A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1991-04-05 / 14. szám

Kacsa, Kacsa, boszorkány vagy... ÉLŐ MÚLT (4.) (Csallóköznyék, 1708, 1725) KONCSOL LÁSZLÓ Egy háziállat, főleg sertés, szarvas­­marha vagy ló veszte fájó csapást je­lentett a földből és jószágából élő közbirtokos nemesi családnak, de az igazi fájdalmat természetesen szá­mukra is az egészségükön vagy éle­tükön esett ártalom okozta. A Kata asszony ellen fölsorolt vádak máso­dik csoportját a nyékiek testi épségé­ben esett, s az ő terhére írt kártevé­sek alkotják. Egyetlen tanú sem hall­gatja el, hogy valamiképpen ártott Nagy Katának, aki a vélt rontást csak válaszul küldte rá, s a bosszú indíté­kát ezekben az esetekben is nyakon csíphetjük, mint az állatvesztések, szerintünk - ha egyáltalán szóba jö­het ilyesmi — mérgezések szemléjé­nél; szegény kiszolgáltatott özvegy­asszony úgy felelt a sértésekre és bántalmakra, ahogyan nyomorúsá­gos eszközeitől tellett. Ns Csapiár György hitestársa, Lő­­kös (ti. Lölkös) Katalin, aki magát, mintegy 34 esztendősnek mondotta, "jó lelkiismérettel bírván" úgy vallott, "hogy egykorban az fatensnek az ura (ti. Csapiár György uram) szidalmaz­ván Nagy Katának az urát, níhai Tóth Istvánt tökösnek, akkorban megfe­nyegetve az fatens urát, az üdőtűl fogvást kit férfigyermeket szülvín a fa­tens, mind a kettő, böcsülettel szól­ván, tökös, kiket sok orvossággal or­vosoltak, de meg nem gyógyulhat­tak". Azt már mi kérdezzük egy felvi­lágosultabb utókorból, hogy sebészi beavatkozás nélkül miként gyógyul­hatott volna meg a két kisfiú szülés közben lett heresérve. A következő szívfacsaró kis novel­lát is egy kiegyenlítetlen tartozás szül­te. Csudor (?) Péterné, a 35 éves Csánó Anna mesélte el, hogy az ura adósa maradt Nagy Katának "bizo­nyos pínzekkeľ, s a másik hiába kér­te, Péter uram nem akarta őket meg­adni. Az asszony megfenyegette, s "azután hamardon a gyermekinek a lába fölszugorodott (!), az égisz teste pedig félrevonyódott, kin búsulván a fatens (ti. az anya) odamenvín Nagy Kata hozzája: »Meírt sopánkodúl az gyermeken, eb bele, ha meghal« - kire felelt a fatens: »Én sem bánnám, ha az Isten elvenni, csak másfíle nya­­valája volna«. Megpögdözvín az gyer­meket, azzal onnéd elment. Harmad­napjára megkönnyebbedett a gyer­mek." A nyéki, 60 esztendős Takács Ist­ván vallomása egy anyagi viszály okozta bajszerző varázslatról mesél. Ez a háromszáz éve élt parasztember korábban szalmát kért Öllé Pál uram­tól, akivel már többször is találkoz­tunk, s az ollétejedi nemes gazda oda is ígérte az alomnak valót, de "neki­­menvín Nagy Katának az ura, níhai Tóth Istvány, vonta volna az szolmát' a maga szükségére. A tanú ment, és szólt, hagyna neki békét, mert már övé a szalma, mire Tóth István vála-Részlet Mikovinyi Sámuel 1735. évi megyetérképéről. A fölmérés még nem pontos. 12 A HÉT

Next

/
Thumbnails
Contents