A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-08-30 / 35. szám
MINERVA igényelték — az ott töltött rövid idő alatt fizikai képtelenség lett volna abszolválni. A gyakori előadások közti szüneteket Éva a Jézus nevéhez fűződő emlékhelyek felkeresésével töltötte. Járt persze a Templomhegyen is, ahol évezredekkel ezelőtt Ábrahám készült Izsák feláldozására, s ahol Salamon, majd Heródes épített templomot. A zsidó templomok helyén ma a muzulmán Szikladóm látható, már amennyire az őrség látni engedi, hiszen — ki tudja, miért? — itt is alaposan ellenőrzik az érdeklődőket, s aki gyanús, eltanácsolják. — Aztán elmentünk a Siratófalhoz. Ennek két része van: a nagyobbik rész a férfiaké, itt ók "sírnak"; igaz, szerintem nagyon is vidáman: egymásba kapaszkodva táncolnak egy nem éppen szomorú ritmusra-melódiára. A tőlük kerítéssel elválasztott kisebbik falrószen viszont az asszonyok — mert itt az asszonyok "sírnak" — a falhoz verik a fejüket. A hely szellemére ("genius loci") jellemző, hogy két ateista (I) kolléganőm a földre vetette magát, és imádkozni kezdett. — A Templomhegytö\ gyalogosan, a Kidron völgyében mentünk az Olajfák hegyére. A hegy alatt levő Getsemáne-kertöen nem kell fizetni, a kert azonban napjainkban egészen más, mint Jézus idejében volt: mindenütt falak vannak, sőt, a kétezeréves fák — amelyeket már Krisztus is látott — külön is be vannak kerítve, nehogy a "kegytárgyakra" éhes "ájtatos" népség szétszedje őket. A Getsemáne-kerttól még jó negyedórás gyalogút az Olajfák hegye, ám útközben a mennybemenetel helyén pihenhet meg a vándor: egy kápolna áll ott, ahol jó megpihenni. Víz és WC is van... Innen a Szent István kapun átjutunk a Via Dolorosára, a "fájdalom útjára", amelyen annak idején Jézus ment a Golgotára: itt különféle "stációk" vannak megjelölve, amelyekről azonban a Biblia nem tesz említést, úgyhogy nem hitelesek, nem kell komolyan venni őket. A Szent István kapu a Bibliában Juh-kapu néven szerepel. Mai nevét onnan kapta, hogy ezen a kapun keresztül vitték ki a városból Istvánt, az első keresztény vértanút, hogy megkövezzék... A kapu közelében van a Bethesda-tó, ahol Krisztus egy 38 éve beteg béna férfit — szombati napon! — meggyógyított (János ev. 5.). A Via Dolorosa a muzulmán negyed mellett vezet, itt már arabok árulnak ételt, gyümölcsöt, s arab taxisok lesnek "zsákmányra". Miután két kis sárgadinnyét vettem, én is hagytam, hogy "foglyul ejtsen" egy taxis, mivel a városi közlekedés Jeruzsálemben nem valami tökéletes, a buszok csak lépésben haladnak, s még csak nem is olcsók. A taxival természetesen szálláshelyemre, a Ramada Hotelbe vitettem magamat, ahol a "szobalányok" kivétel nélkül fiúk voltak, méghozzá arabok. A szálloda éttermében — pincérként — már nők is dolgoztak: ezek mind oroszok voltak, legalábbis beszéltek oroszul. S ha már az étterem is szóba került, meg kell említenem, hogy Izraelben nagyon jól főznek. A nálunk oly közkedvelt zsíros disznóhúst és a zsírt ugyan teljesen mellőzik, s nagyon sok zöldséget, finomabbnál finomabb salátákat, sok gyümölcsöt fogyasztanak. Az ottani oroszok egyébként azt mondták, hogy mióta ott vannak, állandóan esznek, s nem tudnak betelni... — Másnap az Óvároson kívül, a Sión hegyén jártam, ahol egy helyiségről azt állítják, hogy az Utolsó vacsora színhelye, ez azonban nem valószínű, az épület ugyanis sokkal újabb, mint hogy az lehetne. Eredeti viszont a Sziloé halastó, amelyet még Ezókiás király vájatott egy sziklába, hogy legyen Jeruzsálemnek vize. Ez mostanáig megmaradt, hal persze már nincs benne. S ha már a valószínűtlenséget említettem, véleményem szerint az sem lehet igaz, hogy a manapság Golgotaként tisztelt kegyhely azonos a tényleges Golgotával. A Bibliából világosan kiderül, hogy a Golgota a városon kívül volt, s ha meggondoljuk, hogy Krisztus idején Jeruzsálem falai kijjebb voltak, mint manapság, nyilvánvaló, hogy a Golgota nem lehet a mai Óvároson belül. Márpedig itt van. Ráadásul nem más az egész, mint egy drágaságokkal telehordott helyiség: amerre nézünk, mindenütt arany, ezüst, bársony stb. És egy üveg alatt őrzött kőre mondják, hogy az a Golgota. A "Jézus sírja" viszont egy egész templomkomplexum, tele üregesre csókolt kövekkel, ahol az ájtatoskodók még a port is gyűjtik. Jézusnak aligha tetszene a bálványimádásnak ez a netovábbja. No meg a rengeteg ’bálványbolt", amelyekben különféle kegytárgyakon, "Krisztus-sarukon", szobrokon kívül még keresztfadarabokat (!) is árulnak, mintha az a keresztfa (amely egyébként sem kereszt, hanem oszlop alakú volt) még valóban meglenne. A hazautazásunk előtti napon az Arrtónia-váraX is megnéztem: ebben van a Gabatha, az a terem, ahol annak idején Pilátus ítélkezett az elébe állított vádlottak fölött, s ahol Jézust még neki sem sikerült felmentenie (János ev. 19/12—15.). És voltam még a Hinnon völgyé ben, amely nem más, mint a bibliai Gyehenna: valóban félelmetes hely, itt ember mind a mai napig nem lakik. A régi kánaániak itt áldoztak — főként gyerekeket — Baál istennek, Jézus idején pedig itt volt a város szeméttelepe — a tűznyomokat mindmáig látni a falakon. Aztán elérkezett a hazautazás napja. A biztonsági intézkedések a Tel Aviv-i repülőtéren legalább olyan szigorúak voltak, mint az odaút előtt Prágában, sőt, ezúttal drogkereső kutyákat is "bevetettek" Nemzeti Színházunk tagja "ellen". Az egyik alaposan ráijesztett Évára: — Szóval az az eb kiszemelte magának a bőröndömet: nem tudtam elképzelni, mit akarhat vele, mert abban ugye, hogy kábítószer nincsen nálam, biztos voltam. A kutya azonban nem tágított: elhűlve láttam, hogy kizárólag az ón bőröndöm érdekli, állandóan körülötte szimatolszaglászik. Aztán egyszercsak fölemelte a lábát, és lepisilte a bőröndömet... Hát ennyit adhatok tovább abból, amit Halász Éva a jeruzsálemi útról órákon keresztül mesélt nekem, ennyit képes "elviselni" egy hetilap terjedelme. S hogy legalább ennyit továbbadhatok, bizonyára az olvasók számára sem érdektelen, hiszen napjainkban egyik sajtószervünknek sincs annyi pénze, hogy saját riporterét küldhetné Jeruzsálembe, három világvallás városába. Ám ha mégis van, Jeruzsálemről nem néhány oldalas riportot, hanem könyvet írhatna az illető: hiszen a figyelmes olvasó kétségtelenül észrevette, hogy az előbbiekben nagyon is szűk területen mozogtunk, Jeruzsálem arab vagy örmény negyedéről például szó sem esett. A város tehát fölfedezőkre vár! Varga Erzsébet A HÉT 21
