A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1991-05-24 / 21. szám

LÁTOGATÓBAN

ítélni, sikeres lesz-e vagy sem. Mind a Csemartban, mind a Hont kiadóban akadhat még számos buktató, nehéz lenne megmondani, mit kéne lépni, hogy biztosan jól lépjünk. Én úgy érzem, sok mindent meg kell még tenni e vállalkozásokban, sok jó ötletet kell bennük egyesíteni, hogy vagy öt év kifutási idővel eldőljön, képesek-e ezek a vállalkozások a Csemadok létéhez szükséges anyagiak nagy részét kitermelni. Az állami támogatás feltehetőleg egyre kevesebb lesz, ezért is tartom a gazdálkodást a harmadik legfontosabb feladatnak.

— Tagdíjemelést nem terveznek?

— Erről majd az országos vezetőség dönt első ülésén. Nekem van konkrét elképzelésem is: meghagynánk az eddigi tagdíjakat, de a felső natárt kiterjesztenénk száz koronára. Azért, hogy akinek módjában áll, így is támogathassa szövetségünk munkáját. Az ötkoronás tagdíjat pedig azért kellene megtartani, mert bármennyire szimbolikus összeg is, a jövőben egy nyugdíjasnak vagy diáknak még ezen összeg befizetése is gondot jelenthet. A Csemadok vezetése pedig nem szeretné, ha tagjai ezért kényszerülnének megválni tőle.

— Az országos közgyűlést megelőző napon a szlovák parlament jóváhagyott egy törvényt a Matica slovenskáról, amelynek értelmében ez a szervezet intézmény is meg tömegszervezet is. Mi, magyarok nem tobzódunk magyar intézményekben. Elképzelhetőnek tart Ön egy olyan fejlődést a Csemadokban, hogy a társadalmi szervezet egyik ága intézményesüljön? Bevallom, számomra a szakmai társaságok igazán e szempontból érdekesek. Mert olyan képzett szakembereket fognak össze, akik személyi bázist jelenthetnek mondjuk egy szlovákiai magyarságkutató intézet létrehozásához.

— Ha tőlem azt kérdeznék, van-e álmom, az álmom a Csemadokkal kapcsolatban az lenne: érje meg a csehszlovákiai magyarság, hogy a szlovák törvényhozás elfogad egy törvényt a Csemadokról mint kulturális intézményről és társadalmi szervezetről... Mi persze kevesebben vagyunk, ezért sokkal hosszabb idejű előkészítést igényel egy ilyen törvény elfogadása, mint a Matica esetében, de kizártnak akkor sem tartom. Az intézménynek persze meg kell teremteni a szellemi hátterét, a személyi feltételeit. Két dologban már látok ilyen alapozást: a Nemzeti Dokumentációs Centrum és a Bibliotheka Hungarica létrehozására való törekvésben. Ha ezt a kettőt sikerül megteremteni, ha a hazai magyarság megmozdul támogatásuk érdekében, akkor a társaságokban tömörülő szakemberek már nyújthatnak hozzá szellemi hátteret. S ezek együtt képezhetnék azt a bázist, amire felépülhetne a Csemadok intézményes része a társadalmi szerveződés mellett.

Ez az én vágyálmom, de nem szívesen beszélek róla, mert véleményem szerint a társaságoknak még jócskán meg kell erősödniük ahhoz, hogy reális szellemi forrásává válhassanak egy intézményrendszernek.

— Ez az elképzelés azonban távlatot adhat a munkájuknak, húzóerő lehet, ha tudja az ember, mit miért tesz, s munkájára végül is igényt tart valaki...

— Igen, mert egy bizonyos szintig lehet csinálni valamit amatőr mozgalomban, de utána mindenképp jelentkező az igény a magasabb szintű munkára Mert lehet bírálni a Csemadokot, dt azt elvitatni nem lehet, hogy spontái szükséglet nyilvánult meg a szakma társaságok létrehozása iránt. Ez ugyan még nem profizmus, de már több annál,

amit korábban a klubtevékenység jelentett, s ez az az út, amelyen eljuthatunk a profizmushoz. A profizmus csíráját viszont a Nemzeti Dokumentációs Központ megteremtésében látom.

— Én a Csemadok munkájában meg tevékenységének minőségi fejlődésében azt tartom fontosnak, hogy felsőfokú képzettségű emberek százaiban ébresztette fel azt az igényt, hogy szakmai tudásukat magyaml is megpróbálják felmutatni. Hogy az emberek ráébredjenek: én magyarként még valami pluszt is hozzá tudnék tenni ahhoz, ami szakemberként, kutatóként, tudósként vagyok.

— Szerintem ez a szükséglet akkor került napvilágra, amikor a klubok kezdtek kialakulni a Csemadokban. Ha az ember ezt a fejlődést végiggondolja, a klubok feladata az is volt, hogy a tudományosságot, a természettudományokat is belekapcsolják a magyar kulturális és szellemi élet körforgásába. Hosszú ideig ezt művészemberek, pedagógusok, társadalomtudományi képzettségű emberek csinálták, a természettudományos és műszaki értelmiség sokáig inkább csak bele volt rángatva e munkába, de végül kialakult az az igény, hogy fontos az embernek anyanyelvén beszélni szakismereteiről. A klubok azonban eljutottak egy szintre, s most szükség van a minőségi változásra. Ezt képviselik a társaságok. A probléma pillanatnyilag az, hogy ugyanazt a célt több irányból és többféleképpen lehet megközelíteni, s a különböző irányból közelítő emberek még nem teljesen értik a másik indítékait. Az amatőrök felől közelítők még nem mindig értik a profibbak szempontjait, és fordítva. Az elkövetkező időszaknak borzasztó fontos feladata lesz, hogy ezek az érdekek értelmesen ütközzenek.

— Azt hiszem, jelenleg ez azért is gond, mert ugyan megjelentek a Csemadok programjában a társaságok, de nyilvánosan nem nagyon taglaltuk, hogy mi a lényegük, a szerepük, mi lehet a küldetésük. Azt nem mondtuk el, hogy az alapszervezet és a társaságok ugyanazt a célt szolgálják más-más módon és eszközökkel.

— Fontosnak tartom hozzátenni, hogy sokszor még a társaság tagjai számára sem teljesen világos, miért lehet jelentős szerepe az ilyen szerveződésnek a Csemadokban. Ezért is kell először önmagukat megfogalmazniuk és realizálniuk; hogy aztán adni tudjanak. Ez persze nem megy konfliktusok nélkül, de amíg ezek a konfliktusok előre visznek bennünket, addig megérik...

— Eddig a fontos kérdések közt nem említette, hogy tisztázni kellene a Matica slovenskával, valóban a dél-szlovákiai magyarok csendőrje óhajt-e lenni. Mikorra tervezi első találkozóját Jozef Márkussal?

— Május huszonhetedikére meghívtam őt, pontosabban: ekkorra fogadta el a meghívásomat.

— Miről szeretne vele feltétlenül elbeszélgetni?

— Maradjon ez huszonhetedikéig az én titkom. Ami viszont nem titok: hogyan találhatná meg a két szervezet helyi szinten azt a közös hangot, amely közös hang a helyi jellegű kulturális értékek megőrzése szempontjából fontos. Hogyan lehetne elérni, hogy ezek a szervezetek a helyi kultúrát ne egymással szemben műveljék, mert a kultúra sehol nem valaki-valakik ellen van, hanem valakikért, és egyik kultúra sem emelhető erőszakosan a másik fölé.

— Szívből kívánom, legyen eredményes ez a találkozás, és köszönöm a beszélgetést.

N. GYURKOVITS RÓZA A HÉT 7