A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-08-23 / 34. szám
szót A RÁDIÓ MEGKÉSETT HADITUDÓSÍTÁS Töredelmesen be kell vallanom, hogy 1968-ban egy árva puskalövés nélkül adtam át az országot a megszálló szovjet hadseregnek. Pedig volt puskám, volt bele töltény is. Igen kérem, 1968-ban törvónyadta kötelességemként az akkor még kétéves katonai szolgálatomat töltöttem Nyugat-Csehországban, a haza védelmére felesküdtem, viszont, amikor az országot huszonnégy óra alatt lerohanták a szovjet tankok, bajtársaimmal együtt úgy lapítottam a kaszárnyában, mint az a bizonyos emésztési végtermék a gyomban. Mindezen most, úgy június óta rágódom, amikor az utolsó szovjet katona is elhagyta Csehszlovákiát, és megoldódott a rejtély: az ideiglenesség pontosan huszonhárom évig tart. Magánügy, de akár azt is mondhatnám, hogy családunkban az ország puskalövés nélküli feladása hagyomány. Ez talán így van génjeinkben kódolva. Mert jóapám, harminc évvel korábban, 1938-ban, az akkori cseh-Prága, 1968. Vili. 21. szlovák hadsereg katonájaként a németek ellen nem védte meg az országot és lapított a kaszárnyában. A történelmi analógiából persze nem akarok messzemenő következtetéseket levonni, legyen elég annyi, hogy apám 1938-ban, ón 1968-ban voltam egy operetthadsereg katonája. És csak remélni tudom, hogy ezt a sajátos csehszlovák bravúrt nem kell újabb harminc év elteltével megismételniük a jövendőbeli katonáknak. Milyen hadsereg ellen is? Mert a fritzek már voltak, Ivánók most mentek el. Ki lesz a soros 1998-ban? Inkább ne válaszoljunk erre a történelmi találós kérdésre. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy volt azért egy győztes csatám 1968- ban. Igaz, nem a csatatéren vívtam — és most tessék megfogódzkodni — a kocsmában. Kezdjük az elején. 1968- augusztus 21-ón kezdődött a megszállás, a későbbi kommunista szóhasználat szerint az internacionalista segítségnyújtás. Mint mondtam volt, lapítottunk a kaszárnyában, még kimenőt sem kaptunk, ami a megszállás számunkra legsúlyosabb következménye volt az adott helyzetben. Úgy november táján, nyilván moszkvai sürgetésre, a fegyverbarátságon esett csorba kiköszörülósónek céljából nagy közös őszi hadgyakorlatot hirdetett meg a szovjet és a csehszlovák tábornoki kar. A képzeletbeli közös nagy csatározáshoz nem lehetett nagy kedvük parancsnokainknak, no meg tartottak attól, hogy a megszállók katonái és köztünk, csehszlovák kiskatonák közt nem lesz valami idilli a hangulat és a kapcsolat, ezért a hadgyakorlat csatatóri szituációit eleve úgy tervezték meg, hogy lehetőleg mi, a sereg ne kerüljünk kapcsolatba az oroszokkal. A kéthetes nagygyakorlat idején ebből nem is adódott gond, mit ad isten, mindig más fontos stratégiai pontot foglalt el a szovjet és mást a csehszlovák alakulat. Tény, hogy az egész Nyugat-Csehországot átfogó hadgyakorlat fényesen sikerült, a szovjet és a csehszlovák alakulatok újabb győzelmet arattak a nyugati imperializmus felett — mondta értékelő beszédében a politruk. A sikerért jutalom jár, a hősies helytállásért alakulatunk a hadgyakorlat célvárosában, Terezínben nyolcórás szabadot kapott. Mit tesz egy kátona ennyi szabadidővel egy városkában? Természetesen, amilyen gyorsan csak lehet, elfoglalja a város legfontosabb stratégiai pontját — a kocsmát. így megtörtént az, amitől a seregeket a parancsnokok két hétig sikerrel óvták: összejöttünk Ivánókkal a kocsmában. Kezdetben nem volt semmi gond. Egy tábornok stratégiai érzékével megáldott kocsmáros az ivó egyik sarkába terelte az oroszokat, a másikba minket. Vidáman nyakaltuk a söröket. Ám az elfogyasztott sörökkel egyenes arányban fokozódott a feszültség a két hadsereg jelenlévő tagjai között. Ez akkor érte el csúcspontját, amikor az oroszok a "Kalinka" című dalt olyan hangosan énekelték, hogy elnyomták az általunk üvöltött "Okolo hradce" című bolondos katonanótát. Ezt már nem hagyhattuk annyiban, no meg a tíz sör már meglehetősen bátorrá teszi az embert. Kirámoltuk hát Ivánókat a kocsma elé. Igaz, hogy kaptam négy pofont, de ötöt adtam. Tudatom hát a történészekkel, hogy igenis volt egy győztes csata 1968- ban, és csak a kákán is csomót keresők szemében csökkentheti jelentőségét a tény, hogy a kocsmában vívtuk. A titkot huszonhárom évig hordoztam magamban, most adom közre, amikor a győztes kocsmai csata egyenes befejezéseként sikerült a "felszabadító" Vörös Hadsereget kitessókelni az országból is. (Új Hullámhossz, 1991. június §9.) POLAK LÁSZLÓ 8 A HÉT