gondot okoztunk őrzőjének, a púpos Vincének. A töltéstől tovább haladva a Kompi ág mellékfolyásához a Körtefák térségébe jutottunk. Öt terebélyes vadkörtefa díszelgett a magas parton. A fák koronái alatt valamikor fináncok, majd halászkunyhó állott. E szakaszon a folyó sebesen távolodott, partja sűrűn volt benőve alacsony füzessel, amelyeken tavasszal szép barka nőtt. S mivel komoly ministránsok voltunk ebben az időben, a barkaszentelő szertartáson mindig a legszebb csokorral dicsekedtünk. Nyári időben pedig az itt lévő füves réten árvalányhaj volt található. Kerestük is, gyűjtöttük erősen, hisz már volt kinek ajándékozni. A folyóágat kísérve Csölösztő községbe érkeztünk. Házai a töltés alatt vannak eldugva. Emlékszem még a négyszögletes fa haranglábra, melynek estélyi kongását Somorján is lehetett hallani, szinte látom a Sükéék kis hangulatos kocsmáját, ahol mi, gyerkőcök, "krakedlit" szopogattunk, hiányzik a Róka sziget, a mellette húzódó fürdőhelyével. E részt elhagyva a Benda ház felé kanyarodik a folyóág, és ott veszi fel a versenyt a sebesen folyó Kompi ággal, hogy egy hoszszabb, széles kanyar után találkozzon az Öreg Dunával. Kezemben a legújabb lógifelvétel. A múlt összehasonlítása a jelennel megdöbbentő, hisz e kis feltüntetett területen egyszerűen minden pótolhatatlanul meg lett semmisítve. A beavatkozások a természetbe olyan emberektől származhatnak, akiket sohasem fűzött szoros kapcsolat a tájhoz. Örökbe most egy természeti roncsot kaptunk. Nagy Ferenc A HÉT 3
