A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-06-07 / 23. szám
ÉLŐ MÚLT NÉPRAJZ MINDENKINEK A í i Kisai föld vá ndora I Tudatunkban szinte közhelyszerűen rögződött az a megállapítás, miszerint a parasztélet egyik alapvető jellemzője az önellátásra való törekvés. Ez alapjában véve igaz is, ám itt sem szabad — ahogy a népólet annyi más jelenségénél sem — kategorikus, fekete-fehérre sematizált képet rajzolnunk. Az alapvető termelési javakat, a speciális szaktudást, ill. nyersanyagot általában minden parasztcsalád (de lagalábbis faluközösség) igyekezett ugyan saját erejéből, önmaga számára előállítani, ám — már a természetföldrajzi adottságokból következően — ez az "önellátás" korántsem lehetett tökéletes. Az alföldi jellegű vidékeken például kevés a kő, a fa, viszont elegendő mennyiségű gabona terem; másutt, hegyes-dombos területeken adva van az erdő és a cserépedényeknek való anyag, hiánycikk viszont a búza, kukorica stb. így aztán — a nagytáji munkamegosztás keretében — szükségszerűen kialakultak az árucsere különböző formái: elsősorban vásárok, piacok és vándorkereskedők révén. A mai és a következő alkalommal a néprajzi kutatásnak ezzel az utóbbi időkig eléggé elhanyagolt, az elmúlt években viszont annál nagyobb népszerűségre szert tett területével kísérlem meg dióhéjban megismertetni olvasóimat. Tekintettel arra, hogy a nagytáji munkamegosztás elvét érvényesítve ezek az árucsere-kapcsolatok elsősorban a kisalföldi síkvidók és az azt övező szlovák hegyek között, másként mondva: magyarok és szlovákok között zajlottak elsősorban, mondandómat is eszerint csoportosítom. Ma a Kisalföld szlovákiai fele magyar lakosságának kifelé irányuló kereskedelmi tevékenységét vázolom dióhéjban, majd a következő alkalommal az ide érkező szlovák vándorárusokról lesz szó. A szóbanforgó vidék déli része a múlt század végi nagyarányú lecsapolások előtt mocsaras, vizenyős terület volt, ami természetszerűleg jóformán csak a haiász-pákász életmódnak, az állattenyésztésnek, a szénatermelésnek és az ártéri gyümölcstermesztésnek kedvezett. Ezért aztán századunkig e terület, elsősorban a Csallóköz, ill. a Mátyusföld déli része legfontosabb kiviteli cikke a szarvasmarha, a széna, gyümölcs és a hal volt, míg gabonából behozatalra szorult. A 19. században a csallóköziek a pozsonyi és a bécsi piacokon árulták a folyók árterében kaszált szénát. A gútaiak még századunk harmincas éveiben is az érsekújvári huszárlaktanya legfontosabb szénaszállítói voltak. A csallóközi madiak századunk közepéig jártak "sásolni" határuk mocsaras részeibe. A sarlóval learatott, megszárított és csomókba kötött sást szekerekkel szállították bortermő vidékekre (általában Modor és Bazin környékére). Ott a szőlősgazdák a szőlőkötözósre használták azt fel. A csallóközi halászok a bécsi fiséreknek, halaskofáknak adták tovább zsákmányukat... Területünk nagy része az átfogó lecsapolások és folyószabályozások után gabonatermesztésre már alkalmassá vált, ezért századunkra a fő (csere) kereskedelmi cikk a gabona, kukorica lett. Ennek ellenére a vizsgált területen belül is kialakult bizonyos, a birtokviszonyokból és talajadottságokból adódó munkamegosztás. Egyes falvak, falucsoportok esetében ugyanis a nagyarányú birtokfelaprózódás következtében nem volt kifizetődő a nagybani gabonatermesztés. Itt, kedvező talajadottságok esetében, a múlt század közepétől századunk harmincas éveiig fokozatosan szakosodott zöldség- és kisebb mértékben gyümölcstermesztés fejlődött ki. A Vág menti falvak (elsősorban Kamocsa, Negyed, Vágfarkasd) káposztát, hagymát, sárgarépát, petrezselymet termesztő zöldségesei például a múlt század közepétől lóvontatású fahajókon szállították terményeiket a budapesti, a pozsonyi és a bécsi piacokra. Ugyanők szekereikkel járták a környéket: északon Nyitráig, Tapolcsányig, Aranyosmarótig jutottak el általában. Jó néhány falucsúfoló is bizonyítja például a vágfarkasdiak messze földön híres szorgalmát, ezirányú szakosodását. Pereden ismeretes a "hajmás Farkasd" kifejezés, Vághosszúfalun pedig azt mondogatták a gyerekek: A farkasdi templomba Még a pap is azt mondja: fíípát, gyökeret, Haj mát vegyenek! A Kisalföld és szűkebb-tágabb környéke, tehát lényegében a mai Délnyugat-Szlovákia egészséges munkamegosztásának, a belőle fakadó árucsere-kapcsolatoknak az egyik oldalára vonatkozóan mutattam be néhány példát. A következő alkalommal a másik oldalt, a szlovák hegyekből ide irányuló kereskedelmet vesszük majd szemügyre. Liszka József Fotó: Könözsi A HÉT 13