A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-08-23 / 34. szám
ÉGTÁJAK dig legyőzni vágyát. A vizeskancsó felborult, nem tudott kezet mosni. Még az "Áldott légy!" kezdetű imát sem mondta el, mivel a történtek után rettegett a szent szavakat szájára venni. Ruhája nyirkos volt, de azért felvette, és Wanda is rendbe hozta magát. Kilépett a hűvös, tiszta Elül havi reggelbe, Wanda a tehenek mellett maradt. Harmat borította a füvet, minden kis cseppje csillogott. Madarak énekeltek, tehénbőgés hallatszott a távolból, a visszaverődő hang sófárfúvásra emlékeztetett. "Igen, elvesztettem a másvilágot", mormolta Jákob, és a sátán tüstént így suttogott fülébe: "Nem kellene-e zsidó hitedet is elhagynod?" Jákob a sziklára pillantott, melyre a parancsolatok és tilalmak harmadrészét már felvéste. Most viharvert romnak, elveszített küzdelme egyetlen megmaradt jelének tűnt számára. "De még mindig zsidó vagyok!", idézte a Talmud szavait, hogy lelket öntsön magába. Meqmosta kezét a patakban. "Áldott légy!", mormolta közben, majd reggeli imádságba kezdett. Amikor e szavakhoz ért: "Ne vigy minket bűnbe, kísértésbe, gyalázatba!", megállt. Magát a szentnek mondott Józsefet sem érte olyan erős kísértés, mint őt. A Midrás elmondja, hogy amikor József vétkezni akart volna, apjának képe jelent meg előtte. Áz ég közbelépett érdekében. Miközben imáit mondta, enyhítő körülményt próbált találni tettére. A törvény betű szerinti értelmében ez az asszony sem nem tisztátalan, sem házasságban nem él. Még a bibliai ősöknek is voltak ágyasaik. Elvégre is Wanda istenfélő zsidó családanya lehet. "Önös érdeklődésből származó cselekedet is végződhet Istennek tetszőén." De amíg imádkozott, akarata ellenére is szembeállította Wandát a megboldogult Zeldával. Felesége tartózkodó, hideg, zaklatott kedélyű asszony volt. A panaszok végeláthatatlan özönét ontotta magából: fejfájás, fogfájás, gyomorgörcs, s amellett szüntelenül félt, hogy megszegi a törvényt. Hogyan tudhatta volna Jákob, hogy ilyen szerelem, ilyen szenvedély is létezik, mint a Wandáé? Újra hallotta az asszony hangját, suttogó szaváit, sóhaját, gyors lélegzését, újra érezte nyelve érintését, hegyes fogait, melyek nyomokat hagytak Jákob testén. Kész volt a hegyeken át elszökni vele akár az éjszaka kellős közepén is. Pontosan úgy szólt hozzá, ahogyan valaha Ruth beszélt: "Ahová te mégy, oda megyek; néped az én népem, és istened az én istenem." Testéből a nap melege, a nyár fuvallata, erdő, mező, virág, falevél illata áradt, miként a tej is átveszi a fű szagát, mellyel a tehén táplálkozik. Imádkozás közben Jákob ásított. Elmondta a "Halljad Izrael!" kezdetű fohászt, majd nyújtózkodni kezdett. Éjjel alig hunyta le a szemét, és most nem volt ereje füvet gyűjteni. Végtelen kimerültség fogta el, feje lekókadt. Néhány pillanatra elaludt, még álmodott is. Világosan felidézni nem tudta ugyan álmát, de utóíze megmaradt. Mintha egy rituális fürdőbe vagy barlangba vezető lépcsőn ment volna le, és dombokon, árkokon, sírokon keresztül vezetett volna útja. Találkozott valakivel, akinek növényi gyökerekből való szakálla volt. Ki lehetett? Talán az apja? Mondott neki valamit? Wanda kidugta fejét az istállóajtón, és feleséghez illően mosolygott rá. — Miért állsz ott? Az asszony gyengédségtől csillogó szemmel kacsintott és bólintott. Jákob lehunyta szemét. Bánkódik-e igazán? Bűnbánat helyett inkább haraggal gondolt sanyarú életére, amely előidézte bűnét. Úgy nézett magába, mintha mélységes kútba pillantana. Amit látott, rémülettel töltötte el. Mint összecsavarodott kígyó rejtőzött odalenn a szenvedély. *Nemrégiben hunyt el a kitűnő Nobel-díjas író. Világhírű regényének egy részletével tisztelegtünk emléke előtt. Balázs F. Attila Ima Uram, hitünk törékeny tükör nem bírja el képmásodat fiók mélyén őrizzük szilánkjait Uram, hallgatásod túlharsogja az egymásnak feleselő szólamokat Uram, add hogy meglássa azt mit önnön testem takar Uram, maradj velem a szó sivatagba csapott villám Uram, talán egyszer megértjük egymást mert a könny nyelve egyetemes Z. Németh István Ringattál (Ivinek) Láttalak csókolóztál a széllel láttalak csókolóztál a nyárral Szétterítetted tüdőd mint egy szőnyeget s abba feküdt a szél s abba feküdt a nyár s a kék almák a tűzben hamuvá szelídültek Láttalak öltöztetted a vérem láttalak vetkőztetted a hi'isow^ Szétterítetted kártyád legszebb lapjait s abba feküdtem én és ringattál szelíden mint hintaszéket a nyár mint hintaszéket a szél Kulcsár Ferenc Tenger Isten szemkápráztató tengerében fésülöd a hajad, s mialatt az egek megrendülnek és báránnyá lesz a fene vad, elárasztja a tengert a világ vére, a nap. A tenger tükre előtt állsz és megszólítasz. Vérző gyöngyök szádban a szavak. S a tükörmélyi egek egeiben a Forrás körül hold- és napékszerü, sugárzó állatok alszanak. A HÉT 17
