A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-26 / 30. szám
SZABADIDŐ Heyerdahl nem adja fel tem... És bizonnyal Izabella is igazat ad nekik, csupán a jószive akadályozza abban, hogy ezt a képembe vágja! Állíthatta, esdekelhette, könyöröghette szerencsétlen hitvesem az ellenkezőjét, engem ugyan meg nem győzött! Végül már állandóan veszekedtünk. Vagyishogy én veszekedtem vele... Lassan lefogyott, sápadttá vált, kezdett elfásulni. De azért még szeretett. Rettegett a világtól, utált kilépni a házból, és ami fő, már a lakásunkban sem volt nyugalma. Elvesztette életkedvét. Az utóbbi időben gyakran motyogtam magamban. Csupán annyit, hogy felfigyeljen motyogásomra, és kíváncsi legyen vajon mit motyogok. Öngyilkos leszek, öngyilkos leszek, úgyis kinyírom magam, semmi értelme az életnek, hallhatta egyvégtében. Napokig nem szólt semmit, nem nyilatkozott. Aztán egy reggel, ébredés után, szelíd mosollyal az arcán, felém fordult: Igazad van drágám, nincs értelme ezt tovább csinálni! Haljunk meg együtt! Egy jobb világban talán még boldogok lehetünk... Minden erőmmel tiltakoztam, érveltem, hogy ő még fiatal, csinos, előtte az élet, annyi mindent elérhet még a jövőben! Csak ón, egyedül én a megbélyegezett leszek öngyilkos! Addig-addig mondtam a magamét, amíg meggyőzött... Jól van, suttogtam, de ha már az életünk nem volt szép, legalább a halálunk legyen az! Ezután megbeszéltük elmúlásunk időpontját, megállapodtunk búcsúleveleink tartalmában —jó előre kifundált érveimmel a nekem tetsző szöveget fogadtuk el —, megtárgyaltuk, mit eszünk, mit iszunk azon a bizonyos estén, majd sűrű galambturbékolások közepette vártuk, hogy beteljesüljön az, amit a kegyetlen sors ránk mért... És végre elérkeztünk színjátékom fináléjához! A vacsora fenséges volt, fanyar vörösbort kortyoltunk hozzá. A szeretkezés nemkülönben. Az utolsóba mindent beleadott szegény Izabellám... És most itt fekszünk egymáshoz bújva az ágyban, időnként húzunk egy nagyot a köztünk lévő borosüvegből. Elérkezettnek láttam az időt, hogy csendesen kilibbenjek a takaró alól, és kimenjek az előre elkészített altatóadagokórt a konyhába. Hamarosan újra bőrömön érzem Izabella törékeny testének melegét. Fekszem mellette, vizsgálgatom az arcát. Búcsúzik a tekintete. Megcsókoljuk egymást, és lenyeljük a tablettákat. Mindenki a magáét... Igen, szeretem Izabellát! Sejtjeim érzik lassú ernyedósót, vele vagyok hosszú útjának elején, mely minden bizonnyal a mennyben végződik. Aztán nem mozdul többé. Letörten mászom ki az ágyból. Alig van tennivalóm: kicammogok a konyhába, a megmaradt borral a kezemben, leülök az emlékeket idéző konyhaasztalhoz, meggyújtom szűkszavú búcsúlevelem egyik sarkát, és elmerengve nézem, ahogy a falánk lángocska habzsolja az apró papírdarabot. Kimondhatatlan a bánatom. Öntöm magamba az üveg búfelejtő levét, cigarettázom. Hirtelen furcsa szédülés fog el, irtózatos hányingert érzek. Torkomat görcsök szorongatják, szivem majd kiugrik a helyéből. Mi ez, hörgőm rekedten, mi történt velem? Ide-oda csapkod rémült, halálra vált tekintetem, aztán megállapodik a borosüvegen. Világosság gyúl ködösülő agyamban. Mielőtt a feneketlen mély, sötét kútba zuhannék, Izabella csacska pofikája villan fel előttem... Az én kis Izabellám, aki mindig mindent bebiztosított... Még a halálunkat is... CSÓKA FERENC A Tenerife-szigeteken található titokzatos piramisokat — amelyek mostanában archeológusok "csatározásainak" tárgyát képezik —, valószínűleg lerombolják az új építkezések miatt. A mindössze tíz méter magas piramisok iránt a 76 éves norvég kutató, Thor Heyerdahl akkor kezdett el érdeklődni, amikor elolvasott egy újságcikket arról, hogy a Tenerifen található szekta szerint őseink a végtelen űrből érkeztek Földünkre, és a piramisokat kultikus szertartásaik alkalmával használták. Heyerdahl szerint a piramisokat több mint kétezer évvel ezelőtt Tenerife fehér őslakosai, a guancsok építették, akik az egyiptomiakhoz hasonlóan, a halottaikat szintén mumifikálták. Heyerdahl elméletének azonban nem hisz a guimari városi tanács (pedig Guimarban a guancsok több barlangját és temetőjét is megtalálták), de nem hisznek az elméletnek az archeológusok sem. Ők ugyanis azt állítják, hogy a piramisok nem több mint 300 évesek, és valószínűleg spanyol telepesek építették őket. Thor Heyerdahl vezetésével egy nemzetközi archeológuscsoport hanghullámok segítségével lokalizált egy tárgyat az egyik piramis mélyén. A tárgy anyaga se nem vulkanikus kőzet, se nem agyag. A norvég kutató ásatásokat akar végezni, hogy megállapíthassa, milyen idős a piramis belsejében lapuló lelet. Az eredményre azonban egyelőre még várni kell, a mester ugyanis a perui piramisokon dolgozik, mivel a Tenerife-szigeteken végzett kutatásait félbe kellett szakítania. Reméli azonban, hogy hamarosan visszatérhet, ám a városi tanács szerint bolond, ha pár régi kő kedvéért akkora munkába akar kezdeni... A Kanári-szigeteket, melyek 80 — 100 kilométerre terülnek el Afrikától, ismerték már a főn íciaiak és a rómaiak is. Senki nem tudja viszont, hogyan kerültek ide a guancsok. Annyit tudni csupán, hogy eléggé vad emberek voltak, és csak primitív kőszerszámokat használtak. Nem ismerték a fémet, és nem tudták, hogyan kell hajót építeni. Nyelvük, amely mára már kihalt, rokon volt a berberek nyelvével, és a csontmaradványok ezrei a Santa Cruz de Tenerife-i archeológiái múzeumban azt bizonyítják, hogy a guancsok rokonai voltak ennek az Eszaknyugat- Afrikát lakó néptörzsnek. A spanyol kolonizáció alatt a guancsok csaknem mindannyian kipusztultak. Akik mégis átvészelték a telepesekkel vívott harcokat és a különféle betegségeket, rabszolgának adták'el őket. Érdekes, hogy ma a Kanári-szigetek lakóinak többsége büszkén vallja magát guancsonak. Az egyik elmélet szerint a Kanáriszigetek őslakosai a föníciai hajózó emberekkel jöttek Karthágóból. Később, amikor Karthágót a rómaiak elpusztították, a hajóút megszakadt, és a guancsok civilizációja degenerálódott.-te-A HÉT 31
