A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-03-08 / 10. szám
Pótszeren Volt idő, amikor komolyan foglalkoztatta a világ kisebb-nagyobb elméit az a kérdés: eljön-e a kor, hogy bogyókon fogunk élni. Gondoljunk csak az űrhajósokra, az űrállomások legénységeire, akik tubusba zárt krémek-paszták-sűrítmények mellett mű-bogyókat vittek magukkal, abból nyertek vitamint, tápanyagot. Képek járták be a nagyvilágot: gyönyörű tányéron két-három színes bogyó-bigyó, ennyi a napi adag. Akaratlanul is felsóhajtott az ember: minek nekünk most már gyomor, nyelv, ha el kell felednünk a sokféle jó ízeket, az evés-ivás élvezeteit... De hát nem eszik olyan forrón a bogyót! A műétel lekerült a napirendről, s meghirdettetett helyette a "vissza a természethez". Még az AIDS-korszak előtt, mely időszakot az egészségnevelésben rákkorszaknak nevezhetünk, kiderítették tudós elmék, hogy a természetes állapotukban, tehát nyersen fogyasztott növényi eredetű táplálékok nyújtanak hatékony védelmet e civilizációs kór ellen, mert ezekben van a legkevesebb rákkeltő anyag. Újra fényképek járták be a világot: gyönyörű tányérokon-tálakon fantasztikus saláták. Akaratlanul is felsóhajtott az ember, ha a jóféle ízekre gondolt, az evés-ivás élvezeteire. Mert a világnak ezen a fertályán sokszor csak álmodni lehetett olyan zöldségekről, gyümölcsökről, amilyeneket azokon a képeken látni lehetett. Ha meg volt is olyan, rebesgették csendben: a nyugati turisták ideutazásuk előtt listát kapnak, mely élelmiszereket ne vásárolják, ne fogyasszák a keleti blokkban, ha nem akarnak megbetegedni. S hogy e listákon ott volt a mi gyümölcsünk, zöldségünk, tejünk, baromfihúsunk... Most már mit tehettünk volna? Együk a mérgezett jó falatokat abban a hiszemben, hogy egészségünket védjük, vagy...? Két lehetőségünk maradt: az éhhalál, vagy a lassú önmérgezés, mellyel egy elég erős szervezet akár nyolcvankilencven évig is kibírhatta. Betegségtudatunk pedig odáig fejlődött, hogy minden bajunk, fejfájásunk, lelki kínunk ellenszerét a patikában kerestük. Gyümölcs és zöldség helyett vitamintablettákat vettünk, szimbolikus áron, vagy írattunk fel az orvossal ingyen-receptre. Nyugtalanságaink, a világ elviselhetetlen dolgai ellen nyugtatókat rendeltettünk magunknak, s minél zavarosabb lett a világ körülöttünk, annál több, annál erősebb hódítóval tömtük magunkat. Az alkohol csak az egyik természetes formája lett a lazításnak, a gondok lesöprésének, az önpusztftásnak. Arra tanítottak bennünket évtizedeken át, hogy csodák nincsenek; csak egy immanens világ van, egy soha meg nem változtatható közeg, és nincs mennyország, nincs szabadulás. A dolgok értelme: minden dolgok megváltoztathatatlansága... Aztán nemrég mégis megváltozott sok minden. Úgy tűnt, a mi erőnkből. Úgy tűnt, az ember igenis képes átalakítani a megváltoztathatatlannak tartott dolgokat. Hittel álltunk a tereken, azt hittük, p hózápor eltemet mindent, s valami új kezdődik. Pótszereinket, gyógyszereinket dobozba raktuk, bezártuk egy kis szekrénybe, remélvén, többé már nem kell utánuk nyúlnunk. Csak hát - még mielőtt szavatossági idejük lejárt volna — történtek furcsa dolgok is. Elkezdtünk hinni a csodákban, mert a világ isten háta mögötti részeiről prédikátor-csodadoktorok érkeztek közénk; bambán ültünk végig varázsló-kuruzsló szeánszokat a tévé előtt, s hittük azt is, hogy máról holnapra eljön a jóléti világ, mint az ausztrál csodafelcser ráolvasása után a gyógyulás. De harmadnap újra hasogatni kezdett a derekunk, a hátunk, görcsös fájással jelezte meglétét a fejünk, s újra ki kellett nyitni a házipatikát... A jóléti világból is csak az árak érkeztek meg. Most két-háromszorosáért vesszük az ugyanúgy mérgezett tejet, gyümölcsöt, zöldséget, krumplit, akármit... Két-háromszorosáért az ugyanolyan rossz minőségű egyéb fogyasztási cikkeket, s egyre többször nem kapjuk meg a felírt gyógyszert sem a patikában, nem még a szabadon vásárolhatót! "Nem azért álltunk a tereken - háborog egy levélíró —, hogy most még az orvosi ellátásért, a gyógyszerért is fizessünk! Mindennek felmegy az ára, s akkor a ország legnagyobb kórházának igazgató-főorvosa nem átall olyan cinikus nyilatkozatot tenni, hogy akinek nem lesz pénze a kezelésre, azt sajnos, nem fogják tudni kezelni?! Hát milyen világ ez?" Hát: ez egy ilyen világ. Csodák pedig továbbra sincsenek, csak szuggerációk, ráolvasások, egyszóval: pótszerek. N. GYURKOVITS RÓZA FOTÓ: GYÖKERES GYÖRGY
