A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)

1991-08-02 / 31. szám

SZABADIDŐ Gyerünk keszegezni A hajnali derengés a legtöbb esetben már kint találja a horgászt a folyó vagy valamelyik halastó partján. Amikor már melegen süt a napocska, sokan keresik pihenésüket, szórakozásukat vizek mellett. Egyesek az éltető napon barnítják bőrüket, míg mások a part­menti füzesek (ahol még vannak) ár­nyékában horgászgatnak. Lesik, vár­ják a kapásokat, ami bizony késik, de előbb, utóbb azért megjön. Ha azután félre sikerül a bevágás, s meglép a hal, szidják ügyetlenségüket, de főleg a halakat, mert ahogy mondani szo­kás horgászberkekben, a halak is na­gyon kitanultak. Úgy megszabadítják a horgot a csalitól, hogy a horgász észre sem veszi mikor csenték el a kukacot, vagy a tésztát. — Hol a hiba ilyenkor? — tesszük fel gyakran a kérdést. Ha megfigyeljük, hogy a leg­több horgász még napjainkban is ho­gyan horgászik, máris megtaláljuk a választ. Még ma is a horgászok több­sége pontyot, csukát, süllőt, esetleg harcsát akar fogni. A reményeihez mérten készíti el a felszerelését is. Vastag szilon, nagy horog, stb. így a keszegfélék lecsipegetik a csalit. A horgásznak kapása is van, de az eredmény bizony hiányzik. A horgász pedig üres tarisznyával indul haza. Még napjainkban is elég sok hor­gász akad, aki szógyenli a keszege­­zóst. A keszeg szerintük nem hal, az csak szemét. A sporthorgászat célja valójában a pihenés és szórakozás, így hát nem kell tragikusan venni a dolgot. Ami pedig a keszegezést illeti, ott is lehet szép eredményt elérni. Példa rá az, hogy a legtöbb tétre menő versenyeken a versenyzők nem a nagy halakban bíznak, inkább az apróbb, de gyakrabban horogra kerülő halakban. Itt érvényesül igazában a közmondás: "Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok!" Azonkívül a ke­szegfélékből is lehet különböző, ízle­tes ételt készíteni, csak érteni kell a módját. Évekkel ezelőtt történt, akkoriban ón is csak "nagy" halakra horgásztam. Csak ritkán volt kapás, s amikor volt, az is a legtöbb esetben el lett puskáz­va. Mivel azon a folyószakaszon igen lassú volt a víz folyása, vékony szilon­­nal, kicsi ólommal, s azt lehet mondani parányi horoggal kezdtem horgászni. Mindjárt az első kapás jól sikerült. Majdnem kilós dóvór került a haltartó­ba. Rajta kívül még öt dóvór veszített rajta a torkoskodáson. A keszegezós bevezetője jól sikerült, de a kisebb keszegféléket is jól lehet hasznosíta­ni, főleg a mai világban, amikor a hal ára is a fellegekben jár. Napjainkban, ha kimegyek a vízhez, már nem bosszant, ha nem kapnak a "nagy halak". Gyerünk keszegezni — mondom ilyenkor, és máris átszere­lem a horgot. Az egyik, másik hor­gásztárs ilyenkor mosolyog, de ami­kor látja, hogy míg ő tétlenül üldögél, nekem pedig kapás-kapást követ és jól szórakozom, ő is hamarosan áttér a keszegezésre. Ha az időmből kitelik és a horgásza­tot előre betervezem, a kiválasztott helyen egy-kót alkalommal etetek is. Vigyázva arra, hogy mások észre ne vegyék, mert akkor oda már nem ül le az ember, mert már foglalt a hely, amikor oda megy. De ha minden jól megy, azt lehet mondani, biztos a fogás. Ráadásul az ilyen beetetett helyen nem egyszer kellemes megle­petés is érheti az embert egy-egy nagyobb nemes hal képében. Ez már viszont a külön szerencséhez tartozik. Az ilyen keszegező helyen, nem egy­szer fogtam már pontyot, de akasztot­tam már csukát is a keszegező felsze­relésre. Az egyik eset így történt: Könnyű felszereléssel keszegez­­tem. Kapás is volt bőven. így a zsák­mányra sem panaszkodhattam. Egy­szeriben megszűnteka,kapások. Nem bosszantott a dolog. Úgy gondoltam máshová vonult a keszegcsapat. Se­baj, majd visszajönnek. Szomszó­­dommmal beszélgettünk, ón háttal a horgoknak, így a kapást nem is re­gisztráltam. A szomszéd figyelmezte­tett, hogy nézzek a horogra is. Amikor odanóztem a dugó állt a helyén, nem is mozdult. Vártam egy kicsit, de ami­kor semmi mozgás nem mutatkozott, óvatosan meghúztam a szilont, hogy­ha ott van a kis torkos, hát megpróbá­lom kapásra ingerelni. Erre a dugó könnyedén megbillent, majd a víz alá merült. Nem tétováztam, bevágtam. Éreztem, hogy a horogra nem éppen kicsi hal akadt. Igyekeztem a part felé terelni. Amikor a partközeiben meglát­tam, hogy csuka akadt a horogra és nem is éppen kicsi, kezdtem reményt veszíteni, de azért fárasztottam to­vább. Ha elmegy, hát legyen szeren­cséje, gondoltam. Már máskor is elő­fordult, hogy a megakasztott hal nem került a partra. A körülmények ellené­re ezt a csukát sikerült a haltartóba tenni. Szomszédom fejcsóválva vette tudomásul a sikert. Pokoli szerencsé­je van, mondogatta. Ilyen pici horog, drótelőke nélkül... Nem akart hinni a szemének. Ő akkor már több órán keresztül csalihalakkal horgászott a közelben eredménytelenül. Egy másik eset: A közelben minden­ki pontyozott. Engem is elfogott a pontyozási mánia. Én is pontyozni kezdtem. Kapás volt, de hal nem. Bizonyára a keszegek vámolják a csa­lit, gondoltam. Előszedtem a keszege­ző felszerelést. Mivel túl mély volt a víz, fenékre horgásztam. Volt kapás rögvest, de lekéstem. Vártam, hogy újra megismétlődik a kapás, de sem­mi. Bizonyára elvitte a csalit, morog­tam magamban. Szokásomhoz híven, amikor veszem ki a horgot, enyhén bevágok. A horog nem mozdult. Itt a galiba, gondoltam. Elakadt a horog. Más mentség nincs. Le kell szakítani a horgot. Ekkor a szilonon éreztem a rángatást. Mégis csak hal van rajta. Sikerült a partra hozni. így került a haltartóba és a fogási naplóba a más­fél kilós ponty. Nem megvetendő szórakozás a ke­szegezós. Nem kell érte szégyenkez­ni, mint az előző példák is mutatják. A mellékesen fogott nemes halak pedig a kellemes ráadások. Adamcsík Ferenc, a szerző felvételei A HÉT 31

Next

/
Thumbnails
Contents