A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)

1991-09-13 / 37. szám

OTT JÁRTUNK A Ghýmessel Az idei nyáron furcsa keleti szél járta be keresztül-kasul Dél-Franöaországot, egy tetszhalott állapotban leledző nemzeti ki­sebbség, az oxitánok földjét. A Keleti szél, amely egy nagyszabású koncertkörút és egy "alkalmi" zenekar nevét jelenti. Életre­­keltője a már nálunk is egyre jobban ismert előadóművész, zeneszerző, Miquéu Montanaro. Montanaro húszesztendős magyaror­szági kapcsolatokkal és kitűnő kelet-euró­pai népzenei ismeretekkel a tarsolyában gondolt egy merészet, s olyasvalamibe fogott, ami még nem volt. Különböző stí­lust képviselő együttesekből, zenészekből kreált egy kompakt nagyzenekart, a reper­toárban kelet-európai népek zenéit, fran­cia és oxitán középkori dallamokat, dzsesszt és helyenként rockos elemeket ötvözött egységes egésszé. Ilyen formá­ban egyedi zenei kísérletről van szó. S ennek egyik főszereplője az Ifjú Szívek Ghýmes zenekara volt. A Ghýmes és a többiek Montanaro, maga is kisebbségi lévén, s látva, hogy saját népe a francia kultúrfö­­lóny, s a terjedő amerikanizáció miatt képtelen a megújhodásra, részben egyfaj­ta kompenzációképpen, részben a művé­szetek, a zene egyetemességét demonst-Montanaro a Ghýmest három évvel eze­lőtt fedezte fel magának egy szegedi nép­zenei találkozón. Nyomban megtetszett neki a fiatal zenészekből álló banda, mint mondta, ráérzett, hogy ezek a srácok először zenészek, s "csak" utána népze­nészek. Ő épp ilyenekre vadászott. Elkez­dődött az együttműködés, amelynek ki­­csúcsosodása a franciaországi turné lett. A Ghýmes majd az egész nyarat Frank-Két prímás egy bandában: Ökrös Csaba és Szarka Tamás az oxitánok földjén A széksorok háromnegyed része megte­lik. A .közönség mindjárt a nyitószám után veszi a lapot. Vastaps. A számunkra szo­katlan, három órát tartó koncert ideje alatt végig együtt vannak a zenekarral. A fiatal lányok még táncra is perdülnek ^székso­rok között. Igazi déli temperamentum. Áll­va tapsolás, bravózás. Montanaróókat nem akarják leengedni a színpadról. Siker. S a turné következő helyszínein ez még fokozódik. A noevuellesi fesztivál telthá­zas szabadtéri nézőtere beindul. Látszik, Montanaro jó irányban kísérletezik. Megje­lenik a francia tévé is, a koncert felét rögzítik. A turné Forcalquierban folytatódik. A középkori kolostor udvarán tartott koncer­ten magyarországi turisták is megjelen­nek. Talán ennek is köszönhető, hogy a Ghýmes szólóban előadott produkciójá­nak, a Gúta maga egy városnak, itt van a legzajosabb sikere. A csúcs viszont az avignoni nyári feszti­vál. A városkép a riói karneválra hasonlít. Naponta 200 kulturális rendezvény, s en­nek egyike a Keleti szél koncert. A világhí­rességek fellépésének ellenére félig telik a nézőtér. A Ghýmes önálló blokkjából a marosszékinek van a legnagyobb sikere. Szarka Tomi virtuóz hegedűszólóját han­gos bravók kísérik. A Ghýmes két koncert között A "nagycsapat egyik része. Előtérben Ökrös Csaba, a rálva elhatározta, hogy koncertzenekart alakít a kelet-európai kisebbségek részvé­telével. A művészi nívó figyelembe vételé­vel így került a Keleti szól áramlatába a magyarországi szerb zenét játszó Vuji­­csics Együttes, a vágsellyei Écsi Gyön­gyi szólóénekes és a Ghýmes. Ehhez jött még a prágai dzsesszdobos, Alan Vitouš, a magyarországi Kobzos Kiss Tamás, Ökrös Csaba, a francia Sergente Viol­­lant zongoraművész, s indulhatott a turné. Ghýmes, Écsi Gyön honban töltötte. Próbák, koncertek, itt-ott egy kis Riviéra, meg városnézés. Franciaország a fesztiválok országa. Nyáron még a legkisebb falvak is megren­dezik a maguk kulturális, zenei fesztiválját. Fesztiválhangulat uralta a Keleti szél turné állomásait is. La Garde, 30 ezres város, Montanaro szülőhelye hamisítatlan mediterrán utcák­kal, középkori házakkal. A koncert színhe­lye a város légkondicionált kultúrpalotája. i és Kobzos Kiss Tamás. A ráadáskoncertre Alain Vagh magyar származású csempegyáros birtokán kerül sor egy party keretében, amelyre francia menedzserek, producerek a meghívottak. A Ghýmes számára ez is sikeresen végző­dött. Meghívást kaptak egy önálló francia­­országi koncertkörútra, s tárgyalások kez­dődtek második nagylemezük és egy har­madik CD formájában való elkészítéséről. D. Kovács József (A szerző felvételei) 2 A HÉT

Next

/
Thumbnails
Contents