A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)

1991-08-30 / 35. szám

JOGI TANÁCSOK Özvegy I. Jánosné, jánoki lakos azt írja, hogy 1974-ben, 39 éves korában meg­özvegyült Férje után özvegyi nyugdíjat kapott; de mert nem teljesítette az özve­gyi nyugdíj további folyósításának a feltételeit (kor, kiskorú gyermekről való gondoskodás), erre a férje halála után csak egy évig volt igénye. Azt kérdezi, ha most majd eléri a dolgozó nők számára előírt nyugdíjkor­határt, kap-e majd ismét a saját alkal­mazása és biztosítása után járó öregsé­gi nyugdíjon kívül özvegyi nyugdíjat is? Az 1974-ben keletkezett özvegyi nyugdíj­­igényének megítélésére az akkor érvé­nyes nyugdíjtörvényt kell alkalmazni. Eszerint annak az özvegynek, akinek az özvegyi nyugdíjra való igénye megszűnt, ismét feléled ez az igénye akkor, ha a megszűnésétől számított két éven belül teljesíti az özvegyi nyugdíj folyósításának feltételeit (pl. kor, kiskorú gyermekekről való gondoskodás, rokkantság). Olvasónk ezt a feltételt nem teljesítette. A jelenleg érvényben lévő 1988. évi 100. számú nyugdíjtörvény rendelkezései sze­rint pedig az 1975-ben megszűnt özvegyi nyugdíjigény sem éled fel. így olvasónk­AZ ORVOS VÁLASZOL "Férjem néhány év leforgása alatt több­ször is szenvedett hasnyálmirigy-gyul­ladásban, és kezelőorvosai szerint az ismétlődés veszélye továbbra is fenn­áll. Azt szeretném megtudni, milyen okai lehetnek ennek a betegségnek, és hogy örökölhetö-e" — kérdezi Vilma jeligéjű olvasónk. A jobb megértés kedvéért nem árt néhány fontos tudnivalót elmondani a hasnyálmi­rigyről, amely a has felső részében, a gerinc előtt, a mélyben, harántirányban elhelyezkedő hosszúkás mirigy. A szén­hidrátok, a zsírok és fehérjék emésztésé­hez szükséges mintegy húszféle enzimet termeli. Az enzimek általában inaktív for­mában képződnek, de alkohol, sérülés, vérellátási zavar, vírusfertőzés, egyéb té­nyezők következtében az emésztőenzi­mek még a hasnyálmirigy állományában aktiválódhatnak és súlyos gyulladást vált­hatnak ki. A hasnyálmirigynedv elakadását leg­gyakrabban epekövessóg okozza. Az epekövesség pedig tájainkon népbeteg­ségnek tekinthető. Ennek egyrészt örökle­tes okai vannak, de a kalóriadús étkezés is jelentős szerepet játszik a koleszterinkö­vek képződésében. A zsíros, fűszeres, paprikás ételek, a tömény alkoholos italok fogyasztása, a dohányzás, a kávéfo­gyasztás epekövessóg nélkül is fokozhat­ja a nyombél gyulladásosságát és a has­nyálmirigynedv kifolyási zavarát. Az alko­nak csak a saját öregségi nyugdíjra lesz igénye. P.V.H.S. jeligével olvasónk azt Írja, hogy 1989-tól rokkantnyugdíjas. Ez év márciusában, majd júliusában ismét felemelték a nyugdíját, ami jelenleg ha­vi 1664 Kcs-t tesz ki. Egy kiskorú lányá­ról gondoskodik. Mindketten kapják a havi 220 Kčs-t kitevő állami kiegészí­tést Olvasónk elvált. Azt kérdezi, hogy jogosult-e az egye­düli megélhetési forrást képező nyug­díjra, amely ráutalt családtag esetében havi 2620 koronát tesz ki. Annak a nyugdíjasnak, akinek a nyugdíja az egyedüli megélhetési forrását képezi, s nem haladja meg a havi 1580 koronát, vagy ha jogosult ráutalt családtagja van (házastársa, ellátatlan gyermeke stb.) és kettejük havi jövedelme a 2620 koronát, igénye van arra, hogy a nyugdíját erre az összegre emeljék fel. A nyugdíjbiztosítás­hoz kiadott 1988. évi 149. számú végre­hajtási rendelet 28. paragrafusa sorolja fel azokat a jövedelmeket, amelyeket tekin­tetbe kell venni, hogy a nyugdíj a nyigdíjas egyetlen megélhetési forrását kópezi-e. Ilyen jövedelmek például a kereseti foglal­kozásból eredő jövedelem, a tartásdíj, az TANÁCSADÓ elvált feleségnek járó eltartási hozzájáru­lás, az ösztöndíj, kivéve a tanulmányi eredményért járó ösztöndíjat stb. Olvasónk adjon be kérvényt a Szlovák T ársadalombiztosítási Igazgatósághoz (Slovenská správa soc. zabezpečenia, Bratislava, ul. 29. augusta 6.) és kérje nyugdíja felemelését. Figyelmeztetjük arra is, hogy rokkant­nyugdíjához az ellátatlan gyermekre ne­veltetési pótlék is jár. "Vagyonjogi kártalanítás" jeligével több olvasónk kérdésére közöljük, hogy az ed­digi kártalanítási előírások csak az 1948 — 1989-es években elkövetett törvényte­lenségek és igazságtalanságok okozta va­gyonjogi sérelmek részbeni enyhítésére vonatkoznak. Ide tartoznak az 1990. évi 403. számú restitúöós törvény, a bírósá­gon kívüli rehabilitációról szóló 1991. évi 87. számú törvény, amelyből folyó igénye­ket 1991. október 31-ig kell érvényesíteni, valamint az 1991. évi 229. számú földtör­vény, amelynek alapján az igényeket 1992. december 31-ig kell érvényesíteni. Legújabban a Szovjetunióba 1945 után elhurcolt személyek és ezek hátramara­­dottainak anyagi kártalanításáról hoztak törvényt, amely a közeljövőben fog a Tör­vénytárban megjelenni. Dr. B. G. hol és más mérgező anyagok ráadásul önmagukban is hasnyálmirigy-gyulladást okozhatnak. A hasnyálmirigy-gyulladás az életet ve­szélyeztető, súlyos betegség. Enyhébb típusa koplalás, görcsoldók, intenzív keze­lés hatására nyom nélkül gyógyul, kiterjedt elhalással járó formái azonban intenzív kezelés ellenére is gyakran okozhat akár halált is. E két típusú hasnyálmirigy-gyulla­dás nem választható el élesen egymástól; az enyhébb forma keringési zavar, fertő­zés, nem megfelelő kezelés hatására vér­zéses, elhalálos formába mehet át. Az életet veszélyeztetik a betegség szövőd­ményei is. Elhárítása után pedig a beteg­ség ismétlődésére, cukorbetegség és idült hasnyálmirigy-gyulladás kifejlődésére le­het számítani. Az intenzív belgyógyászati, endoszkó­pos és sebészeti kezelés lehetőségei so­kat javultak az utóbbi években, de a hasnyálmirigy-gyulladás súlyosabb formái továbbra is a legtöbb gondot okozó emésztőszervi betegségek közé tartoz­nak. Megelőzésük ezért még a szokásos­nál is fontosabb. Az út ehhez az epeköves­sóg megelőzésén át vezet. Legfontosabb az ésszerű táplálkozás, a testsúlyfelesleg ledolgozása, a rostdús étkezés. Az alko­holfogyasztás, a dohányzás és a kávéfo­gyasztás mérséklése az egyéb emésztő­szervi bajok megelőzése végett is fontos. Panaszok esetén az ultrahangos vizsgálat jó módszer az epe- és hasnyálmirigy-gyul­ladás felderítésére. Az epekövessóg hatá­sos kezelése, az enyhébb hasnyálmirigy­gyulladások korai felismerése és intenzív kezelése nyújt reményt e betegség meg­szelídítésére. Molett jeligéjű olvasónknak azt tanácso­lom, ne dőljön be a csodaszereknek. Amit súlyfeleslegben éveken át magára szed az ember, nem lehet néhány tűszúrással vagy pirulával — minden önmegtartózta­tás nélkül — "ledobni". A tarlós súlycsök­kenésben a legtöbbet az önismeret és a tudatos étrend segíthet. Igaz, egy étkezési szokás-váltással nem lehet tíz nap alatt 8 — 12 kg-ot fogyni, de higgye el, negyven koronáért árusított csodadiótával sem. In­kább a hosszantartó, de járható utat vá­lassza, az ésszerű táplálkozást, és akkor majd kiderül az is, milyen az ön természet adta hajlama. A kúra-pénzeket, a varázs­­pirulákért elkérendő több száz koronát költse reform szakácskönyvre, zöldségre, gyümölcsre, mivel a heti egy két gyü­mölcsnap, zöldségnap még senkinek nem ártott meg. Dr. P. Á. A HÉT 23

Next

/
Thumbnails
Contents