A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-09-06 / 36. szám
ÉLŐMÚLT NÉPRAJZ MINDENKINEK Fél évszázad múltán ismét... (Kedvcsináló a Néprajzi Múzeum új állandó kiállításához) tekhez (pl. irodalomhoz, képzőművészethez, vallástörténethez stb.) Ehhez járul még a magyar népi kultúra közismerten kettős kötődése: az ázsiai, honfoglalás előtti elemeket tartalmazó réteg és a későbbi, európai hatásnak tulajdonítható műveltségi javak rétegeinek az összefonódása. Ezt az egész hatalmas jelenségkomplexumot bizony nem egyszerű érthetően és szabatosan, s közben találóan és források (zsákmányoló gazdálkodás, földművelés, állattartás stb.) kettősségének, az európai és ázsiai gyökerű jelenségeknek a tanulságos szembeállítása után az egyes mesterségek (fafaragás, kosárfonás, fazekasság stb.) jellemzőivel, valamint az árucsere formáival ismerkedhet meg a látogató. Ezt követően a lakáskultúra és népi díszítőművészet szintén történeti rétegekre lebontott és szemléletesen A néprajztudomány egyik alapvető feladata — a kutatás, a dokumentálás és a feldolgozás mellett — a nyert eredmények szélesebb körben való terjesztése, bemutatása. Ennek egyik sajátos és rendkívül hatékony eszköze az expozíció, a kiállítás. Tudományszakunk kutatási eredményeit egy jól átgondolt és megfelelő módon kivitelezett néprajzi kiállítás — a szinte szó szerinti kézzelfoghatósága következtében — valóban testközelbe tudja hozni, érthetővé tudja tenni szélesebb rétegek számára is. Éppen ezért érthetetlen és megdöbbentő számomra, hogy Európa harmadik legnagyobb néprajzi gyűjteménye, az 1872-ben alakult budapesti székhelyű magyar Néprajzi Múzeum csaknem fél évszázadon (!) keresztül állandó magyar néprajzi kiállítás nélkül volt. Szinte két generáció nőtt fel úgy, hogy nem volt számára egy olyan, állandóan látogatható hely, ahol nemzeti kultúránk egyik (ha nem is kizárólagos!) alappillérének, a hagyományos népi kultúrának a legszebb jelenségeit megtekinthette volna. Azt most teljesen fölösleges lenne feszegetni, hogy miért, kinek a hibájából, esetleg miféle ideológiai okoskodásból történt így, ám az mindenesetre tény, hogy ez a fél évszázados hiátus megéreztette (és egy ideig még éreztetni is fogja) kedvezőtlen hatását. Miután Selmeczi Kovács Attila néhány esztendeje a Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettesi posztjára került, lényegében akkortól datálható az előkészítő és kivitelező munkálatoknak az a megfeszített ütemű lebonyolítása, amelynek eredményeként 1991. június 15-én sikerült végre, méltó körülmények között, az egykori Curia épületében, 1200 négyzetméteren átadni az új állandó kiállítást. Nem vállalkoztak könnyű feladatra a kiállítás megálmodói, kidolgozói és létrehozói, amikor tizenhárom kisebbnagyobb helyiségben A magyar nép hagyományos kultúrája címen a 18. század végétől az első világháborúig terjedő, csaknem másfél évszázadról kívántak plasztikus, ám mindenki számára érthető, áttekinthető képet nyújtani. Aki csak egy kissé is járatos a népi kultúrában, az nagyon jól tudja, hogy e sajátos műveltség mennyire sokrétű és összetett, és egyes részterületei milyen sok szállal kötődnek egymáshoz, illetve más rokon terüleszellemesen bemutatni, jellemezni. Az persze magától értetődik, hogy ilyen esetben nem szabad a teljességre törekedni, hanem bizonyos karakterisztikus jelenségek, sajátosságok kidomborításával, konfrontálásával, összevetésével lehet csak érzékeltetni azt a sokszínűséget, azt az egyszerűségében is összetett világot, amelyet a népi kultúra képvisel. Úgy érzem, hogy a szóbanforgó állandó kiállítást létrehozó csapatnak ez szinte maradéktalanul sikerült) Az expozíció nyitányaként a Kárpátmedence etnikai és vallási tagozódásával ismerkedhet meg a látogató. Az ebből adódó kulturális sokszínűséget tanulságosan példázza az itt bemutatott népviseleti kavalkád. A következő terem azt az intézményes, szervezeti hátteret érzékelteti, aminek keretében lényegében az egész népi kultúra fejlődött, s ami egyben a népi kultúrának is szerves része. A fő megélhetési szembeállított bemutatása után az emberi élethez kapcsolódó szokásanyag lenyűgözően látványos felvonultatása következik. A kiállítást a naptári évhez kapcsolódó szokások tárgyi anyagának a felsorakoztatása zárja. A kiállítás alapterületének a méreteire a bevezetőben már utaltam, a tárgyi és tematikai sokszínűségnek viszont csak érzékeltetését kísérelhet- . tem meg, ám most, amikor minden kedves olvasót az expozíció megtekintésére invitálok, nyomatékosan szeretném hangsúlyozni, hogy nagyon igényes és fárasztó szemlélődésre nyújtom most át a meghívótl Egy félnapos kimerítő bevásárlókörút után már nem ajánlatos erre a tárlatlátogatásra vállalkozni. Legalább annyi (testben és lélekben ott töltött!) időt kell szánni erre a kiállításra. Higgyék el: megéri a fáradságot! • Liszka József A HÉT 13
