A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1991-04-19 / 16. szám

ÉLŐ MÚLT

József Attilával

a Szép Szó első szerkesztőségi értekezletén

Az események szerencsés találkozásának vagy a véletlen játékának köszönhetem, hogy 1935 december végén és 1936 január elején éppen akkor tölthettem Budapesten néhány napot, amikor a Szép Szó alapítói első "szerkesztőségi értekezletüket" tartották, és Gál István, az Apolló akkori szerkesztője - mint a Korunk csehszlovákiai munkatársát - engem is meghívott az értekezletre. Gál ugyan nem volt a Szép Szó szerkesztőségének tagja, sőt úgy tudom, munkatársa sem volt a folyóiratnak, de röviddel az ülés előtt felvitt Fejtő Ferenchez a Pantheon Kiadóba (ahol Fejtő mint lektor dolgozott) és megbeszélte vele meghívásomat.

Ez az értekezlet volt - mint később megtudtam - a Szép Szó életrehívóinak első olyan összejövetele (ezt nyilván számos kávéházi vagy utcai futó megbeszélés előzte meg), amely rendezett viszonyok között zajlott le. Színhelye ugyanis a Cserépfalvi Kiadó egyik kényelmesen berendezett, tágas szobája volt, az egykori Mária Valéria (ma Apáczai Csere János) utca 5. számú ház I. emeletén. A szerkesztőség ezt a szobát Cserépfalvi Imre jóvoltából mintegy másfél évig használta, és csak akkor költözött új helyiségbe, amikor a viszony a folyóirat szerkesztői és Cserépfalvi között elhidegült.

Amikor úgy öt óra tájt Gál Istvánnal megérkeztünk a megbeszélésre, hárman voltak a helyiségben: Fejtő Ferenc, József Attila és Nagypál István. Egy nagy, téglalap alakú tárgyalóasztal körül ültek, amely a Dunára néző két ablak között állt, és beszélgettek. Közülük csak Fejtőt ismertem (őt is csak a délelőtti találkozó óta), József Attilát és Nagypál Istvánt akkor láttam először. A kölcsönös bemutatkozás után mi is az asztalhoz telepedtünk, és mintha a jelenlevők csak erre vártak volna, az induló lap ügyére terelték a beszélgetést, jóllehet még nem érkezett meg József Attila kiszemelt szerkesztőtársa - Ignotus Pál. Fejtő azonban bejelentette, hogy Ignotus akadályoztatása miatt kb. egy órás késéssel érkezik és javasolta: kezdjük el a megbeszélést.

Elsőnek Fejtő szólalt fel - aki különben is nagyon aktív volt a megbeszélés folyamán - és részletesen kifejtette elképzeléseit a leendő folyóiratról. Emlékezetem szerint a folyóirat eszmei jellegéről, irodalompolitikai arculatáról és ezzel kapcsolatban a munkatársi gárdáról, továbbá a folyóirat belső felépítéséről és végül a címéről beszélt.

A Szép Szó eszmei vonalát illetően nagyjából valamennyien - beleértve a később megérkezett Ignotust is — egyetértettek abban, hogy hasábjain teret kell adni minden haladó írói megnyilatkozásnak, amely szembehelyezkedik a fasizmussal, a fajelmélettel, a népelnyomó törekvésekkel — egyáltalán a reakcióval. Vita inkább a munkatársak konkrét névsorának megbeszélésénél alakult ki, például arról, közlik-e majd Márai, Zilahy írásait, vagy nem.

Hosszan vitatták a folyóirat belső beosztását, az egyes rovatokat, a rovatok jellegét, arányát, s végül a folyóirat címét. Kiderült, hogy még nincs címe az induló folyóiratnak, és címet adni neki nem is olyan könnyű. Azok a címek, amelyeket egymásután javasoltak, nem domborították ki a folyóirat irányvonalát, jellegét. Ilyen címeket dobtak fel például (mindre nem emlékszem): Zord Idő (ezzel a kort akarták érzékeltetni, amelyben éltünk), Figyelmező, Felelős Kor, Felelős Szó, Számadás, de valamennyit elvetették, mert vagy archaikusnak találták, vagy nem erezték elég kifejezőnek, stb. A Szép Szó cím akkor fel sem merült, még ötlet formájában sem. József Attila nyilván csak később javasolhatta, és feltehetően nyomban el is fogadták, hiszen indoklása, amely a folyóirat első számainak egyikében meg is jelent, rendkívül meggyőző volt.

A megbeszélésen a szót főleg Fejtő vitte, de Ignotus és Nagypál is élénkén részt vett a vitában. József Attila, akiről köztudomású, mennyire szeretett vitatkozni, érvelni, meglepően passzívan figyelte a vita menetét és csak nagyritkán szólt közbe, illetve nyilvánította véleményét.

Jómagam a Korunk nevében üdvözöltem az új folyóirat indulását és javasoltam az együttműködést mind a csehszlovákiai, mind az erdélyi haladó írókkal, s elsősorban a Korunkkal és körével.

A megbeszélés befejeztével még egy darabig együtt maradtunk. Ekkor, mintha csak régi ismerősök lettünk volna, odatelepedett mellém József Attila és Gaál Gáborról, Fábry Zoltánról, Forbáthról, Balogh Edgárról és a haladó front több más tagjáról kezdett érdekődni. Alig győztem kérdéseire válaszolni, oly gyors egymásutánban követte egyik a másikat. Egyszer csak váratlanul ezzel a kérdéssel fordult hozzám:- Ismered Halászt?

— Halászt? — néztem rá értetlenül. - Milyen Halászra gondolsz?

Sándor László- Nos, hát Halászra, a költőre... Nem ismered? — sürgetett. — Érdekelne, milyen ember, milyen költő? Mit tudsz róla? Szeretném lefordítani egyik versét, az Anyókákat.

Ebben a pillanatban kapcsoltam:- František Halasra gondolsz? - kérdeztem.- Igen.

Egy magánhangzót: az a-t á-nak ejtette Attila, és a cseh költő neve így tősgyökeres magyar névnek hatott. Ez tévesztett meg.

Sebtiben elmondtam Halasról mindazt, amit tudtam róla és költészetéről. Attila pedig arról tájékoztatott, hogy készül Anton Straka szerkesztésében egy sor magyar költő, illetve műfordító bevonásával egy cseh- és szlovák lírai antológia, ő is részt vesz ebben a munkában és már több verset lefordított Bezručtól, Wolkertől és másoktól. Most, mondotta, megpróbálkozik Halassza! is.

Amíg beszélt, hosszan elnéztem őt, és igyekeztem rögzíteni magamban alakját, arcát, egész külső és belső emberi habitusát. Beszélgetésünk idején nagyon komoly volt, mintha valami rejtett fájdalma volna, de amellett kedvesség, figyelmesség, és valami meghatározhatatlan nemesség és méltóság ömlött el rajta. Nagyon ápoltnak, gondozottnak hatott, kifogástalan ing, nyakkendő és jól szabott, vadonatúj dohánybarna öltöny volt rajta. Mindez cáfolni látszott a vele kapcsolatban köztudott tényt, hogy nagyon szűkös anyagi viszonyok között él. Nem kétséges, hogy valamelyik mecénása juttatott neki akkortájt egy nagyobb összeget, és abból szanálta magát.

A beszélgetés folyamán sűrűn utalt arra, milyen sok jó barátja él Csehszlovákiában és hogy nagyon szeretne legalább néhány napra átrándulni Pozsonyba, Prágába, esetleg Stószra is Fábry Zoltánhoz. Erősen remélte, hogy majd az induló folyóirat révén sor kerülhet erre a látogatásra.

A Szép Szó - mint ismeretes - néhány hónap múlva megindult, de a kívánt munkatársi kapcsolat nem alakult ki közte és a csehszlovákiai, illetve romániai magyar baloldali írók között. Tudjuk, sem József Attila, sem mi nem voltunk ennek okai. Lehet, hogy minden másként alakul, talán a Szép Szó eszmei irányvonala is, ha József Attila egészségi állapota nem romlott volna rohamosan és nem következett volna be korai, tragikus halála.