A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1991-06-21 / 25. szám

GYERMEKEKNEK

A ló meg a szúnyog

A ló a réten legelt, a szúnyog pedig a közeli mocsárból érkezett, s leült az egyik bokor ágára. A ló legelés közben odaért a bokorhoz. Ekkor a szúnyog zümmögni kezdett. A ló rá sem hederített.

A szúnyog megsértődött.

— Hé, te ló, talán nem is látsz engem? — kérdezte.

— Most már látlak — mondta a ló.

A szúnyog minden oldalról megnézte a lovat, a sörényét, a széles hátát, kemény patáit, s csodálkozva zümmögte:

— Igazán nagy vagy. Talán még nagyobb is, mint én.

— Bizony, egy kicsit nagyobb vagyok — felelte a ló gúnyosan.

— Biztosan nagyon erős is vagy — folytatta a szúnyog.

— Igen. Hiszen az embereknek én húzom az ekét — felelte a ló.

— S a legyektől félsz-e?

— Nem félek én, a farkammal elkergetem, őket.

— És a lódarazsaktól félsz? Ők sem bánnak el veled?

— Azok kicsit kellemetlenebbek, mivel nagyon tolakodók és szemtelenek.

Azt mondja erre nagy büszkén a szúnyog:

— Ha ezt mondod, akkor bizonyára

ismersz jól minket, szúnyogokat. Lehetsz te bármilyen nagy és erős, mi egykettőre elbánunk veled!

A ló gúnyosan méregette a szúnyogot, majd ezt mondta:

— Ne hencegj, kis szúnyog! Még ha annyian jönnétek, mint réten a fű, akkor sem bírnátok elbánni velem!

— De bizony elbánunk! — zümmögte a szúnyog hetvenkedő hangon.

— Velem nem bántok el! — mondta ismét a ló.

S egyre csak vitatkoztak. Végül a ló így szólt:

— Kár vitatkozni! Mérjük össze az erőnket! Hívjad ide az összes szúnyogot a környékről.

— Jól van, megmérkőzünk! — mondta elszántan a szúnyog, s elrepült, hogy társakat toborozzon.

S jött a rengeteg szúnyog: a nyírfaerdőből, a fenyőerdőből, a rétekről és a domboldalakról, a mocsarakból, a patakpartról és a halastavakból. Fekete felhőként köröztek a legelő felett.

— Itt vagytok mindnyájan? — kérdezte a ló.

— Itt vagyunk! — felelte a szúnyog, amellyel a ló megbeszélte az erőpróbát.

— Akkor hát ne vesztegessük az időt! Add ki a parancsot a harc megkezdésére! — mondta a ló.

A szúnyog csapkodott apró szárnyaival, s amilyen hangosan csak tudott, így szólt a társaihoz:

— Szúnyogok! Bátor és kérlelhetetlen harcostársaim! Fel a harcra — az ellenség elleni

A szúnyoghad nagy zümmögéssel a lóra támadt, a szúnyogok ellepték a ló egész testét, s könyörtelenül összecsipdestók őt.

A ló a földre vetette magát, s hemperegni kezdett a harmatos réten. Addig hempergett, míg agyon nem nyomta az egész szúnyogsereget. Csupán egyetlen szúnyog maradt életben. Nagy nehezen kiegyenesítette megtépázott szárnyait, s jelentéstételre a harcot kezdeményező szúnyoghoz repült.

— Jelentem a harcot győzelmesen befejeztük! — mondta — Az ellenséget földre terítettük. Ha maradt volna még egy katonánk, hogy tartsák a ló négy lábát, a többit én már elvégeztem volna. Lenyúztam volna a ló bőrét...

— Nagyszerű! — mondta a harcot kezdeményező szúnyog, s elrepült az erdőbe, ahol így dicsekedett a többi rovarnak és bogárnak: — Látjátok, milyen nagy hősök vagyunk! A lovat is földre döntöttük! Nincs a világon senki, aki erősebb lenne, mint mi vagyunk, szúnyogok!

Sági Tóth Tibor fordítása