A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-08-30 / 35. szám
ÉLŐ MÚLT KONCSOL LÁSZLÓ Titkos kálvinista tanítók Hodoson (1731 — 1776) 7. A vizsgálat nyolcadik meghallgatott tanúja Ns Simon Pál lett. O is Hodoson született és élt, de aránylag fiatal volt még, 35 évesnek mondta magát, s névrokonától, a megboldogult Simon v Pétertől eltérőleg katolikus volt. Valamelyik cég tagjaként iparkodva kereste mindennapi kenyerét, s így nyilatkozott meg: "Egyebet e tanú vallanni nem tud, hanem hogy mintegy 8 — 9 esztendős gyermek lehetett, amidőn Mihály deák nevezetű reformáta religión való mesterhez mintegy két esztendeig, de csak télen iskolában járos volt, ezen kívül egyéb mesterről Hódosban nem emlékezik, hanem amidőn ez Hodosbul elment, más Simon Péter nevezetű hodosi református kurialista nemesember vállolta föl az gyermekeknek tanittását, ezen túl más mestert nem Irt (értsd: ért) Hódosban, mert e tanú mestersége után vándorlásban ment. Innend azon Mihály deák mester is, és utánna Simon Péter háborgattalak-é az tanittásban vagy sem, úgy nemkülönben esztendőszám szerónt mikor és meddig lehettek ezen tanittómesterek Hódosban, arra felelni nem tud... "így e tanúnk az első kikérdezés alkalmával, 1774. november 9-ón. A vármegye azonban az akkori törvények szerint a nyomozást megismételte, a tanúkat az elsőével azonos sorrendben ismét kihallgatta, s második vizsgálatáról is jegyzőkönyvet írt. Ez az Irat jóval tömörebb és latin nyelvű, s általában arra szorítkozik, hogy nyugtázza: a tanú megerősíti az eredeti vallomásában elhangzottakat. Nyolcadik bizonyságunk is ezt cselekedte, ám egy ponton helyesbített, mondván, a szerdahelyi plébános, egy bizonyos Laszlovszky (!) nevezetű, a fönti Mihály deák nevű hodosi iskolamestert háborgatta, és nem tűrhette. (”Parochus Szerdahelyiensis certus Laszlovszky antelatum Ludi Magistrum Mihály Deák in Hodos turbaverit, et páti noluerit. ’) Ez az állítás annyira konkrét és két határozott személyhez kötött, hogy már a két nyomozás közti másfél évet tekintve is igaz lehet; a tanúnak elég ideje volt a nyilván őt is izgató kérdésnek alaposan utánanéznie. Akkor viszont valószínű, hogy Mihály deák épp e zaklatások következtében hagyta el hodosi tanítványait, s mindenképpen 1757. június 6. előtt, mert eddig szolgált Laszlovszky Márton Adalbert a szerdahelyi plébánián. Ez természetesen nem zárja ki, hogy a többi mestert is ő késztette távozásra, hisz 1737-ben került Dunaszerdahelyre, s ez éppen húsz esztendei szolgálatot jelentett a sok szokatlan gonddal terhelt anyaegyház és filiái ólén. Ns Simon Imre, az ugyancsak hodosi és katolikus, ám 40 esztendős tanú mindenben megerősítette a nyolcadik bizonyság vallomását. A reexamantio során sem téri el a mondottaktól, csak a második kérdőponttal kapcsolatban nyilvánított friss véleményt mondván: mivel a szomszédos faluban, Nagyabonyban negyedórányi távolságra működik egy iskolamester, akivel a hodosiak is könnyen taníttathatják gyermekeiket, e tanú nem látja szükségesnek, hogy Hodoson is tartsanak rektorokat. (A jegyzőkönyv szerint:"... cumin Vidna Possessione Nagy Abany ad distantiam unius quadrantis horae existente Ludi Magister sit, per quem Hodosienses etiam pueri facile instrui possint, ideo Testis necessitatem Ludi Magistri in Hodoss fateri nequit. ’) Két tanú vallomása hever még terítéken, hogy fölemeljük, és mindenkinek, aki olvasni óhajtja, megmutassuk. Látnunk kell, miként éltek eleink, s nem kevésbé fontos annak a ténynek ismerete, hogy falvaink és városaink magyar népe nemcsak a második világháború után és óta, hanem századokkal ezelőtt is újra meg újra meg kellett küzdjön a nemzeti nyelvű művelődés jogáért. Gondoljuk meg, mikor volt erre szükségünk: a történelmi Magyarország területén, egy magát törzsökös magyarnak hirdető, történelmi magyarságára határtalanul büszke politikai osztály vezetése alatt, olykor titkon, az ország ostoba törvényei ellenére. Ne csodálkozzunk, ha egy-egy elmaradt történelmi tudatú utódállam parancsuralmi rendszere ugyanezt művelte és műveli ma is a területén élő nemzetiségekkel, de az erkölcsi törvény azt követeli, hogy őseinkhez hasonlóan tegyünk meg mindent magunkért, kiteljesedésünkért abban a mivoltunkban, amely számunkra születésünkkel megadatott. 12 A HÉT (Folytatjuk)
