A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-04-19 / 16. szám
Valóban Ilyen törvényt érdemeltünHP n. A speciális jogszabályok GONDOLKODÓ A továbbiakban ismerkedjünk meg röviden azokkal a fontosabb speciális jogszabályokkal, amelyekre a hivatalos nyelvről szóló törvény 3. §-ának 4. (második mondat) és a 6. § 4. bekezdése hivatkozik. Amikor a 6. § 4. bekezdésének rendelkezését olvasom, akkor több jogszabály is eszembe jut, amelynek alapján a Szlovákia területén élő nemzetiségek használhatják anyanyelvűket. Ezek közül az első helyen említem meg a Szövetségi Gyűlés ügyrendjét. Ennek 13. §-a szerint "Minden szónoknak joga van arra, hogy anyanyelvén beszéljen. Ha szónok nem csehül vagy szlovákul beszél, a Szövetségi Gyűlés Irodája gondoskodik a beszéd tolmácsolásáról e nyelvek egyikén". Valamivel eltérő fogalmazásban, de lényegében ugyanezt a rendelkezést tartalmazza Szlovákia törvényhozó szerve, a Szlovák Nemzeti Tanács ügyrendje 14. §-ának 7. bekezdése, amely így szól: " A szónokok a nemzetiség nyelvén is beszélhetnek. A beszédet egyidejűleg szlovák nyelvre fordítják le." Mindezek a jogszabályok esetleg megváltozhatnak, de azt aligha hiszem, hogy a törvényhozó testületek a jövőben megtagadnák a képviselőktől azt a jogot, hogy anyanyelvükön szólalhassanak fel. E helyt még megjegyzem, hogy az államigazgatási eljárásról szóló 1967. évi 71. számú törvény a nyelvhasználatot egyáltalán nem érinti. Nem írja elő azt, hogy a polgárok milyen nyelven fordulhatnak az államigazgatási szervekhez, szóban és írásban, sem pedig azt, hogy az állami szervek és azok dolgozói milyen nyelvet kötelesek használni az államigazgatási eljárás során. Szóval ez a törvény semmiféle hivatalos nyelv használatára nem kötelezte és nem is kötelezi a hivatalokat, de a polgárokat sem. Arról sem tartalmaz rendelkezést, hogy a cseh vagy a szlovák nyelvet megfelelő szinten minden állampolgárnak el kell sajátítania, ha az állam szolgálatában áll. A nyelvhasználatról a nemzeti bizottságokról szóló törvény sem tartalmazott egyetlen rendelkezést sem, 4 A HÉT pedig azt 1967 óta jónéhányszor módosították és kiegészítették. Ezek után nézzük, mi a helyzet a bíróságoknál. A bíróságok szervezetéről és a bírák választásáról szóló 1964. évi 36. számú törvény 8. §-a nemcsak azt mondja ki, hogy "Minden polgár egyenlő a törvény előtt és a bíróság előtt", hanem a 2. bekezdésében - összhangban az Alkotmány 20. cikkelyével — még azt is leszögezi, hogy "A bíróság előtt minden polgár használhatja anyanyelvét. Ugyanis az egyenlőség a törvény és a bíróság előtt csak úgy valósítható meg következetesen, ha az eljárásban részt vevő személyek egyenlő feltételek mellett juttathatják érvényre jogaikat. A feltételek viszont, amelyeket a bíróságok kötelesek megteremteni, igazán csak akkor lehetnek egyenlők, ha az eljárás valamennyi résztvevője anyanyelvén érvényesítheti jogait, így a szlovák szlovákul, a csehek csehül, az ukránok ukránul, a németek németül, a magyarok pedig magyarul. S itt, visszakanyarodva a hivatalos nyelvről szóló törvény 3. §ának 1. bekezdéséhez (második mondat második fele) és a 6. § 4. bekezdéséhez, két törvényt is megemlíthetek, amelyek rendelkezései közt található olyan, amely szabályozza az anyanyelv használatát a bírósági eljárás során. Mindenekelőtt vegyük közelebbről szemügyre a Polgári Perrendtartás 18. §-át. E szerint az eljárás résztvevőit azonos jogok illetik meg. Anyanyelvűket mind szóban, mind írásban használhatják a bíróság előtt, mégpedig valamennyi szinten. Mit jelent ez a gyakorlatban? Először is azt, hogy a felek mindennemű beadványukat anyanyelvükön is intézhetik a bírósághoz, szükség esetén, tehát ha egyáltalán nem bírják a szlovák nyelvet, vagy nem tudják magukat szabatosan kifejezni szlovákul vagy csehül, akkor tolmács segítségével is bekapcsolódhatnak a tárgyalásba, amely egyébként - a törvény szerint - cseh vagy szlovák nyelven folyik. Az anyanyelv használatával kapcsolatos költségeket természetesen az állam viseli. Megjegyzem, a törvény nemcsak a csehszlovák polgároknak teszi lehetővé az anyanyelv használatát a bírósági eljárás során, hanem minden félnek, az eljárás valamennyi résztvevőjének. No, ne gondoljuk, hogy ez a jog a csehszlovák törvényhozás nagylelkűségének köszönhető, egy cseppet sem annak, ez nem más, mint nemzetközi egyezményekből reá háruló feladat. A csehszlovák törvényhozás nagyvonalúsága abban nyilvánulhatott volna meg, ha lehetővé tette volna, hogy a bíróságok a felek nyelvén, tehát a mi esetünkben magyar nyelven vezethessék a tárgyalást. A tárgyalás nyelvét azonban a felek nem választhatják meg. Lényegében hasonló a helyzet a közjegyző előtt lefolytatott eljárásban meg a büntetőeljárásban is. A Büntető Perrendtartás 2. §-ának 14. bekezdése szerint "minden polgár jogosult arra, hogy a büntetőeljárás során eljáró szervek előtt anyanyelvét használja". Ebből az következik, hogy az eljárás magyar, ukrán, német anyanyelvű résztvevői nem csupán a bíróság előtt használhatják anyanyelvűket, hanem már az eljárás megindításakor, a nyomozás kezdetekor is. A törvénynek ez a rendelkezése természetesen vonatkozik a tanúkra is. Azokban az esetekben pedig, amikor "a terhelt nem ismeri azt a nyelvet, amelyen a tárgyalást vezetik", a hatályos jogszabály az eljáró szerv számára ugyanúgy lehetővé teszi tolmács bevonását, mint a polgári eljárás során. A fentiekkel kapcsolatban említést kell tennem arról a lehetőségről is, hogy az. Igazságügyi Minisztérium 1954. április 8-i 2471/54-L-1. számú utasítása szerint az ítéleteket valamennyi bíróságunk akár magyar, akár ukrán nyelven is kézbesíti, ha azt a felek kérik. Az anyanyelv használatával kapcsolatban hasonló rendelkezést tartalmaz a szlovákiai Igazságügyi Minisztérium 1973. évi 7. számú utasítása is. Hát ezek volnának lényegében azok a speciális jogszabályok, melyekre a hivatalos nyelvről, szóló törvény elsősorban gondol. Úgy látszik, mintha a nyelvhasználat terén nagyvonalúbbak volnának, mint az államnyelvről szóló törvény.
