A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-03-29 / 13. szám
MINERVA Rejtélyek, TÁRSBÉRLET A Az összenőtt egypetéjű ikrekről, az ún. sziámi ikrekről már évszázadok óta tudunk. Dr. Eke Károly Utazás az agy körül című, 1981-ben megjelent könyvében egy érdekes esetet ismertet. Két orosz lány, Mása és Dása közös törzsön élő sziámi ikerpár. Bár egypetéjű ikrek, mentalitásuk mégis alapvetően különbözik egymástól. Mása extrovertált, önmutogató, a külvilágnak élő típus, Dása ennek az ellenkezője: csöndet szerető, nyugalomra vágyó ember. Eltérő személyiségük miatt gyakran civakodnak. Míg az egyikük sétálni szeretne menni, a másikuk maradni akarna és olvasna. Egymás beleegyezése nélkül nem tudnak semmit sem csinálni, mert az egyik fej az egyik lábat, a másik a másikat irányítja. Mása és Dása valószínűleg megijesztené az embereket, ha az utcán sétálna, mivel itt egy törzsön két fej van. Nem is járnak az utcán, hanem egy Moszkva közelében levő kutatóintézetben élnek születésük óta. Huszonhármán egy testben A természet, ha nem is túl gyakran, mégis létrehoz hasonló eseteket. E- lőfordul, hogy egy koponyán belül több személyiség is élhet egymás mellett, vagy inkább egymást váltogatva. Ez a meglehetősen bizarr, de nem túlságosan ritka eset az ún. többszemélyűség (multiple personality), amikor egy embernek valamilyen - eddig még tisztázatlan — okból néha radikálisan megváltozik a személyisége és ilyenkor nemcsak két, hanem egyszerre több, teljesen különböző személyiség is lakozhat ugyanabban a koponyában. Ez olyan végleges formában is jelentkezhet, hogy az egyes személyiségek nem is tudnak a többi létezéséről. Mások a szokásaik, betegségeik, személyiségjegyeik és nem emlékeznek arra, hogy mit tettek, hol jártak, mit mondtak az egyik állapotban és mit a másikban. A tudomány számára talán az a legérdekesebb, hogy az ilyen állapotban levő embereknél éles pszichológiai és fiziológiai különbségek is felléphetnek. Mindegyik személyiségnek külön neve és kora van, sőt mozgásuk és arckifejezésük is eltérő egymástól. Általában különböző a kézírásuk, művészi hajlamuk, nyelvtudásuk, de néha hajuk, szemük színe és betegségeik is. Pl. egy Timmy nevű páciensnek semmi baja nincs, ha narancslét iszik, de ha átvált egy másik személyiségre, akkor bőrén allergiás kiütések jelennek meg akkor is, ha a narancslét még Timmnyként itta, de az emész-20 A HÉT kérdések KOPONYÁBAN tést már egy másik személyiségként végzi. A többszemélyűség talán legismertebb esetét az 1970-es évek végén jegyezték fel az USA-ban. 1977 őszén az Ohioi Állami Egyetem hallgatói közül egymás után három alkalommal rabolt el fiatal lányokat egy férfi. A lányokat későb egy távoli helyen megerőszakolta, majd kidobta őket kocsijából. A nyomozás során a véletlen egy Villiam Milligan nevű férfihoz vezetett, akit a rendőrség le is tartóztatott. A hosszú bizonyítási eljárás során derült ki, hogy a férfi személyisége sérült. A vizsgálatok 23 különböző személyiséget állapítottak meg nála! Emiatt W. Milligané az a kétes dicsőség, hogy az első ember, akit többszemélyűsége mentett meg a bírósági felelősségrevonástól. Tettét megúszta azzal, hogy elrendelték pszichiátriai kezelését. Szinte megdöbbentő az a változatos személyiségskála, amellyel Milligan rendelkezik. Bizonyos alkalmakkor egyetemi hallgatónak képzeli magát, aki orvosi könyveket olvas és folyékonyan ír és olvas arabul is. Másik alteregója egy Ragen Vadaskorinic nevű jugoszláv, aki szerbhorvát nyelven beszél, rendkívül erős, karatézik és - színvak. Milligan időnként hároméves kislánynak, máskor 19 éves leszbikus, félénk, verseket is író lánynak képzeli magát. Legteljesebb személyisége a "tanár"; összegezi magában a többi személyiséget, mindent tud, amit a többiek megtanultak. Értelmes, érzékeny, jó humora van. Azt mondja: "Én vagyok Billy egy darabban." A többieket úgy hívja, hogy "androidok, akiket én csináltam". A tanár majdnem mindenre visszaemlékszik. Összeolvadása, személyisége tette lehetővé, hogy megismerjék Billy többi személyiségét is. Jonas, Sammy és a többiek Az egyik legjobban tanulmányozott eset egy 27 éves néger fiatalemberé, Jónásé. Személyiségei közül az egyikben a becsületesség dominált, a másikban a szerelmes, a harmadikban a harcos, a negyedikben a békéltető. Jonas akkor kerül először a kórházba, amikor erős fejfájásról és emlékezetkiesésekrő! panaszkodott. Először azt gondolták, hogy ennek az az oka, hogy nemrég hagyta ott a felesége és kislánya. (Ami talán nem is meglepő, hiszen néhány héttel korábban késsel támadta meg a feleségét.) Jónásnak már korábban is voltak problémái a viselkedésével. 1964- ben, amikor katonaként az NSZK-ban szolgált, megtudta, hogy egy jó barátját megölték Vietnamban. Ez annyira fölingerelte, hogy gázolajjal leöntött és meggyújtott egy szemétdombot. Egy év múlva Vietnamba küldték. Egy ütközet során az állandó golyózápor, az égő bokrok, a földre zuhanó emberek látványa olyan mértékben sokkolta, hogy állapota hirtelen megváltozott, őrjöngeni kezdett, összevissza tüzelt és csak nehezen lehetett megfékezni. Ezután elbocsátották a hadseregből. Később a karácsonyi ünnepek alkalmával egyszer csak börtönben ébredt föl, ahol megtudta: egy férfi és egy nő bántalmazásával vádolják. Néhány évvel később a rendőrség meg azért fogta el, mert egy férfit a folyóba akart fojtani. Ezeken kívül még számos hasonló eset játszódott le az életében. A csírájában már meglevő különböző személyiségek véglegesen akkor estek szét, amikor Jonas megsejtette, hogy új barátnője megcsalja. Elment a lány lakására, és észrevette, hogy egy férfi éppen akkor távozik. Barátnőjét ruhátlanul találta. Ekkor Jonas őrjöngeni kezdett, tört, zúzott - teljesen beszámíthatatlan állapotba került. Azóta személyiségei külön életet élnek, és Jonas nem tud róluk. A klinikai, pszichológiai vizsgálatok során a következő személyiségjegyeket lehetett megállapítani: Jonas - az elsődleges személyiség, aki váltig állítja, hogy nem tud a többi személyiségről és azok viselt dolgairól. Magát félénk, visszahúzódó, érzékeny, udvarias, passzív és konvencionális emberként ismeri. Amikor beszélgetnek vele, mindig ilyen; ijedtnek és olykor zavartnak látszik. Nehéz valamiben is válaszra bírni, többnyire közhelyeket mond, érzelmileg is meglehetősen sekélyes. Ezt az állapotát nevezték el "a becsületesének. Sammy - talán a legokosabb, és ő ismeri legjobban Jónást, a központi személyiséget. A többi személyiséggel ellentétben ő egyszerre is tud Jonasszal létezni, de át is veheti teljesen a szerepét. Mióta Jonas több személyiségre esett szét, azóta napjában többször is megjelenik ez az állapota, sőt, amíg egy hétig börtönben volt Jonas, teljesen átvette az irányítását. Akkor szokott megjelenni, amikor Jónásnak törvényes segítségre van szüksége, hogy a bajból kijusson. Ebben az állapotban teljesen intellektuálisnak, racionálisnak írja le magát. Az a dolga, hogy törvényes eszközökkel keveredjen ki a problémákból. Semmilyen érzelmi jegyet nem mutat, és minden problémát tiszta érveléssel, logikával kíván megoldani.