A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-06-07 / 23. szám
SZABADIDŐ — Pearl — mondta halkan. — Pearl... A kutya felugatott. Az öregasszony arcát elöntötte a boldogság. Lenyomta a kilincset és belépett a szobába. Azután meglátta az öreget a hintaszékben. Szó nélkül a padlóra zuhant. A fiú egykettőre fent termett... — Nagyapa, nagyapa! Ébredj fel... gyorsan! Az öregnek megmozdult a bajusza. — Mi az? Mi történt? — kérdezte álmosan. — Gyere... ezt látnod kell. Eljött egy öregasszony... el akarta vinni Bilit, de Tezuhant a lépcsőkön. — Hol van az az asszony? A fiú megmutatta az öregasszony élettelen testét. — Ez beadta a kulcsot — jegyezte meg a nagyapa. — Igazán? — kérdezte a gyerek és simogatni kezdte a kutyát. Bilit senki sem veheti el tőle... Fantomas Ez aztán film a javábóll Ez igen! Ettől a filmtől meg lehet őrülni, becsszóra! Ha valaki közönséges filmet néz meg, az semmiféle benyomást nem tesz ra. De a Fantomas egészen más! Először titok! Másodszor: álarc? Harmadszor: kaland és várakozás! Negyedszer pedig: egyszerűen érdekes, es punktum! És persze a fiúk, akik látták ezt a filmet, azóta mind Fantomast játszanak. A legfontosabb az, hogy szellemes levélkéket kell írogatni, és a legváratlanabb helyeken becsempészni. Ebből remek muri lesz. Mindenki, aki ilyen levélkét kap, nyomban félni, reszketni kezd. Még az öregasszonyok is, akik egész életükben a kapu előtt üldögéltek, ezentúl otthon gunnyasztanak. A tyúkokkal fekszenek le. De hát érthető is. Gondolják csak el: vajon egy ilyen öregasszonynak jókedve kerekedik-e, ha reggel a postaládája mellett ilyen vidám levélkét olvashat: "Vigyázz jól a gáztűzhejedrel Mingyárt szótroban!" Erre még a legbátrabb öregaszszonynak is végképp lelohad a kedve, és naphosszat a konyhában rostokol, nézi a tűzhelyet, és naponta ötször is felhívja telefonon a gázmüveket. Csudára mulatságos! Az ember halálra röhögi magát, amikor a gázmüvek szerelője egész nap ide-oda rohangál az udvarban, s folyton kiabál: — Megint a Fantomas garázdálkodott! Hű, hogy vinné el az ördögi... Erre a gyerekek egymásra nevetnek és kacsingatnak, s nem tudni honnan, villámgyorsan újabb Fantomas-levélkók jelennek meg, mindegyik lakónál más. Például: '’’Ne merj kigyönni óccak az udvarra. Kinyírlak!" Vagy: "Mindent tudunk róllad. Félhecc a feleségedtől!" Máskor meg egyszerűen csak ennyi: "Festezsd le magadat! De papuccsban!" S bár mindez gyakran nem is volt nevetséges, csak egyszerűen ostoba, udvarunkban mégis valahogyan csendesebb lett az élet. Újabban mindenki korábban tért nyugovóra, Parhomov, a körzeti rendőr pedig gyakrabban jelent meg nálunk. Azt magyarázgatta nekünk, hogy a mi játékunk teljesen céltalan, értelmetlen, merő ostobaság, hogy az a játék jó, amelyik hasznos az embereknek — például a röplabda, de mert az fejleszti a szemmórtóket és az ütőerőt, a mi levélkéink pedig semmit sem fejlesztenek, senkinek sem használnak, csak a mi elképesztő ostobaságainkról tanúskodnak. — Inkább a ruhátokra ügyelnétek — mondogatta Parhomov — Például a cipőtökre! — és Miska poros lábbelijére mutatott. — Az iskolásnak este alaposan ki kell tisztítania a cipőjét! így ment ez egy darabig, elég sokáig, s mi lassanként kihevertük Fantomast, és azt gondoltuk, most már vége. Elég volt a játékból! Mégsem így lett! Fantomas váratlanul megint felütötte a fejét, de hogyan tombolt! Szörnyűség! A dolog úgy áll, hogy a lópcsoházunkban lakik egy öreg tanár, régóta nyugdíjas, hórihorgas és karósovány ember, akár az egyes az osztálykönyvben, ugyanolyan vékony botot is horqi — nyilván magához illőt választott. És mi persze nyomban a Dad Szekundovics gúnynevet adtuk neki, de később, a rövidség kedvéért, szerűen Dacinak tiszteltük, gy szép napon, amikor lefelé mentem a lépcsőn, tépett szélű rongyos levélkét vettem észre a tanár postaládájában. Ezt olvastam benne: "Daci, ide süss, Daci! Rúgjon beléd a paci!" A cédulán piros ceruzával ki volt javítva minden hiba, s az alján nagy pirips egyes állt. És akkurátus, szabatos betűkkel ez az utóirat: "Bárkinek írsz is, nem való ilyen piszkos, szakadt papírfoszlányon írni. És még valamit, azt tanácsolom, figyelmesebben tanulmányozd a helyesírási szabályokat." Harmadnap Daci ajtaján tiszta füzetlap lógott. Rajta ez a kurta, erélyes hangú szöveg: "Fütyülök a szabájokra!" Hát megint tombol ez az átkozott Fantomas! Akár újabb filmsorozatot lehetne készíteni. Szégyen, gyalázat! Egy valamit azonban jólesett látni: Fantomas levélkéje át volt javítva piros ceruzával, és alul kettes állt. S ugyanazzal a világos kézírással, mint első ízben, ez az utóirat: "A papír sokkal tisztább. Megdicsérlek. Tanácsolom: a nyelvtani törvények bemagolásán kívül fejleszd a vizuális emlekezőtehetségedet, a szemed emlékezőtehetségét, akkor nem írsz majd ilyesmit: Szabáj. Hisz legutóbbi levelemben már használtam ezt a szót: sza-bály. Meg kell jegypznedl" így kezdődött a hosszú levelezésünk. Fantomas sokáig csaknem naponta írt a mi Dacinknak, ő azonban könyörtelen volt hozzá. Dad a legapróbb hibákért is a maga szigorú, örök kettesét adta Fantomasnak — s az egésznek nem volt se vége, se hossza. Egyszer azonban Raisza Ivanovna dolgozatot íratott velünk az osztályban. Nehéz szöveget diktált. Iras közben valamennyien nyögtünk és szuszogtunk. A világ legnehezebb szavait válogatta össze benne. A vége felé például az a kifejezés szerepelt: "Sikerült szerencsésen befejeznünk". Ez, a mondat mindenkit fejbe kólintott! így írtam: "Szerencséssen befejeztük", Petyka Gorbusin pedig: "Szerencsésül befejjeztük", Nyura Szokolova meg nagy ügyesen újfajta helyesírást eszelt ki: "Szerencsetsen befejeztük". Raisza Ivanovna kijelentette: — Ej, ti gyászfirkászok, egyedül Misa Szlonov írta le rendesen, a többieket látni sem akaroml Menjetek! Mulassatok! De holnap újra kezdjük az egészet. Hazamentünk. S ón majdnem megpukkadtam az irigységtől, amikor másnap egy hófehér papírlapot láttam Daci ajtaján, s rajta ez a szép felírás díszelgett: "Köszönöm, Dacii Helyesírásból hármast kaptam." Először életemben. Hurrái Tisztelettel: Fantomasl Fordította: Gallért György A HÉT 31
