A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-03-22 / 12. szám
A HÉT RIPORTJA t len, idős asszonynak gondját viselje. Kiss Marietta, a "kisasszony" — mert így htáák őt a "kastély" lakói - az udvarház egykori tulajdonosának a lánya, aki most egy két helyiségből álló 'lakrészt' mondhat magáénak a szülői házból. Csak az első helyiségben ég a tűz. A szobában borzongató hűvösség fogad. Régi bútordarabok, az ágy fölött egy hatalmas szentkép. A tükör körül régebbi és újabb családi képek sokasága. A huszárfőhadnagy apa és grofkisasszony anya gyermeke számára ezek a képek jelentik az egyedüli utat a múlthoz és a jelenhez. Marietta kisasszony nemesi lányhoz méltó nevelést kapott. Budapesten, az Angolkisasszonyok Leánynevelő Gimnáziumában tanult, míg a háború közbe nem szólt. Négy nyelven beszél, többek között németül és franciául is. Mindennek azonban nem sok haszhold erdő és a hozzá tartozó legelők képezték a család tulajdonát, amikor 1946. december 3-án, kártérítés nélkül elkobozták tőlünk, mint árulóktól és a nemzet ellenségeitől. Egyik napról a másikra kellett kiköltöznünk, nem vihettünk magunkkal semmit pár bútordarabon és a személyes dolgainkon kívül. Anyámmal együtt egy parasztcsaládnál húzódtunk meg, én a füleki Kovosmaltba jártam dolgozni, a zománcozóba, közben fordítottam is, hogy valahogy megtudjunk élni. A birtok és a kastély a Sídi Állami Gazdaság tulajdona lett. Az épületbe az állami gazdaság dolgozói költöztek, előbb fehérek, később cigányok, akik használták, de gondját nem viselték. Az új gazda nem törődött az épület karbantartásával, úgyhogy szép lassan tönkrement. Szegény anyám, haláláig nem tudott be-A kisnemesi kúriából omladozó nyomortelep lett... Vajon milyen ember válik majd Attilából, ha felnő? lenyugodni a történtekbe. Egyedül én maradtam mellette (rokonaim Magyarországon, testvérem Belgiumban élt), s mivel nem akartam, hogy lássa, mint megy tönkre a házunk, megpróbáltam eltitkolni előle a valódi helyzetet. Minthogy tolószékhez volt kötve, ez nem volt nehéz. Én az ő halála után, 1969-ben visszaköltöztem ide. Máshová nem is mehettem volna. 1300 korona nyugdíjból élek, meg abból, amit a húgom küld Belgiumból. — Nem lett volna jobb, ha hozzájuk költözik?- Nem tudok én innen elmenni. Hívtak, költözzek át hoz-Télen még nehezebb elviselni a nyomort... nát vette az életben. Származása miatt negyvenöt éven át kellett bűnhődnie. Ma má csaknem vak, súlyos cukorbajban szenved és állandó reuma gyötri. A mások segítségére szoruló idős asszony félszegen mutat körül a helyiségen:- Hát ennyi maradt a családi bútorokból, ennyi emlék a szülői házból. A vastag szemüveg mögül mereven szegeződik ránk tekintete, ahogy a múltról kezd beszélni.- Apám, aki Nagykikindéről származott, nagyapám alatt szolgált, mint huszárfőhadnagy, amikor megismerkedett anyámmal, gróf Zichy Anasztáziával. Amint összeházasodtak, kilépett a hadseregtől, és a végkielégítésből vette meg ezt a birtokot ezen az Istentől elrugaszkodott helyen. 144 katasztrális hold szántó, 66 A HÉT 3
