A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1991-05-17 / 20. szám

A HÉT RIPORTJA

Ez forró! Mi lesz, ha valaki szóba hozza a kétharmados többséget?! (Balról: Rudolf Čavojský, az SZK KM osztályvezetője;

Varga György, az MK prágai nagykövete, Boros Jenő, az MK pozsonyi főkonzulja)

'w&ittn&tä II 'i® , '/ ■

BP^Pf íl-qA

í f

11** -ŕ I 1

f

hazamén- Csemadok, jelen sorok írójának nek a légé- a VPN tapoicsányi közgyűlésények (Találko- nek zárszava jutott eszébe, amizunk(?) két kor Fedor Gál azt mondta, az év múlva) 5 mozgalmában nincs szakadás, és nem egészen huszonnégy órával a Csemadok-közgyűlés zárszava előtt ugyanez a mozgalom nyilvánpsan is kettészakadt. C est la vie... Ilyen az élet.

Meg olyan is, hogy nem lehet apolitikussá tenni egy szervezetet a tulajdon tagságának akarata ellenében. Az elmúlt egy évben sok vita folyt — nyilvánosan és a háttérben is —, sok követ megmozgattak politikai mozgalmaink azért, hogy a Csemadok ne politizáljon, csak 'táncoljon és énekeljen". Csakhogy ugyanezen idő alatt úgy alakult az élet meg a nemzeti többségi közhangulat kis hazánkban, hogyha ez a szövetség táncolni és énekelni akar, kénytelen politizálni is - a tulajdon jól felfogott érdekében. Aki ugyanis apolitikus szervezetként akarná látni a Csemadokot, megfeledkezik arról, hogy két nappal e közgyűlés előtt a szlovák parlament törvényt hagyott jóvá a szlovákság hasonló nemzeti szervezetéről, a Matica slovenskáról, s benne olyan jogokkal is felruházta e minket, magyarokat mostanában nemigen szívelő szervezetet, amelyek semmiképp nem nevezhetők az apolitikusság jegyeinek. Ezen a tényen az sem

segít, ha Gémesi Károly Csemadok-küldött, szövetségi gyűlési képviselő azzal próbál megvigasztalni minket, kisebbségi magyarokat, hogy nem vagyunk egyedül, Európában rajtunk kívül még nagyon sok nemzeti kisebbség él, és előbb vagy utóbb az Európa Tanácsnak meg kell oldania a nemzeti kisebbségek kérdését is. Mi, kisebbségiek is emberek vagyunk, térhez és időhöz kötve élünk, és egyáltalán nem biztos, hogy az idő nekünk dolgozik. Erről tanúskodtak az olykor egymással feleselő felszólalások is, melyek létkérdéseinket taglalták. Az újra felsorolt régi bajok. A legfőbb: hogy saját ügyeink megoldásába még mindig nem szólhatunk döntően bele. Ezért ecsetelhette Gáspár Tibor komáromi küldött oktatásügyünk áldatlan állapotát; ezért mondhatta, újra kell próbálkoznunk az önálló magyar felsőoktatási intézmény létrehozásával, mert a távtanulás nem oldja meg a pedagógusképzést, s nem oldja meg a Magyar Köztársaság által felkínált ösztöndíjrendszer sem. Nekünk itthon kell itthon lennünk, itthon kell pedagógusokat képeznünk. Ezért mondhatta el Ivanics László érsekújvári küldött, olyan értelemben legyen politikamentes a Csemadok, hogy "ne szolgáltassa ki szövetségünket politikai pártjainknak vagy azok egyikének, és fejezzük be végre a tisztogatást; ne a pártkönyv színe döntsön egy-egy ember esetében, hanem az, ami a fejében van". És ilyen összefüggéseiben vizsgálva még az sem számított szentségtörésnek, amit Gál Sándor író, a szövetség keleti alelnöke mondott ki: meg kell fontolni egy esetleges figyelmeztő sztrájk lehetőségét, hisz kimaradtunk a kárpótlásból, bizonytalan a földtörvény kimenetele, s ha a termőföldet is kiveszik a magyar kisebbség kezéből, mire számíthat a jövőben...

Mit írhat az újságíró összegezésül? Elhangzott sok kemény, olykor vádló szó, sok jó ötlet, jogos igény és kívánság. De a kisebbségi magyarság alapkérdései - sajnos - még mindig ugyanazok, mint negyvenöt esztendeje. E téren még nem P*

4 A HÉT