A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1991-06-21 / 25. szám

ÉLŐ MÚLT

KONCSOL LÁSZLÓ

"Fölséges Urunk kegyes parancsolatja után..."

(Alistál, Bögellő, Nagypadány: 1732. szeptember 18.)

(5.)

Emlékszünk, a megyei küldöttség az alistáli templomot 1732. április 30-án vette el a többségi reformátusoktól, nem szerepelvén a falu az artikuláris helyek jegyzékében, a prédikátort, Csehi Pétert elűzték, s az iskolamestert, Szokolai Istványt és nagypadányi pályatársát, Gulácsy Mihált is távozásra szólították föl. A két anyaegyház fölszámolása és a megyei vizsgálat között négy és fél hónap telt el, ekkorra ért a nagyabonyi illetőségű Csiba Imre ügyész fülébe az aiistáli, padányi és bögellői kálvinisták csöndes ellenállásának híre, s kérte a nagyhatalmú főispántól és országbírótól, az ország majdani nádorától a vizsgálat elrendelését. (Csibának a dióspatonyi határban is volt egy bérelt birtoka, s ő emeltette faluja barokk katolikus templomát 1761- ben.)

A kéttagú vizsgálóbizottság kilenc tanút hallgatott ki eskü alatt, így szavaik hitelében nem kételkedhetünk. Az első bizonyság, a mintegy 35 esztendős Ns Bartalos János, katolikus, alistáli férfi elmondta: *Tudja bizonyossan, hogy Fölséges Urunk inhibitorium (tiltó) kegyes parancsolatja után Szokolai Istvány, azelőtt aiistáli kálvinista oskolamester néhai Kosár János meghagyott özvegyje, Oláh Kata asszony házánál egy egész hétig hol egyszer napjában, hol pedig kétszer az ott lakosoknak tartott könyörglst és egzerciciumot (értsd: lelkigyakorlatot, bibliamagyarázatot, prédikációt)."

Ez a vallomásrósz a vizsgálat első kérdésére válaszolt, s ne csodálkozzunk, ha szerinte a tanító papi funkciókat is ellátott: a református főiskolákon, amilyen a Komáromi Református Egyházmegye részére is prédikátorokat és tanítókat nevelő pápai volt, erre a szolgálatra is idejekorán fölkészítették a diákokat. Számukra a tanítás rendszerint csak egy páróves közjátékot jelentett további bel- vagy külföldi tanulmányaik megkezdése előtt valamelyik protestáns felsőoktatási intézményben, s a mesterből később prédikátor, orvos, jogász, gazdász, filozófus, író vagy valamelyik, netán nyugateurópai egyetem professzora lett, miután tanulmányait a megfelelő intézmény falai közt elvégezte. Valószínű, hogy Szokolai és Gulácsy esetében is ilyen, alighanem pápai teológiát végzett lelkes és vakmerő fiatalemberekről volt szó, akik tervezett külhoni egyetemi tanulmányaik előtt jöttek ide úgynevezett akadémikus relttóriára, hogy gyakorlati tapasztalatokra

s némi anyagi tartalékra tegyenek szert, ha tovább tanulnak. E szerepkört a fiatalemberek a komjáti kánonok (1623) értelmében legfeljebb három évig tölthettek be, nehogy egy hoszszabb szünet tanulmányaik folytatásában visszavesse s tanulmányaiktól elidegenítse őket. Már az eddigiekből is biztos, hogy ezek az iskolamesterek kitűnő, főiskolai szintű képzést nyertek, fölkószültsógük egyenrangú volt a mai tanítóképző főiskolákon végzett pedagógusokéval. Munkájuk fölött a lelkész gyakorolt szigorú, a kánonok által előírt felügyeletet, s a hanyag rektorokat "ludimagistereket" elbocsátották. Az aiistáli titkos lelkigondozás célszerű épületek híján folyt az özvegy nemesasszony házánál.

Bartalos a második kórdőpont felől azt vallotta, hogy "nemes Vámos Istvány uram Fölséges Urunk kegyes parancsolatja publikációja után a maga megholt gyermekit cselédjeivel együtt vevín az aiistáli templom feli szintín Nagyboldogasszony napján plebánus uram híre nélkül eltemette, de kívül-é az cintarim mellé, avagy belől, azt nem tudja." Nagyboldogasszony napját, Szűz Mária mennybemenetelének ünnepét augusztus 15-ón üli meg a római egyház, s akkor a plébánost még nem iktatták be az aiistáli egyházközség élére, a "cintarim" pedig a közkeletű, latin eredetű (caemeterium) cinterem szó alakváltozata, s a templomot övező temetőkertet jelenti. A kálvinista szülők nem akarták, hogy gyermeküket idegen szertartással temessék, azért végezte el maga, háznépóvel az egyszerű ceremóniát. A temetőkerten kívül a kereszteletlen újszülötteket szokták elhantolni, erre utal a tanú záró mondata.

A harmadik kérdőpontra adott válasz is rendkívül érdekes: "Mindmagátul Bíró Istvány uram házostársátul, Farkas Anna asszonytul, mind pedig az édesanyjátul, Bartalos Istvánná asszonyomtul hallotta, hogy Szent Jakab havában kifeküvín említett Bíró Istvánná asszonyom az gyermekágyot, béavatás és introdukció helyett megkerülte az aiistáli templomot, alltván azt, hogy már azzal fölszabadította volna magát az gyermekágybul." Szent Jakab hava nem egyéb, mint július, az asszonyavatás, más nevén egyházkelő pedig a katolikus egyház által szigorúan megkövetelt szertartás

volt a gyermekágyból fölkelt asszony megáldására s a gyermekágyi tilalmak föloldására. Ilyenkor a templomba az anyát a bába és rendszerint néhány meghitt barátnője is elkísérte, helyenként a csecsemőt is magukkal vitték, máshol a plébános az elébe vitt ételeket is beszentelte. A református egyház zsinatai egyszer elfogadták, máskor tűrték, megint máskor tilalmazták az avatás vagy introdukció (a rendes asszonyi életbe való "bevezetés") szokását, s épp a templom imádságos megkerülését ajánlották helyette; református nő egyébként sem vállalhatta jó lelkiismerettel, hogy avatásért a plébánoshoz forduljon. Egyébként ezzel a templomkerüléssel is találkozunk máshol, például a szentmihályfai templomnál 1710. február 2- án, az egyházgellei r. kát. anyakönyv egyik bejegyzése szerint: ott a dióspatonyi Biercz István hitvese, Nagy Katalin asszony járt el ily módon fiának, Pálnak születése után. Az anyakönyv szerint "Introductionem non venit, séd tantum circumivit Templum Sancti Michaelis." (Magyarul: "Introdukcióra nem jött, hanem csupán megkerülte Szent Mihály templomát.") Igaz, hogy később mégis beadta az asszony a derekát, mert egy újabb bejegyzés elárulja, hogy "fűit a die 2. Marty", azaz március 2-án mégis fölkereste a gellei templomot, hogy beavassák.

A negyedik pontra adott fölvilágosítás: "Hallotta, hogy valamikor csak reáérkezhetik, Gulácsy Mihál (aki ennekelőtte oskolamester volt) most is mindennap Nagypadányban az ott lakosoknak tart könyörgíst és egzerciciumot." Vagyis ez a tanító már négy és fél hónapja dacolt a királyi rendelettel. Az ötödik kérdésre a tanú csak hallomás szerint felelhetett, de a hatodikra már érdemben szólt: "Aiistáli helsíg bírájátul, Ns Kosár Istvány uromtul hallotta ennekelőtte circiter két holnappal, ugyan a maga házánál mondván e tanúnak: »Szintín most Bögellőn lakozó Bőgi Ádám és Kosár Simony uraimék gyermekeiket az aiistáli cintarimban (Nagy György, Újvári Istvány és Kovács György uraimék énekölvín) temettük el.«"

A tanú a hetedik kérdésre nem tudott válaszolni.

(Folytatjuk)