A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-05 / 27. szám
MINERVA nemzetiségi ohtatás? A számok tények, amelyek következtetések levonására késztetik az embert. Az első, hogy reménytelen helyzetben van a bussai magyar tagozat. Nem sokkal jobb a helyzet Varbón. Állandósulni látszik a létszám Csábon, de bizakodásra semmi ok. Balog és Nyék tartja magát, ha csak valami újabb demokratikus intézkedés nem szól közbe. De mi lesz a járás aprófalvaiban élő magyarsággal? Teljesen elvesz? Felszámolódik önként, vagy felszámolják? A gazdasági mutatók alakulása könyörtelen tényező, döntóskikónyszerítő lehet. Különösen annak ismeretében, hogy az iskolák nem tartoznak az egyébként ugyancsak gazdasági szorításban tengődő önkormányzatok hatáskörébe. Mert fordított esetben az önkormányzatok talán még segíthetnének... így viszont? Hogy mennyire siralmas a kisebbségi oktatásügy helyzete járásunkban, a következő számadatok is mutatják. A bussai alapiskola szlovák tagozatára ebben a tanévben összesen 361 tanuló jár. Ezek közül száz magyar nemzetiségű. Csábon a szlovák tagozatnak összesen 438 tanulója van, akik közül százhatvan a magyar gyerekl Hogy a járás többi, tehát szlovák tannyelvű iskolájában mennyi magyar nemzetiségű tanuló koptatja az iskolapadokat, erre nézvést nincs adatom. Feltételezhetően sok, elsősorban a nagycsalomijai, a zsélyi és a nagykürtösi alapiskolában. Egyébként fölöttébb érdekes, hogy az első osztályban történő beíratáskor nem szerepel az adatok között a nemzetiségi hovatartozás. Az egyik igazgatóhelyettes tájékoztatása alapján ezt lényegében a tanítók döntik el szeptemberben... Végül vessünk egy pillantást a pedagógusok életkorára! Sajnos ezen a területen sem kecsegtető a helyzet a Nagykürtösi járásban (akárcsak országos viszonylatban). Negyvennégy nő és huszonhét férfi pedagógus tanít az iskolákban. Átlagéletkoruk nagyjából negyvenhét óv. Mivel a pedagógusok között tizenöt, tehát több mint a fele ötven éven felüli, sőt van egy, aki a maga hatvanöt évével még mindig tanít! Javulás ezen a téren a közeljövőben aligha várható. A falusi kisiskolák visszaállítására — most minden egyéb feltételt adottnak tekintve — már csak azért sincs remény, mert a jelenleg még működő alapiskolák pedagógusellátottságának a fenntartása is fölöttébb nehéz, nemhogy újabb iskolák tanítói állását be lehetne tölteni képzett tanerővel. Mi lesz veled nemzetiségi oktatás? Mi lesz velünk szülőföldünkön, "a" demokráciában? A szónoki kérdésre sokan sokféleképpen kereshetik a megoldást jelentő választ. Én abban látom megmaradásunk lehetőségét, ha kiharcoljuk a nemzetiségi oktatásügy önigazgatását. Az oktatás és a kultúra autonómiájára van szükség. Minden más szócséplós, időhúzás, érdekein-két veszi semmibe, jogot sért, s embert bánt. A külföldi pedagógusképzés enyhít áldatlan helyzetünkön, a hazai pedig a megemelt hallgatószámmal reményt kelt bennem, de a megoldás fehéren-feketón az lesz, ha egyetemünk is lesz, tehát európai mértékkel mórt kisebbségi jogunk az oktatásra és művelődésre a bölcsődétől az egyetemig. Nálunknál kevesebb lólekszámmal rendelkező nemzetrószeknek is van saját egyetemük, nem is egy, mégsem dől össze miattuk a nemzetgazdaság, sőt, erősödik általuk. Ebben a kérdésben tehát kompromisszumnak helye nincs, ha az európaiság nemcsak maszlag előttünk, de elérendő célunk. Töprengésemet a tények tükrében egy Deák Ferenc-i idézettel kezdtem. Az idézet folytatását a végére tartalékoltam, mert remélem, amit mond, mindnyájunk számára jelent valamit. Tehát: "Hinni! Dolgozni!" URBÁN ALADÁR Illusztrációs kép: Prikler László A HFT 91