A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1991-05-03 / 18. szám

ÉLŐ MÚLT

lyaművet Mayer Imre tanár vezetésével 10 tagú bírálóbizottság értékelte és díjnyertesek a következők voltak: az első kategóriában Pozsonyi (Wimberger) Anna A háromszínű város című regényért; a novellában Thúróczy Tibor; a vers kategóriában hárman (Ásguthy Erzsébet, Szeredai-Gruber Károly és Szabó László) osztoztak a díjon; a drámai dijat Ásguthy kapta Hajnalodik című drámájáért; a tanulmányi-díjat Szalatnai Rezsőnek ítélték A Duna költői című antológia összeállításáért és kitűnő bevezető tanulmányáért.

Esterházy politikai pályáját összegzőben értékelve azt mondhatom, hogy a pálya első szakasza meglehetősen tipikus volt, és legfeljebb azt lehetne kiemelni, hogy a masaryki-beneši köztársaság legaktívabb ellenzéki magyar politikusai közé tartozott. A Szlovák Állam alatti pályarész viszont rendkívül kiemelkedő, s a mi kisebbségi politikai múltunkban hozzá hasonló példa nem akad. Voltak ott Esterházynál tapasztaltabb, rutinosabb politikusok is, főleg a keresztényszocialista Szüllő Géza és a Magyar Nemzeti Párt-i Szent-lvány József, de velük és sok-sok náluk is jelentősebb politikai előddel szemben a Szlovák Állam alatti Magyar Párt vezetőjét az teszi egyedülállóvá, hogy ő teljes összhangot tudott teremteni a politikai erkölcs és emberi erkölcs között. Ha arra gondolunk, hogy a kompromisszumok a politika szükségszerű velejárói, akkor Esterházy két nagy antifasiszta politikai tettét úgy tekinthetjük, mint az emberi erkölcsnek, humánumnak diadalát a politikai gyakorlat fölött.

Esterházy kivételesen szép, nemes magatartását, helytállását csodálva azért az advocatus diaboli is megszólal bennem: a történészek talán majd azt is megállapíthatják, hogy a magatartását mások, főleg magyarországi politikai körök (Teleki Pál, Kállay Miklós) nem kis mértékben befolyásolták, a testvérnek, a szigorú politikai és emberi erkölcsről többször tanulságot tévő Lujzának is jelentős része volt mindebben. Ha ez nagy mértékben így volna, az sem változtatna a helyzeten, az sem gyöngítené a történelmi jelentőségű Esterházy sorsának tragikussá válására. Halálra ítélésére, a szovjet Gulágban és itthoni börtönökben való hosszú szenvedésére az előadásomban többször utaltam. Ennek a mártíriumnak hősies elviselése pedig olyan lelkierőkből adódott, amelyek a nagy politikai tettek vállalására is képessé tették őt.

Esterházy János kisebbségi politikai múltunk legtiszteletreméltóbb alakja: nehéz időkben példamutatóan helytálló politikus és kivételesen tiszta ember. Turczel Lajos

A pozsonyi Esterházy János klub 1991. március 9-én rendezett Esterházy-emlékülésen elhangzott előadás.

Adatgyarapodás

(Adalékok Popély Gyula Népfogyatkozás c. művéhez)

Popély Gyula a Szlovák Köztársaság 1940. évi népszámlálásáról a következőket írja:

"Az 1940. december 15-i népszámlálás adatai szerint a Szlovák Köztársaság lakossága 2 655 153 fő volt. Legnagyobb sajnálatunkra azonban a Szlovák Statisztikai Hivatal mindmáig - tehát fél évszázad alatt sem - hozta nyilvánosságra a népszámlálás hiteles és pontos nemzetiségi adatait, sem községekre lebontva, sem országos viszonylatban." (125. o.)

A szerző ugyanazon az oldalon közli a népszámlálás hozzávetőleges eredményét: 65 000 magyar, 70 000 rutén és ukrán, 140 000 német és 88 000 zsidó.

Ezeknél az adatoknál azonban pontosabbakkal is rendelkezünk. Ján Hromádka (Všeobecný zemepis Slovenska, Pozsony, 1943) közölte lábjegyzetben művének 114. oldalán a következő adatokat:

"Szedés közben számították ki előzetesen, nem véglegesen, az 1940. évi népszámlálás eredményeit. A 2 655 053 összlakosból 2 566 584- nek volt állampolgársága. A nemzetiségek megoszlása a következő volt:

szlovák 2 213 761 = 86,24%

cseh

3 024 = 0,12%

ruszin

61 762 = 2,41%

német

129 689 = 5,05%

magyar

46 690 = 1,82%

zsidó

74 441 = 2,90%

cigány

37 100 = 1,44%

egyéb

517 = 0,02%

Érdekes

megfigyelnünk, hogy

1930-ban

Szlovákiában 75 604

(2,27%) egyénnek volt rendezetlen állampolgársága vagy külföldi állampolgár volt. 1940-ben ez a csoport elérte a 88 069 (3,32%) főt, annak ellenére, hogy a területi változások folytán Szlovákiában 674 740 fővel kevesebb ember élt, mint 1930-ban. 1946-ban Szlovákia 789 900 (22,7%) lakosától tagadták meg az állampolgárságot (1. Zprávy štastistického úradu 1946. VII.

1.). Ezek között volt hozzávetőlegesen 700 000 magyar, 35 000 német és 50 000 szlovák. A háború után, a harmadik Csehszlovák Köztársaságban, amely demokratikusnak mondta magát, hétszer annyi embert fosztottak meg alapvető jogaitól, mint a Hitler árnyékában meghúzódó totalitárius Szlovák Államban. Ha belegondolunk, beszédes számarány ez a javából.

De térjünk vissza az 1940. évi statisztikához. Eszerint 1940-ben 88 069 személynek nem volt szlovák állampolgársága. E csoport nemzetiségi megoszlására vonatkozólag csak nehány támpontjuk van. Az egyik: ezek között szlovák nemzetiségű aligha akadt (ha mégis, ezek csak olyanok lehettek, akik azért jelentkeztek szlováknak, hogy megkapják végre állampolgárságukat és ne kényszerüljenek őseik földjét elhagyni).

Másik támpontjuk Randolph Bratiam (A magyar holocaust II, Gondolat, Bp 1988, 275. o. 39. sz. jegyzet) adata, amely szerint az 1940. évi népszámlálás a Szlovák Állam területén 88 951 (3,35%) zsidót talált.

Az 1938-as népösszeírás szerint, Szlovákiában az első bécsi döntést

követően (tehát nagyjából olyan határok között, mint a Szlovák Állam idején) 28 763 ember vallotta magát zsidó nemzetiségűnek. A statisztikai növekedés túl nagy két év alatt. Viszont ha figyelembe vesszük, hogy 1938-ban a lakosság 3,2%-a volt zsidó vallású (Hromádka 1.m, 121. o.), az 85 005 főt tesz ki. Az 1940-es népszámláláskor figyelembe vették a zsidó törvényeket, melyek a legszigorúbbak voltak Európában, és olyanokat is zsidóknak nyilvánítottak, akik máskülönben nem vallották volna magukat zsidó nemzetiségűnek.

Ez akár egy más előjelű reszlovakizációra is emlékeztet. Mindenképpen annak "negatív" előképe.

Harmadik támpontunk Gyönyör József (Mi lesz velünk magyarokkal?, Pozsony 1990) adata, amely könyvének 39. oldalán található: "Szlovákia területén az 1940. december 15-i állapot szerint 61 275 magyar maradt... )" "30) Vö: Zprávy štátneho plánovacieho úradu, Bratislava, I. évf.

1. sz. 7. A számítás... az 1936. június 30-i állapot szerint történt". Ez az adat valamivel alacsonyabb a Popély Gyula által ismertetett adatnál (kb. 4000 fővel).

A fentieknél tehát így összegezhetjük: a 88 069 szlovák állampolgársággal nem rendelkező személy közül 14 575 volt magyar, 14 510 volt zsidó, illetve annak minősített személy, valamint kb. 10 000 német, 8000 rutén (ukrán) és 40 000 cseh és egyéb nemzetiségű.

Remélhetőleg a számítógépek világában nem kell a hivatalos és végleges adatokra még évekig várnunk. Addig azonban ezekkel az adatokkal kell beérnünk.

Balassa Zoltán

A HÉT 13