A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1991-06-07 / 23. szám

ÉLŐ MÚLT NÉPRAJZ MINDENKINEK A í i Kisai föld vá ndora I Tudatunkban szinte közhelyszerűen rögződött az a megállapítás, misze­rint a parasztélet egyik alapvető jel­lemzője az önellátásra való törekvés. Ez alapjában véve igaz is, ám itt sem szabad — ahogy a népólet annyi más jelenségénél sem — kategorikus, fe­kete-fehérre sematizált képet rajzol­nunk. Az alapvető termelési javakat, a speciális szaktudást, ill. nyersanya­got általában minden parasztcsalád (de lagalábbis faluközösség) igyeke­zett ugyan saját erejéből, önmaga számára előállítani, ám — már a ter­mészetföldrajzi adottságokból követ­kezően — ez az "önellátás" koránt­sem lehetett tökéletes. Az alföldi jel­legű vidékeken például kevés a kő, a fa, viszont elegendő mennyiségű gabona terem; másutt, hegyes-dom­bos területeken adva van az erdő és a cserépedényeknek való anyag, hi­ánycikk viszont a búza, kukorica stb. így aztán — a nagytáji munkameg­osztás keretében — szükségszerűen kialakultak az árucsere különböző formái: elsősorban vásárok, piacok és vándorkereskedők révén. A mai és a következő alkalommal a néprajzi kutatásnak ezzel az utóbbi időkig eléggé elhanyagolt, az elmúlt években viszont annál nagyobb nép­szerűségre szert tett területével kísér­lem meg dióhéjban megismertetni ol­vasóimat. Tekintettel arra, hogy a nagytáji munkamegosztás elvét érvé­nyesítve ezek az árucsere-kapcsola­tok elsősorban a kisalföldi síkvidók és az azt övező szlovák hegyek között, másként mondva: magyarok és szlo­vákok között zajlottak elsősorban, mondandómat is eszerint csoportosí­tom. Ma a Kisalföld szlovákiai fele magyar lakosságának kifelé irányuló kereskedelmi tevékenységét vázolom dióhéjban, majd a következő alkalom­mal az ide érkező szlovák vándorá­rusokról lesz szó. A szóbanforgó vidék déli része a múlt század végi nagyarányú lecsa­­polások előtt mocsaras, vizenyős te­rület volt, ami természetszerűleg jó­formán csak a haiász-pákász élet­módnak, az állattenyésztésnek, a szénatermelésnek és az ártéri gyü­mölcstermesztésnek kedvezett. Ezért aztán századunkig e terület, elsősor­ban a Csallóköz, ill. a Mátyusföld déli része legfontosabb kiviteli cikke a szarvasmarha, a széna, gyümölcs és a hal volt, míg gabonából behozatalra szorult. A 19. században a csallókö­ziek a pozsonyi és a bécsi piacokon árulták a folyók árterében kaszált szénát. A gútaiak még századunk harmincas éveiben is az érsekújvári huszárlaktanya legfontosabb széna­­szállítói voltak. A csallóközi madiak századunk közepéig jártak "sásolni" határuk mocsaras részeibe. A sarló­val learatott, megszárított és csomók­ba kötött sást szekerekkel szállították bortermő vidékekre (általában Modor és Bazin környékére). Ott a szőlős­gazdák a szőlőkötözósre használták azt fel. A csallóközi halászok a bécsi fiséreknek, halaskofáknak adták to­vább zsákmányukat... Területünk nagy része az átfogó le­­csapolások és folyószabályozások után gabonatermesztésre már alkal­massá vált, ezért századunkra a fő (csere) kereskedelmi cikk a gabona, kukorica lett. Ennek ellenére a vizsgált területen belül is kialakult bizonyos, a birtokviszonyokból és talajadottságok­ból adódó munkamegosztás. Egyes falvak, falucsoportok esetében ugyanis a nagyarányú birtokfelaprózódás kö­vetkeztében nem volt kifizetődő a nagybani gabonatermesztés. Itt, ked­vező talajadottságok esetében, a múlt század közepétől századunk harmin­cas éveiig fokozatosan szakosodott zöldség- és kisebb mértékben gyü­mölcstermesztés fejlődött ki. A Vág menti falvak (elsősorban Kamocsa, Negyed, Vágfarkasd) káposztát, hagy­mát, sárgarépát, petrezselymet ter­mesztő zöldségesei például a múlt század közepétől lóvontatású fahajó­kon szállították terményeiket a buda­pesti, a pozsonyi és a bécsi piacokra. Ugyanők szekereikkel járták a környé­ket: északon Nyitráig, Tapolcsányig, Aranyosmarótig jutottak el általában. Jó néhány falucsúfoló is bizonyítja például a vágfarkasdiak messze föl­dön híres szorgalmát, ezirányú sza­kosodását. Pereden ismeretes a "haj­más Farkasd" kifejezés, Vághosszú­­falun pedig azt mondogatták a gye­rekek: A farkasdi templomba Még a pap is azt mondja: fíípát, gyökeret, Haj mát vegyenek! A Kisalföld és szűkebb-tágabb kör­nyéke, tehát lényegében a mai Dél­­nyugat-Szlovákia egészséges mun­kamegosztásának, a belőle fakadó árucsere-kapcsolatoknak az egyik ol­dalára vonatkozóan mutattam be né­hány példát. A következő alkalommal a másik oldalt, a szlovák hegyekből ide irányuló kereskedelmet vesszük majd szemügyre. Liszka József Fotó: Könözsi A HÉT 13

Next

/
Thumbnails
Contents