A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-08-02 / 31. szám
KINCSÜNK AZ ANYANYELV A sajtó és a piac Láttuk a deportáltakkal Csehországba induló vagonokat. (Jómagam nem kis elszántsággal, de megszöktem előle.) Később együtt könnyeztem a lakosságcsere keretében kitelepítésre ítélt rokonokkal, jó ismerősökkel, barátokkal. Igaz, Csehországból sokan rövidesen visszaszöktek a szülőföldre, majd a többségüknek hivatalosan is megengedték, hogy hazatérhessenek. (Lám, megint tévedtem! nem "haza-tértek", csak a szülőföldre jöttek vissza egy szál ruhában, hogy megpróbáljanak új életet kezdeni.) Évekig jártak "haza", illetve a szülőföldre azok is, akiket Magyarországra kitelepítettek. Könnyes szemmel jöttek, sírva búcsúztak el. Visszamentek. De hova? A hazájukba? Hol is van ezeknek a földönfutóknak a hazájuk? Bizony, sokaknak máig nincs igazi hazájuk, sokuknak még ma is ez a föld, a szülőföld jelenti a hazát. Igaz a megállapítás: Aki hazát cserél, szívet is cseréljen! Mindezeket megéltem, átéltem, és mélyen együttérzek mindenkivel, aki hű maradt ősei földjéhez, és vállalta közös sorsunkat. Szívből sajnálom mindazokat, akiket erőszakkal elszakítottak szülőföldjüktől, és csak álmaikban járhatnak haza. Dobos László — június 13-án — szintén ezt fejtegette a Kossuth rádióban, közel egyórás beszélgetésében. Ezt tette Tőkés László, és így cselekedett Sütő András is. A veszélyek ellenére visszatértek őseik földjére, a Szülőföldre. (Tehát nem "haza".) Ott védik azt a talpalatnyi telket, tűzhelyet, az utolsó száraz kenyeret. Foggal, tíz körömmel... Ahogy lehet... Éppen ezért csodálkozom, hogy vannak — sajnos nem is kevesenl — akik képesek önként is elhagyni a szülőföldet. Elhagyják az ősi telket, amelyet Tompa Mihály Levél egy kibujdosott barátom után c. költeményében jajgatva sirat el: "Ledőlt gyeppamlagod befútta a szeder, Virágos ágyaid mohar, gaz verte fel, Öreg szüléd, szegény, mit sem gondol vele, Te voltál szívének virága... öröme..." Igaz, néha ezek az önkéntes földönfutók is hazajönnek. Megmagyarázzák tettüknek objektív és szubjektív okait. Sokan Tompa Mihály Gólyához c. versének záró gondolatával erősítik vélt vagy valós igazukat. Mégis... A mi kicsinyke temetőnkben is szaporodnak már azok a messziről "hazatért" urnák, amelyekben egy-egy "távolba szakadt" földink hamvait helyezzük örök nyugalomra, íme a Szózat varázsereje! "Bölcsőd az s majdan sírod is, Mely ápol s eltakar..." GÖMÖRI KOVÁCS ISTVÁN Fotó: Krascsenits Géza Már több embertől is hallottam, hogy mostanában szívesebben és gyakrabban olvas újságot, mint 1989 novembere előtt. Ez természetes is, hiszen a lapok többsége megújult, megszűnt az uniformizáltság, a megváltozott politikai-társadalmi környezet kihatott a sajtótermékek tartalmára, sót, stílusára is. A váltás a címadásban is megfigyelhető: a hosszú, leíró jellegűek helyett egyre többször olvashatunk rövid, frappáns címeket. Az újságírók tudják, hogy szokványos, sablonos fordulatokkal ma már nem lehet megnyerni az olvasót. A jól hangzó, "blickfangos" cím különösen ott szükséges, ahol az olvasók kegyeiért több lap is küzd, tehát ahol a tájékoztatásban is van piac, van konkurencia. Magyarországon éppen ezért nemcsak az ún. bulvársajtó ól ezzel a fogással, hanem a komoly napilapok is. A magyar napilapok szívesen választanak alliterációt, akár tájékoztató jellegű műfajok, így hírek esetében is: Nyűg a nyugdíj; Szex, szerelem, szenátor; Kis kínai krimi a letűnt időkből stb. Gyakran találkozunk ismert irodalmi művel vagy más műalkotások címének átalakításával is. A Peer Gynt budapesti bemutatóját így jellemezte az egyik kritikus: Supeer Gynt. Gabriel Garda Márquez világhíres regényére, a Száz év magány-ta rímel az AC Milan labdarúgóklubról szóló cikk címe: Milan — egy év magány. Mindannyian jól ismerjük azt a történetet, amikor a magyar rendek "életüket és vérüket" ajánlották fel Mária Terézia trónjának védelmére. Ezzel a szállóigévé vált felkiáltással az egyik magyarországi napilapban ilyen formában találkozhattunk: Életünket és vérünket a világkiállításért! Az idézettekhez hasonló címek a mi lapjainkban is megtalálhatók; bár mintha a mi újságíróink óvatosabban bánnának velük, mint magyarországi kollégáik. Nálunk például egyelőre még ismeretlenek az ismert politikusok nevéből gyártott szójátékok. A szlovákiai magyar lapokban "divatosak" viszont az irodalmi művekre utaló címek. Proustnak Az eltűnt idő nyomában című világhíres regényét idézi az Az eltűnt pénz nyomában — A Napból. Ugyanebben a folyóiratban olvashattuk a Bún és búnhődés fiatalkorban címet, mely Dosztojevszkij művének címét bővíti tovább. A 22-es csapdája sokunk nagy irodalmi élménye volt; az Új Szó egyik jegyzetírója a regényben hírhedt 22-es paragrafushoz hasonló hazai rendeletről írt ilyen címmel: AZ OK 10-es csapdája. A válogatásból nem maradhatnak ki a népdalok, nóták, népszerű slágerek sem. Nehéz a múlttól búcsút venni... — így kezdi a Csemadok egyik járási konferenciájáról szóló beszámolóját a tudósító. A Hét-beli kollégája viszont ekképp vezeti be a vezércikkét: Václav Klaus azt üzente... A nehéz helyzetbe került vágsellyei T rikota üzemről szóló riport címe a lakodalmas rock talán legismertebb "nótáját" idézi: Kinek kell ma csipkés kombiné? Lapjainkban természetesen előfordulnak más típusú címek is. Az ellentétes jelentésű szavak összekapcsolásában rejlő lehetőségeket aknázzák ki az effélék: Fehér Akác, fekete pettyekkel; Ráfáztunk a nyárra. Ritkábban ugyan, de találkozhatunk alliterációval is: Szelek szárnyán; Vészterhes választás; Vakvágányon a vasút. Ez utóbbi azért is találó cím, mert jól kihasználja a vakvágány eredeti, konkretes átvitt jelentését. Hasonlóan ötletesnek tartom a TANÁCStalanságunkban címet is. Az Új Szó kommentárírója a tanácstalanság szó kétértelműségére épített a KGST megszűnéséről szóló írásában. A mindennapi szóhasználatban a tanácstalan azt jelenti, hogy valakinek elképzelése sincs arról, hogyan döntsön, mit tegyen. Ugyanebben a szóban a tanács azonban a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsával mint szervvel is azonosítható (ezt emeli ki a nagybetűs írásmód), s ez esetben a tanácstalan szót értelmezhetjük így is: KGST nélkül(i). Lényegében ezzel analóg az az eljárás is, amikor két, hasonló alakú szót egybevonunk úgy, hogy az eltérésre zárójel utal: Váltogatunk — itt az újságíró a válogatunk és a váltogatunk szavakat "rántotta" egybe. Az ilyen cím valóban megmozgatja az olvasó fantáziáját. Tájékoztató és egyben figyelemfelkeltő, tehát jó címet kitalálni nem is olyan könnyű — tudja ezt mindenki, aki valaha is írásra adta a fejét. Újságíróinknak pedig egyre inkább szükségük lesz mindkettőre, ha meg akarják tartani olvasóikat, ha el akarják adni a lapot. SZABÓMIHÁLY GIZELLA A HÉT 15
