A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-06-28 / 26. szám
GONDOLKOOÓ Zseliz üzenete A szavak jelentése és tartalma változó. Zseliz a csehszlovákiai magyarok számára nemcsak egy város neve, hanem fogalom is. Gazdag tartalommal bíró fogalom. Harminchat éven keresztül jelentette az anyanyelvhez való kötődést, a népi kultúrához való ragaszkodást, hagyományaink őrzését, ápolását, megmentését. Találkozóhely volt, ahol "tiszta forrásból" meríthettünk erőt, biztatást, hogy nem vagyunk alábbvaló, mint az államalkotó nemzet, hogy kultúránk európai, hogy bátran egy sorba állhatunk a meghívott más nemzetiségű csoportokkal. Itt láthatta, tapasztalhatta, érezhette a csehszlovákiai magyar, hogy faluja határán túl is élnek magyarok (mert ezt a földrajzórán vagy a történelemórán nem volt kötelező — s olykor ajánlatos sem —elmondani), itt hallhatta magyarul a helységneveket, itt láthatta milyen gazdag változatosságot mutat viseletűnk, hogy különbözőek tánclépóseink, dalaink lejtése is változó, akárcsak nyelvjárásaink. S amikor innen haza ment, legyen bármily szorító is közvetlen környezetében a lélekölő és nemzetölő pártállam kényszere tudta, hogy Vagyunk és Leszünk! Ezért fogalom Zseliz és nem csak egy város neve. Gyűjtőszóval úgy mondtuk: Országos Népművészeti Fesztivál. Félek, hogy akik most ezt temetik, eltemetik azt is, amit fogalomként jelentett. Mert a pártállam nemzetölő (a szlovák nemzeti tudatot is ölő nem csak a magyart) szorítása ugyan megszűnt, de kisebbségi létünk maradt! És a rajtunk igazságtalanul esett sérelmekért még nem kért bocsánatot senki. Ha az Országos Népművészeti Fesztivál harminchat éven keresztül nem épített volna mindarra, amit a fogalom tartalmaként a bevezetőben felsoroltam, akkor ma nem lennének olyan kitűnő népművészeti csoportjaink, mint amilyenek vannak. Hallom, olvasom, hogy ezt a Zselizt, ezt az Országos Népművészeti Fesztivált temetik. Helyette egy újat, a "kisebbségi léten túlmutatót" akarnak. Nagyon kíváncsian várom, hogy ez milyen lesz. Kisebbségi létünkből kilépni ugyanis nem lehet. Nem kell e fölött sírnunk, sem jajonganunk, de tudomásul venni ugyancsak ajánlatos. Szavunkban, szokásainkban, életmódunkban, a külvilág dolgaira való reagálásunkban különbözünk. Másságunk megőrzése nem csak és nem főleg és nem kizárólag nemzeti voltunk megőrzése miatt fontos, hanem elsősorban emberi voltunk megőrzése miatt! Hogy mivé lesz a gyökereitől elszakított (vagy elszakadt) ember, azt nem itt és nem most fogom ecsetelni. Rábízom az olvasóra. Nézzen körül ki ki a falujában hová lettek, mivé lettek gyermekkori játszótársai. Vitték-e valamire a városok lélekölő paneldzsungelében? A "jaszlicskában", meg az aszfalton felnövő "kulcsos" gyerekek mit tudnak, mit ismernek elődeik életéből? Mi lesz velük, ha jön egy vihar? Nem kell, hogy történelmi vihar legyen, gyökerek nélkül, a nagyszülőktől naponta eltanulható viselkedésmódok ismerete nélkül az élet első vizsgáján megbuknak. S azt hiszik majd, hogy bennük van a hiba, pedig csak a társadalmi rend volt nagyon hibás, amely ebbe az utcába terelt mindannyiunkat. Az idei Zseliz számomra mindeddiek közül a legfelemelőbb a legtöbb tartalmat hordozó volt. Sajnos csak számomra, mert én láttam a szombati versenyt is. Kiegyensúlyozott, magas színvonalú verseny volt. Minden együttes valamiben remekelt és valamiben különb volt, mint a másik. A verseny elején még szorgalmasan jegyzeteltem és dicsértem kit ezért, kit azért, de elfogytak a szinonimáim. Amikor még csak a mezőny felét láttam, de már három-négy "nagydíjgyanús" csoportot is megszámláltam a magam alkotta skálán, tudtam: a zsűrinek ez idén is nehéz dolga lesz. Dilemmám a mezőny második felének láttán csak nőtt. Tudom véletlen — hiszen ott voltam, amikor a szereplés sorrendjét kisorsolták —, hogy a szepsi Fehér Liliomszál lépett utolsónak a színpadra, de ők megoldották a nagy kérdést. Nem csak táncolni és énekelni tudtak, nem csak a koreográfia volt kitűnő és nem csak a viseletűk volt helyénvaló és nem csak az az érdemük, hogy tiszta forrásból merítettek, hanem azt vitték színpadra, amit napjainkban színpadra KELL vinni, amit a táncosnak el KELL táncolni, az énekesnek el KELL énekelni, amit az írónak, költőnek kötelessége elmondani, amit minden írástudónak és előadóművésznek, szobrásznak, festőnek tennie, láttatnia KELL, kiáltani szóval, énekkel, hogy ébredjünk! Mert halnak falvaink! A húsz évvel ezelőtt hatvan gyerekre megépített falusi iskolában ma tizennyolcán lézengenek! Ezt a tragédiát vitte szín-Egy pillanat a szomlxiti versenyről: A sze/xsi Fehér Liliomszál műsora. Címe: Egyszer volt,... sosem lesz?
