A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-18 / 3. szám
ÉLŐ MÚLT Nemesurak, akik a haza Javát is szolgálták "Első papi állomásom Surány volt, Nógrád megyében, Sréter György kastélyában, ahol mint udvari lelkész fél évig tanulmányoztam a magyar földesurak életét és elveit." (TESSEDIK SÁMUEL) BARANGOLAS A CSERHAT ALATT Nógrádban, a Cserhát hegység északi lejtőjén, a Fekete-víz-patak mentén fekszik a Mohorához közeli Cserháthaláp. A régebbi két külön községet, Nagy-és Kishalápot 1905-ben egyesítették. A falu északkeleti oldalán a Cserháthoz tartozó Nagykőoldal-hegy, déli határán pedig a Rézpart-hegy emelkedik. A XIX. században egy bécsi bankár létesített itt cukorgyárat. Morvaországból települtek ide gyárimunkások, akik később beolvadtak a halápi lakosságba. Mivel az erdőirtásokról lezúduló nagy víztömeg gyakran veszélyeztette az üzemet, tulajdonosa egy nagy halastavat építtetett a közelébe. Ám így sem sikerült megmenteni a cukorgyárat. 1934- ben megjelent Nógrád és Hont vármegye monográfiája című kiadványban már azt olvassuk, hogy "a további árvizek beiszapolták a hatalmas halastavat és a gyárat is elsüllyesztették". A község későbarokk temploma a XVII. században épült a török uralom ideje alatt torony nélkül. 1907-ben restaurálták; átépítették a szentélyt, a templomot pedig toronnyal bővítették. 1826-1840 között Buth János kastélyt építtetett ide. Az emeleti nagy díszterem Kohn József örökös ideje alatt, a harmincas években zsinagógaként szolgált. Az épületett 1945-ben lebontották. Mikszáth révén ez a falu is bekerült az irodalomba. A Szent Péter esernyője című regényben emlegeti az író a halápiakat, illetve azok tanítónőjét. Kétszáz-háromszáz méter magas dombok gyűrűjében fekszik a másik cserháti falu, Cserhátsurány. A helység a Csór nemzetség ősi birtoka volt. Az egyik királyi főajtónálló, Csór Tamás már 1344-ben templomot emeltetett Surányban. A XIV. századi gótikus templom a vidék egyik "legkarakteresebb" egyházi műemléke. Nyolcszögletű barokk sisakos tornya messziről felhívja magára a figyelmet. Egykor nyilván őrtorony is lehetett, s valószínűleg a templom a törököknek is imaházul szolgált. A XV. században a Rozgonyiaknak, majd később a Srétereknek, a Jánossyaknak és a Simonyiaknak volt itt birtokuk. A községben a templomon kívül több nevezetes látnivaló kínálkozik még. Építészeti szempontból legértékesebb közülük a Jánossy-kastély. A saroktornyos épület őrtorony s kerítésével és kapubálványaival egyike a környék "legharmonikusabb" épületeinek. Az útikönyvekben és a monográfiákban a kastély építésének idejével egymásnak ellentmondó adatokat találunk. T. Pataki László azt írja Utonjáró című könyvében, hogy ez idestova már négyszáz esztendős műemlék. A Borovszkymonográfiában olvashatjuk, hogy a falu három kastélya a Sréter családé volt. Az egyik közülük a Jánossyaké lett, s ez "körülbelül 250 éves épület (1900 elején — Cs. K. megj.) boltíves szobákkal, saroktornyokkal van ellátva, kőfallal körülvéve". Egy másik helyen (Nógrád és Hont megye monográfiája) írják, hogy a Jánossy-kúria 200 éves, s eredetileg a Sréterek építették. Szombathy Viktor az 1500-as évek végére teszi az építést, s megjegyzi, hogy az eredetileg barokk épületet később egyes részleteiben klasszicista stílusúra alakították át. Tudjuk, hogy az első Sréter kúria Surányban épült. A dombon álló klasszicista stílusú kastély egy "földszintes ház, nagy udvarral, körül fallal". A Sréterek viszont nem építhettek a XVIII. századnál korábban Surányban kúriát. Á kérdés tisztázásához a Nógrád megye műemlékei című kiadványt vesszük segítségül. Eszerint a kastély a XVI. században vagy a XVII. század elején épült a Jánossy-család számára. A másik kastély tulajdonosa volt Sréter János, aki a XVIII. században a család nógrádi ágát alapította. A kuruc brigadéros fiatalon Apafi szolgálatába állt, majd Thökölynek lett a híve. Az ostromlott munkácsi várban Zrínyi Ilona oldalán harcolt. 1703-ban II, Rákóczi Ferenc a bányavárosok főkapitányává nevezte ki, majd a kuruc tüzérség főfelügyelője lett. 1711-ben Lengyelországba követte a fejedelmet, s csak a szatmári béke után tért vissza hazájába. A nógrádi Sréterekről Horváth István történész írt több értékes tanulmányt. Hangsúlyozza, hogy "a család tagjait az ismeretszerzésben is az ambíciózusság jellemezte". A kuruc-generális két fiát például már külföldi egyetemeken taníttatta: Jánost Wittenbergben, Ádámot pedig Berlinben. Sréter György 1766-ban nem kisebb személyiséget fogadott házitanítónak, mint Tessedik Sámuelt, aki épp akkor fejezte be egyetemi tanulmányait. Tessedik egyben az udvari káplánságot is elvállalta az evangélikus családnál. Surányból Tessedik a szarvasi egyházhoz "hívatott meg lelkésznek". Az átalakított, klasszicista Sréter-kúria parkjában láthajtuk Tessedik fejszobrát, Szederkényi Attila alkotását. A Sréter-család tagjai közül Sréter Lajos is megérdemli az odafigyelést. 1848 őszén mint huszárkapitány elsőként érkezett csehországi állomáshelyéről hazájába, hogy a forradalmi magyar hadsereg rendelkezésére álljon. Nem szerepel a nógrádi útikönyvekben a kuruc generális unokájának, ifjabb Sréter János-nak a neve. Ő Surányban született 1806-ban, s itt van a faluban a sírja is. Miért méltó a neve az említésre? Már csak azért is, mert mint alispán "több tekintetben különleges helyet vívott ki Nógrád megye politikai történetében". Horváth István így jellemzi: "munkabírása legendássá és a lusták előtt félelmetessé vált." A jeles történész, Nagy Iván pedig a hazának s egyben az egész országnak a legkitűnőbb alispánja volt, a "név és az ész összhangzó műveltségének mintaképe". De mást is tudnunk kell erről az emberól. Földink, Madách Imre életútját és életművét vizsgálva az életrajzírók egyike, akik életre szólóan hatottak a nagy géniuszra. A fiatal Madách ugyanis Sréterékhez került patvaristának. A nagy műveltségű, idegen nyelveket beszélő, zenéhez és képzőművészethez értő, történelmet és irodalmat ismerő alispánhoz, aki hatalmas könyvtárát is átengedte a kezdő hivatalnokoknak. "Nem véletlen — írja a drámaköltő 10 A HÉT
