A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)

1991-08-09 / 32. szám

ÉGTÁJAK

képet rajzolt. Különböző alakokat, gépeket, állatokat.

— Majd kiválasztják, melyiket szeretnék. Megcsinálom márványból, kiöntöm bronzból, vagy aranyból, ha kell.

A téboly megfontoltan, nagy erővel suhant be idegrendszerébe. Az óriási kőtömbből áradt. Ha szemben dolgozott vele, akkor mintha ezernyi szem nézett volna rá deprimálóan, néma tanúként, irracionális munkája megkérdőjelezéseként. Amikor hátat fordított, tarkójában érezte a szavakat. Keze remegett, a szón újra és újra eltört, éles töréseket hagyva a szabályos vonalak között. Végül úgy elkezdett remegni, hogy sem egyenes, sem görge vonalat nem tudott húzni, ráadásul a szeme is elkezdett könnyezni. Apró vibrációk futottak át rajta.

Reggel kopogásra ébredt. Izzadt volt sötét köpenyében, koszos a széntől és ideges a szesztől.

— Jó lenne, ha most reám rontanának egy korsó hideg sörrel. — Feltápászkodott. A rajzok halk zizzenéssel csúsztak a földre.

— Művószkóm, mi vagyunk azok, a terveket jöttünk megnézni — hatolt jégcsapként az agyába.

— Anyád művószke — motyogta.

Köszönésnek vélték motyogását, viszszaköszöntek, meglepett, torz mosollyal. Úgy nézett ki, mintha Frankenstein horrorműhelyéből lépett volna elő. Szemei véres, beesett lyukak, arcát fekete sávok csúfították, haja összeragadt maszlagként meredezett,, homlokán alkoholbüzös izzadságcseppek éktelenkedtek.

— Jöjjenek be, valamit rajzoltam, néz zók meg. Bementek, fólszegen az ablakhoz álltak. Óvatosan nézegették rajzait. A több figurás nagyobb rajzok tetszettek. A sarlós embert elvetették. A nyakkendős számé egy különlegesen összetett rajzon állapodott meg. Szántó parasztot ábrázolt, két ökörrel és egy kisfiúval. Idillikus rajz volt.

— Ez azl Ez nagyon tetszik, ezt csináld megl Ugye önök is így gondolják?

— El van döntve. — Legyen életnagyságé igazi magyar ökörrel, ekével, paraszttal, kisfiúval. Miből akarod csinálni?

Aranyökör,1 gondolta.

— Még nem tudom, majd választok valamit — felelte.

— Jól van, akkor sok szerencsét. Minden támogatást megkapsz, csak legyen idejében kész.

— Igyekezz, meglátod nem bánod meg — mondta buzgón a másik

Az audienciának vége. Éljen a ratifiká

CIŐ

A hel/boli ácsok az udvaron óriási állván/okát csináltak A szobor meglepetésnek volt szárivá A kíváncsi kérdésekre egyszerű, de furfangos választ találtak ki:

A trójai faló mását fogjuk megépíteni.

Titokban dolgozott, kora hajnalban és késő este Napközben az állványzat le volt takarva.

Minden misztifikált titokzatosság vonzza az embereket. A lakosság felbolydult. Sokan ólálkodtak napközben az udvaron, mintha csak arra jártak volna, de a ponyvát nem merték felemelni.

— Trójai faló, no de ilyet, falovunk lesz — suttogták.

A probléma csak abban volt, hogy nem tudták, mit is jelent a trójai faló. Különböző feltételezések alakultak ki. Trójából falovat kapott az elnök ajándékba, annak készítenek talpazatot! A lovasnapokon fogják leleplezni, lepipálva az összes szövetkezetett.

Mások nem hittek az egészben, "valami készül" alapon csak pusmogtak.

Az értelmiségiek csoportja — úgyis avatás lesz — kíváncsi arckifejezósekkel a flegmát játszotta. Mi úgyis tudjuk, mi van a ponyva alatt... Mi mindent tudunkl

A hír hallatán a falusi kántor csodálkozva megkérdezte: — De ki fog belebújni? — Utána mondott valamit Homéroszról, a trójai háborúról és az agyafúrt Odüsszeuszról. Régebben ezt latinul tanították az iskolában. Sajnos, a hívek nem nagyon értették, így mise után hazatérve a ráncos nénikók a saját verziójukat mesélték. No meg hogy újra lesz az iskolákban latin és hittan.

Hihetetlen erőbedobással dolgozott. Megcsinálta a szobor kicsinyített mását, a formákat, beszerezte az alapanyagot. Ritkán ment be a műterembe, mert félbeszakadt munkája valami kifejezhetetlen, idegesítő nyugtalanságot táplált belé. Álmai

éberek voltak és színesek. A félbehagyott mű torzszülött csecsemőként kísértett bennük. Az ökör szarvai közül folyékony masszaként lefolyva zúdult egy paraszt nyakába, máskor a kisfiú kezeit tördelve,, vagy vödörrel és festékkel megjelenvén csíkosra pásztázta az állatokat, és kolompot kötött a farkukra, majd az öreget a kisfiúval befogta az igába, és az ökrök bestiális ütéseket mérve rájuk, halálra hajszolták a két ember-állatot. Az álmokban ő csak kívülállóként szerepelt, s nem boszszúvágyból, hanem könyörgő sugallatként cselekedett. Ez a sugallat váltotta ki agyában a szörnyű bosszú gondolatát.

A szobor váza hajlított vasból és fából készült. Erre került rá a massza, amely a végső formáját adta meg.

Eljött az avatás napja. A szobrot éjjel vitték a helyére, csak egypár ember beavatásával.

A tömeg kíváncsian izgett-mozgott, várta a nagy pillanatot. Nyakkendős emberek jártak fel-le jelentőségteljes, ünnepi arcot vágva, pökhendien, mit sem törődve a tömeg kíváncsiskodó pillantásaival. Beszéd következett, hosszúra nyúló dicséretekkel, rövidre fogott kritikával, oklevelek és jutalmak, borítékok és gratuláló kézszorítások. Végül a szónok ünnepélyesen a szoborhoz lépett. Alkotóját valaki odatessékelte mellé. Révületben hallotta saját nevét és a tapsot. Bólogatott, amint azt a tévében látta, majd hátralépett. Ekkor a lepel megrándult, és a tömeg szeme elé tárult az annyira óhajtott szobor. Megrökönyödve álltak, még a nyakkendősöknek is arcukra fagyott a mosoly. Lovat vártak, és valami egészen mást kaptak. A pillanat groteszkségét még az is fokozta, hogy a lepel sarka fennakadt az egyik ökör szarván, és vígan lengedezett a szélben. Pali bácsi, a szövetkezet őre úgy mondta ki az igazságot, mint a szegény kisfiú a mesében a meztelen királyról. Odalépett a szoborhoz, leakasztotta a rongyot.

— Hiszen ez ökör, így szántottunk apámmal a háború előtti

— Ökör, ökör — terjedt el a tömegben.

Óriási taps következett. Visszanyert magabiztonság.

A fiú ekkor már a műtermében volt. Óriási csapásokkal formálta a követ.

— Ne félj, te tartósabb leszel — motyog ta.

A falu sokáig csodájára járt a szobornak, fényképe a járási lapban js megjelent.

Egy szép napon óriási vihar kerekedett. Az eső és a jég bosszúvágyóan zúdult a földekre, pusztítva termést, lyukat lőve a házak tetejébe. Amikor hajnalban munkába indultak az emberek, a szobor helyén szörnyű látvány tárult eléjük. Mintha a húst lefaragták volna az alakokról. Bordák, pofacsontok és koponyák hevertek egy nagy fehér tócsában. Csak az ökör ég felé meredő szarvai maradtak meg. A trójai faló örökre eltűnt az emberek elől.

Illusztráció: Nagy Zoltán

A HÉT 17