A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-05-17 / 20. szám
Mült Kacsa, Kacsa, boszorkány vagy... (Csallóköznyék, 1708, 1725) _________KONCSOL LÁSZLÓ (10.) Hosszú, kétszakaszos történetünk végére értünk, s aligha kell bármit is hozzáfűznünk ehhez a régi, furcsa, kínos és fölháborftó, de amennyire az eskü alatt tett vallomásoknak hihetünk, márpedig minek, ha nem nekik hinnénk, igaz históriához. Nem ez volt az egyetlen boszorkányper a mai Szlovákia magyarok lakta vidékein; Bornemisza Péter és Bél Mátyás kortársi tudósításaiból, Komáromy Andor és Schram Ferenc forráskiadványaiból számosat megismerhettünk, s magunk is szeretnénk még bemutatni néhányat, amelyek iratai eddig a volt Pozsony megyei Levéltárban várták olvasóikat. Az ismertek és közzétettek rövid szemléje mostani közleményünk végén következik. Csallóköznyéki ügyünk ítéletét nem láttuk, csupán az egyik, talán első, 1725. szeptember 25-i tárgyalás latin nyelvű jegyzőkönyve és annak két végzése maradt ránk. Az első kitűzte a vizsgálat során elsőrendű vádlottá minősített Nagy Éva — Libárdyné — főtárgyalását, míg a következő az egy ideig, mint emlékszünk, újfent szabadlábon forgolódó Nagy Kata alias Fúró Kacsa újólagos elfogását és tömlöcbe vetését rendelte el. őt immár a per másodrendű vádlottjaként emlegették, s bár semmi főbenjáró bűn nem bizonyosodott rá, hisz maga Éva asszony fogalmazta meg, tudjuk, keserűn és borúsan, hogy "... nem úgy, mint te, Kata néne, mindenekben megállaz", a kor előítéleteitől megvakftott feudális törvényszék mégis úgy találta, hogy állandó fenyegetőzésével meg átkaival s azokkal a kártevésekkel, amiket az ördög révén a tanúk és a törvény urai szerint a barmokban s az emberek életében szerzett, sőt szerezhet, nemcsak környezetére, hanem a perre is veszélyessé válik. Ezért a törvényszék úgy parancsolta, hogy ártalmait megelőzendő a vádlott Nagy Katát azonnal és valóságosan ("statim et defacto") tömlöcbe vessék, számára ott kenyeret vételezzenek, s a törvényszék soros üléséig vagy a rabok kihallgatásáig ("captivorum revisorium"), illetve 12 A HÉT az elsőrendű vádlott, tudniillik Nagy Éva asszony ügyének lezárásáig, az ő esetének felülvizsgálatát elnapolják. Nyilván így is zajlottak le, az akkori törvények és eljárási szabályok rendjében a dolgok, hacsak szegény Nagy Kata meg nem neszeit valamit, s el nem bujdosott. De hol tűnhetett volna el az ismét jól szervezett közigazgatás meg egy országos körözés elől...? Sajnos, a gyanúba fogott két asszony vallatási jegyzőkönyvét sem ismerjük, bár számos esetben ezek a tortúra előtt, alatt vagy után fölvett megnyilatkozások is ránk maradtak. Nemcsak az lett volna tanulságos, amit a kínzásokkal kipréselt mondatok a dühös, babonás kárvallottak vallomásaiból megerősítenek, cáfolnak vagy éppen megtoldanak, esetleg magyaráznak, hanem főleg és leginkább mégis az, amit az akkori csallóköziek életéről, mindennapjairól, családi és baráti kapcsolatairól s persze nem ritkán máig élő hiedelmeiről elárultak volna. Többször bevallottan is ez, tudniillik a régiek életének esküvel hitelesített bemutatása a célja sorozatunknak, míg a többi, ez vagy az a törvényszéki ügy csak fogózó, az a különben mindig érdekes faragott képekkel vonzó kapu, amelyen át az ember az adott kor és helyszín tarka dolgai közé bevonulhat. Azt sem tudhatjuk hát, mi lett Nagy Éva sorsa a perben, ő - emlékszünk — úgy csúszott ebbe az ostoba históriába, hogy a tanúvallomások szerint nem Kata, hanem ő bukdácsolt gyanútlanul a péterfai puszta télvégi, ködös szántásain a harmadik-negyedik falucska olajprése felé, s őt vélték a legények babonás káprázatukban át- meg átváltozni és szárnyra lebbenni, s ezt az ostoba gyanút, úgy látszik, már nem moshatta le magáról. Senki sem tudja, milyen végzet elé indul, ha kilép a háza ajtaján, hol, kit vagy mit hív ki maga ellen. Most pedig, hogy olvasóink érthető és szükséges kíváncsiságát némileg kielégítsük, elmondjuk, hogy forrásaink milyen bennünket közvetlenül érintő boszorkányperekről tudósítanak. Bornemisza Péter írta és adta ki a Szered melletti, Vág-balparti Semptén, 1578-ban Ördögi kísírtetekről c. könyvét, amelyben "éjjel macska képébe szökdécselő" és más boszorkányságokat űző asszonyokról írt; őket 1574 táján "Pozsony felé" megégették. Bél Mátyás, akinek hitelében a levéltári anyagból részletesen igazolt kisfaludi kocsmai párbaj dolga óta eszünk ágában sincs kételkedni, egy balul sikerült és lázadásba torkollt vajkai vízpróbát írt le a XVIII. század elejéről; itt egyszerre hetven (!) nőt vallattak boszorkányság gyanújával. Komáromy Andor szerint Nyitra megyében 1766 körül számos boszorkányper zajlott, 1693-ban pedig egyetlen komáromi perben huszonegy lelket vádoltak azzal, hogy az ördög a szövetségese. Schram Ferenc gyűjteménye szerint Dénesden (1671), Semptén (1618, 1711, 1718, 1730), a Kis-Duna menti Vámoskürtön (1711), Szencen (1714, 1719), Kosuton (1713), Cseklészen (1714), Füsön (1653), Nagymácsédon (1727), a Kis-Duna menti Vezekényben (1714), Rév-Komáromban (1729, illetve még egy esetben évszám nélkül), Ekecsen (1631), Naszvadon (1653), Madáron (1721, 1724), Kamocsán (1727) és Ógyallán (1733) folyt vizsgálat, illetve per boszorkányság gyanúja miatt, de a perbe fogott személyek nem feltétlenül a tárgyalás vagy a nyomozás helyére valók. Kosuton ('Kossuth") például egy névtelen vámosnyéki pásztorné ügyében nyomoztak, egy komáromi elítélt mozgásköre Nagyszombat, Taksony, Marcziháza (!), Galánta, Naszvad, Izsa és csak a végén Komárom. Semptén egy ízben ugyancsak egy vámosnyéki özvegy, máskor egy tallósi asszony a gyanúsított. A ránk maradt anyagok történelmi értéke fölbecsülhetetlen. Ha életünkből, erőnkből és feltételeinkből futja, ezekre a forrásokra a jövőben még vissza-visszatérünk. (Vége)
