A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-03-08 / 10. szám
ÉGTÁJAK legtermészetesebb jelensége, szinte az anyatejjel együtt szívjuk magunkba. Minden egészséges és becsületes ember a világ legszebb nyelvének a saját anyanyelvét tartja. Hogy ez nem mindig van így? — Ebben az esetben az egészségkárosodásnak bizonyos fajtájára lehet gyanakodni. A mi magyar nyelvünk, sok idegen nyelvű ember szerint is jó hangzású, kellemesen csengő nyelvnek számít. Nekünk, magyaroknak mi is lehetne drágább anyanyelvűnknél? Semmi! — ez a határozott válasz! Legalábbis részemről, de biztos vagyok benne, hogy hasonlóan gondolkodik még sok millió magyar szerte a világban. Persze, ezt a régmúlt korok emberei is tudták: — tán még jobban, mint mi! Sok tettük, bátor kiállásuk bizonyítja, és sok esetben bátorít minket is. Tanuljunk a múltból, s érezzük át az együvé tartozás megbonthatatlan egységének varázsát, a magyar nemzet egységét. Nyelvében él a nemzet — mondja az író, és mondom én is. A Magyarországon élő magyarnak ez olyan természetes, mint ahogy reggel felkel a nap. Mivel közvetlenül nem érinti, nem is tudatosítja magában, hogy az országhatáron túl, szerte a világban, sőt már a közeli szomszédságban is, nemegyszer milyen nehéz magyarnak lenni! Annak maradni! Küszködés és küzdelem mindennapjai jelentik az életet, a fennmaradásért — a magyar néphez tartozásért. Az idegen országok területén kisebbségben élő magyarok helyzete nem mondható rózsásnak. Nagy a nyomás a beolvasztásra a többségi nemzetbe. A gyengébbek, a kishitűek, a magyar nemzetiséghez gyenge szálalckal kötődők beolvadnak -* leperegnek a becsületes és gerinces többég oldaláról — akiket a magyarság lovagjai cím is megilletné. Miért szeretem az anyanyelvemet? — mert magyarnak születtem, és magyarnak lenni sohasem volt szégyen! Most sem az, és mindig is így lesz! Kívánom, hogy a világ minden népe szeresse az anyanyelvét! De a másét se utálja! (Itt elsősorban a szlovák és a román soviniszta és nacionalista szervezetekre gondolok, amelyek, úgy látszik, összeférhetetlenséget esküdtek a magyarral szemben. Mint ők mondani szokták: — rosszul vannak a magyar szótól.) A boldog élethez nagyon fontos az anyanyelv szeretete és a nemzethez tartozás tudata. Más népek, vagy szervezetek nemzetgyűlölő gáncsoskodásai, kicsinyes, szűk látókörű vezetőik ellenségeskedésre uszításaik senkinek sem tesznek jót. Minden becsületes emberben csak fokozhatják a felismerést a hovatartozást illetően. Mindnyájan tudjuk, hogy az igazság és a szeretet mezején nem szabad meghátrálni! Az anyanyelvet szeretni, a nemzetiséghez erősen kötődni és Isten nyájához tartozni — talán ezek a legfontosabbak. És hol a hazaszeretet? — kérdezhetné bárki is. Ismert nekem is a szöveg: "szülőföld, anyanyelv — e kettő kell nekem"! Boldog lehet az az ember, akinek minden megvan egy helyen! Nagyon sok magyart fosztott meg a történelem az egyiktől, de a másik maradt! És már ez a kevés is jogos örömmel tölt el bennünket. Legalább ezt becsüljük meg — szeressük és tápláljuk anyanyelvűnket! Idegen honba szakadt (vagy csatolt) emberek vagyunk, más népek hazája a mi hazánk is, vagyis "szülőföldünk". Nagyon szép szó, és sokunk számára — érthetően érzelmileg mégsem nagyon vonzó. Ilyen körülmények között csupán annyiban tudjuk tisztelni és szeretni, amennyiben a "haza" minket is tisztel és szeret — mármint az itt élő magyarokat. Ha elfogad minket is — teljesen egyenrangúaknak minden tekintetben, kivétel nélkül. A többségében magyarlakta területeken pedig természetesen szabad magyar nyelvhasználattal is a másik nyelv mellett. Nem akarunk sokat — mi csupán emberhez méltóan szeretnénk élni — megőrizve anyanyelvűnket és nemzeti öntudatunkat. Ha mindez meglesz, akkor a "szülőföld" szó is szebb csengést és értelmet kap részünkre! Bízzunk benne, hogy így lesz! Hogy győz már végre az igazság a hazugság és az ahhoz tartozó butaság fölött, ugyanúgy, mint a józan ész a beszűkült és behatárolt elme fölött. Tacsu Sz. József, Csúz Felnőtt kategória FELHÍVÁS! Felhívjuk az érdekeltek figyelmét, hogy 10. számunkban befejeztük a Miért szeretem az anyanyelvemet? címmel meghirdetett pályázatunkra beküldött munkák közlését. Kérjük olvasóinkat, tegyék meg javaslatukat az Olvasói díj odaítélésére, sorszám szerint jelöljék meg a legjobbnak tartott írást, és 1991. március 16-ig küldjék el szerkesztőségünk címére. A pályázat eredményét, ahogy azt már a versenyfelhívásunkban is közöltük, az idei, március végi kassai Kazinczy Nyelvművelő Napokon hirdetjük ki; s a különböző kategóriák nyerteseinek nevét lapunkban is közölni fogjuk. A szerkesztőség FILM Szex, hazugság és video Az ember gyanútlanul beül a moziba — és nagyon kellemesen csalódik. Akiket csak a jól megválasztott cím (fél siker!) csábított be a fiatal amerikai rendező, Steven SODERBERGH filmjére, bizonyára másra számítottak. Mostanában ugyanis a hazai mozik szinte ontják az erotikus "alkotásokat". Ehelyett azonban jön John, a karrierjét építgető, jóképű, fiatal ügyvéd a bájos, visszafogott — és kicsit talán unatkozó — feleségével, Ann-nel. A vonzó fiatalasszony az amerikai "népszokásokhoz" híven pszichoanalitikushoz jár, hogy megvitassa vele problémáit (vagy talán inkább álproblémáit?). Ellenpontként azonban ott van Cynthia, a kihívó viselkedésű hugi, aki viszonyt folytat Johnnal. (Elvégre a családban marad.) Szép kis szerelmi háromszög, amelyet az elsőfilmes Soderbergh bravúrosan négyszögesít. Megjelenik ugyanis Graham, John rég nem látott iskolatársa. Fura egy srác: ráveszi a nőket, hogy videokamerája előtt valljanak a szexről, szexuális élményeikről. Szokatlan hobbijával Graham eléggé összekuszálja a trió látszólag biztos alapokon nyugvó életét... Szex... a főszereplők sokat beszélnek róla, hiszen valamiképpen mindannyiuk életében meghatározó dolog, bár a film alapján úgy tűnik, hogy a testieknél olykor izgalmasabbak lehetnek a "lelki vetkőzések". Hazugság... John a feleségének és a környezetének hazudik, Cynthia a nővérének, Ann saját magának. Graham pedig szinte hermetikusan el akarja zárni magát a világtól, amelyben a leggyakrabban választott megoldás problémáinkra: önmagunk és egymás ámítása. Egyik sem túl egészséges dolog. Van-e kiút? Video... végül is bizonyos értelemben a technika befolyásolja hőseink életét. A kevés, de annál pazarabb szereplehetőségeket kínáló filmben külön élmény James SPADER (Graham) és Andie MACDOWELL (Ann) játéka. Utolsó rábeszélésként Jeremy Irons, a kitűnő angol színész véleménye Soderbergh munkájáról: "Az egyik legjobb fUm, amit ismerek. Világos, precíz és lenyűgöző. Az ember fellelkesül tőle." A film egyébként 1989-ben Cannes-ban megkapta az Arany Pálmadíjat. Mislay Edit A HÉT 19
