A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-05-24 / 21. szám
ÉLŐ MÚLT A nagy kék 1 magányos vándora Csőlösztő Somorja tőszomszédságában fészekaljnyi falu, sohasem volt történelmi események színhelye, sem az ember, sem pedig a természet nem alkotott itt a Dunán kívül olyan nevezetességet, felszíni formát, amely a krónika lapjaira kívánkozna. Nem maradtak fenn legendák, az utókor képzeletét mozgató izgalmas történetek. A természet itt szűkmarkúbb volt az emberhez, a gyakori árvizek gyakran temették iszap alá a földművelők fáradozásait. Ennek ellenére a föld és a halászat adott megélhetést az itt élő embernek. Mára eltűnt a nád és a káka, amely között régen csak az erős karú, a kerftőháló húzására termett, vasderekú halásznemzetség — mely misztikus kapcsolatba került a vízzel - tudott megküzdeni a mostoha viszonyokkal. Ha gazdag volt a fogás, sok volt a hal, ladikjukból egy csipetnyi táplálékot a Dunába dobtak, így köszönték meg neki, amit adott.- A szakmába született halász a vízen élt, a halászat akkor volt igazi mesterség, amikor még a hal életmódjához igazodott. Azóta változtak a kellékek is. A kerítőhálót, á varsát, a horgászatra alkalmas szilon váltotta fel, a ladik helyébe pedig a motorcsónak került. A halak viselkedése viszont továbbra is változatlan; titkukat csak a víz mellett élők fedezik fel. Bele kell hallgatni a folyóba, mert ott a csend is beszél — mondja a nyolcvan év feletti Pongrácz István, a Duna menti halásznemzetség egyik utolsó képviselője. Közben az arcát nézem, amelyre redőket vésett az élet. Belenézek még ma is élénk szemébe, melynek fényét meghomályosította már az idő, s tovább hallgatom visszaemlékezéseit. A halászcéhek a múlt század közepe táján alakultak Somorján, amikor a pozsonyiak már megszűntek. A somorjai halászcéhekhez tartoztak a gútori, a szemeti, a doborgazi, a vajkai és a bodaki halászok. A céh élén a főcéhmester állott, a helyettese a bejárómester volt. akit ezért alcéhmesternek is hívtak. 0 hívta gyűlésre a tagokat a behívójellel, amely fából faragott pontyot ábrázolt. Ezt a jelet adta egyik halász a másiknak. Erről tudták meg, hogy céhgyűlés lesz. Ezen gyűlések időpontja mindig szombat estére volt megállapítva. A céhládában tartotta a főcéhmester a legfontosabb iratokat és a céh pénzét. A pénz leginkább tagdíjakból, a büntetések fizetéséből és adományokból gyűlt össze. A ládát a főcéhmester lakásán őrizték. A céhnek büntető joga volt. A garázda halászt pénzbüntetésen kívül fogságra is ítélhették, de az utóbbi csak órákig tartott. Mint minden más céh, a halászcéh is erős vallási jelleget mutatott. Ezt leginkább a céhzászló és a céhpecsét fejezte ki. A céh pecsétje sárgarézből készült, s a lapja kör alakú volt. Szent Péteren, a halászok védőszentjén kívül a pecsét két oldalán — Csallóköz vizeinek legértékesebb és legérdekesebb hala - a viza látható. A védőszent tiszteletére a halászok 50 éves kortól nem borotválkoztak, szakállt növesztettek. Ezt a szakállt szentpéterszakállnak nevezték. A céh címere egy keményfából — tölgy - faragott ponty volt üvegszekrényben. Ezt mindig bevitték a céhgyűlésre, melyet a somorjai Korona vendéglőben tartottak. Ekkor történt az inasfelszabadítás, a legénnyé avatás és a mesterré avatás. Itt mutatták be a céh tagjainak azt a készítményt, melyet az inasnak vagy a legénynek a céh elöljárói feladatul adtak. Az inasnak, hogy legény lehessen és a mesterségét megtanulja négy évet kellett eltöltenie a mesternél 12 éves korától. A felszabaduló inasnak a céh egyik mesterének - látómesternek is hívták — a jelenlétében egykét-három viszás, kétszárnyú vörsét vagy szákot kellett megkötnie. Ilyenkor etetni-itatni kellett a céh emberét, hogy jó indulattal legyen. Ha nagy italú volt, bizony derekasan fogyasztotta a bort, természetesen a szegény inas rovására. Az inasnak sok volt a félténivalója, mert ha nem sikerült a remeklés, fél vagy akár egy évre is meghosszabbították az inasidőt. Az inas fizetése csak néhány krajcár volt, amit a mester adott neki ünnepek alkalmával. Az inasnak mindenki parancsolt és kivált a mester háza körül segédkezett. A legény feladata a mesterré avatáskor az öregháló teljes elkészítése volt, mint a legénnyé avatás, mert a folyamatot a főcéhmesteren kívül még egy másik mester is ellenőrizte, é s mivel az ő bírálatuktól függött a munka elfogadása, ezeknek is a kedvükben kellett járni. Ez pedig elsősorban borozással járt. A bort zöld mázas céhkorsóban szolgálták fel, mely 10 iccés — 17 deci — cserépkorsó volt, melyet a somorjai fazekasok készítettek megrendelésre. Ételül halpaprikás vagy nyárson sült hal járta. Az inas és a legények a mester asztalánál étkeztek. Jelesebb ünnepek (karácsony, újév, vízkereszt, húsvét, pünkösd) alkalmával köszöntőt is kellett mondani a mester asztalánál. Ez a legidősebb legény feladata volt. A mesterek fekete vagy barna posztóruhát viseltek, mely zsinórral volt ékesítve. Dokányból (kabát), mellényből és csizmanadrágból állott. Hozzá tartozott a fekete bőrcsizma, mely a somorjai csizmadiák készítménye volt. Patkó nem volt rajta. Ünnepeken a mesterek köves aranygyűrűt is viseltek, amely sáraranyból - a dunai aranyászok mosott aranyát nevezték annak és sok-
