A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-08-16 / 33. szám
FOLYTATÁSOS REGÉNY hogy megüssön... Olyat egy nő, aki valamit is ad magára, nem tűr ell — Szerinted soha nem kerülhet olyan helyzetbe egy nő, hogy mégis elviseljen egy pofont? — Hát egy buta falusi liba, aki fél a mások szájától, az talán igen... De egy büszke nő, az azonnal lelép. — Akkor is, ha nincs hová mennie? — Olyan nő nem létezik. Én még mindig találtam magamnak pártfogót... , — És ha mégis megesne, hogy megpofoz a férjed? — Elhagynám... A hót közepéig eseménytelenül teltek a napok. Ettek, ittak, fürödtek, fecsegtek. Szerdán Éva telefonált Pozsonyból, hogy Kassai Rezsi tűvé teszi a várost Zsolt után. Valami rendkívüli rakománnyal kellene pénteken Dániába indulnia Szűcsnek, de Zsolt csak annyit válaszolt Évának, hogy ô a legszívesebben még a jövő héten is itt maradna. Furcsán érezte magát, mióta betévedt a közös fürdőszobába, és azóta naponta úgy igyekezett, hogy fél kettő körül megszabaduljon barátaitól. Zsiga meg Rasztyo ugyan megszólták öreguras tempóját, hogy lám, neki már egy könnyű ebéd után is le kell dőlnie szunyókálni, de Zsolt nem bánta az ugratást. "Ha ti azt tudnátok, miféle öreguras tempó szólít el!", gondolta, az azonban cseppet sem órdekeltel mi lesz, ha befejeződik a szabadság. Éviké művésznő, igazán művésze a szakmájának, Zsolt meg úgy érezte, ha hagyná elúszni a lehetőséget, megfosztaná magát sok gyönyörűségtől. Azelőtt, ha hallotta, hogy kollégái a nyaralást futó kalandok hajszolásával töltötték, csak nevetett. Nem zavarta, hogy mulyának nézik, jól megvolt Évával, kiteljesítették egymást. Most meg... Ez lenne a sokat emlegetett kapuzárási pánik? Hát ha egy pánik olyan fantasztikus, mint ez... Zsolt éppen sziesztázott, amikor megállt az üdülő előtt Kassai Rezsi pompás mercedese. Kati a teraszon hűsölt, a többiek meg szörfözni mentek a kellemesen lengedező szélben. — Tudja, nekem nagyon fontos ez az út, elő kell kerítenem Zsoltot — magyarázta Katinak hebegve. — Ne zavartassa magát, üljön csak ide a napernyő alá... Zsolt nemsokára itt lesz, háromra rendelte meg a jeges kávét — negódeskedett Kati. — Nekem akár most is felszolgálhat egyet... De tudja mit, tegeződjünkl Én Rezsi vagyok, szervusz! — és nyújtotta a kezét. Kati megütközött. A fene az újkapitalistáját! A jó modort is megtanulhatta volnál De azért kézfogásra nyújtotta kezét: — Tóth Kati vagyok, Zsolték barátja, szervusz. Együtt nyaralunk. — Én Szűcs főnöke vagyok, illetve a garázs tulajdonosa. A mérnök úr nálam keresi a kenyerét, és tudod, ohm, nálam sok a lóvé, de a meló is. És Zsoltnak mennie kell, ha úgy akarom. Most Dániába. Mert ón, amit akarok, azt el is intézem... — Közben bizalmaskodón paskolgatta Kati térdét. — Mit szólsz a kocsimhoz? Majd bámul Szűcs, ha előkerül, még ő sem látta! És ez nem holmi ócskatelepi vacak, ez vadonatúj! Mert nekem van pénzem rá! De nincs kedved nekem is hozni egy jeges kávét? Hátha gyorsabban telne akkor az idő. — Ha akarod, megkínálhatlak — állt fel Kati, de Rezsi megfogta a kezét: — Azért ne rohanj. Találd ki, mennyit adtam ezért a pompás kocsiért? Mert pompás, az biztos. Úgy választottam, hogy jól mutassak benne. — Nekem a kisebb autók jobban tetszenek — szólt közbe Kati, és igyekezett kiszabadítani a karját. — Te mindenből a kicsit szereted? — vihogott Rezsi. — Te meg nem is ismered az embert, mégis össze-vissza beszólsz vele, mint cigány a lovával! — vágott vissza Kati. — Miért, úgy nézek ki, mint egy cigány? — sértődött meg Rezsi. — Selyem az ingem, méregdrága az öltönyöm... "Úgy nézel ki, mint egy felfuvalkodott hólyag", gondolta Káti. — Csak a modorod meglepő... — Az igaz, ón rámenős vagyok, de ma már másképp nem boldogul az ember. Engem, vagyis nekem, azazhogy talán azt sem kellene megtennem, hogy kijöjjek ide Szűcsért... Mert igaz, hogy mérnök, no de mi az ma?! Ha én nem adnék neki munkát, éhen is halhatna, a mérnök úr! Ilyen a világi Azelőtt ón javítottam az ócska kis Skodáját, aztán folyton csak, igen, mérnök úr, meglesz, mérnök úr, természetesen, mérnök úr. Most már én vagyok az úr. — Nem Zsolt tehet róla, hogy feloszlatta a BAZ a fejlesztési osztályt. Ő jó szakember volt... — Volt, volt... Mindig csóró volt, nem igazán belemenös. Átláttam én a kuncsaftjaimon már régen! Szűcs mérnök úr sosem volt igazán nagystílű... No mi lesz, hozod azt a kávét? Kati eltűnt a társalgó ajtajában, Rezsi meg szemügyre vette a környéket. Micsoda ócska egy hely, gondolta, nem tudnak ezek élni! A tenger, az bezzeg más. Kár azért az egy-kót jó nőért, aki itt lubickol a tóban! Kár a becsületes mérnök úrért is, Zsoltért, mert a tisztességébe fog belepusztulni. De neki most éppen Zsolt tisztességes képére van szüksége, hogy simán átjusson a szajró a vámon. (folytatjuk) A HÉT 19
