A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-03-01 / 9. szám
A TELEFON Szergej Kiszeljov Március elsején megváltoztatták a telefonszámomat. Megmagyarázták nekem, hogy a régi telefonközpontot megszüntették, és az én telefonomat rákapcsolták az új központra. Nem is nagyon figyeltem a magyarázatra, de azt megértettem, hogy most már nem ikertelefonom lesz a szomszédommal együtt. Március másodikán aztán elkezdődött. — Az áruházzal beszélek? — kérdezte valaki. — Nem — feleltem. — Olga Vlagyimirovnát kérem. — MUyen számot hívott? — Halló? Takarékpénztár? — Nem, ez nem a takarékpénztár. — Kérem a diszpécsert! — Itt olyan nem dolgozik! — Miért foglalt a szauna telefonja állandóan? — Ez nem a szauna, ez magánlakás! — Harmadik ügyosztály? — Nem, hívja a helyes számot! Március harmadikán leggyakrabban a fotószalont hívták. Negyedikén a telefonálók kitartóan arra kértek, hogy a nőnaphoz biztosítsak számukra virágot. S mikor bizonygattam, hogy a virágüzlethez a legkisebb közöm sincs, azzal fenyegetőztek, hogy feljelentenek. Áprilisig bírtam ezt, de akkor az idegeim felmondták a szolgálatot. — Halló! Ott a fürdő? — Igen — válaszoltam. — Elvtársak jöttek hozzánk a minisztériumból, nem mutatnák meg nekik a pompás szaunájukat? — Hány órakor? — érdeklődtem. — Tizennyolc órakor. — Tizennyolc harminckor — mondtam belegyezően. — A pénztárnál mondják be, hogy 9-es számuk van. Hálásan köszöngették. Ugyanaznap felhívott egy garázs, és azt kérdezte, hány teherautóra van szükségünk. Azt feleltem, hogy háromra, legrosszabb esetben kettőre. Április másodikán úgy mutatkoztam be, mint Olga Vlagyimirovna férje, és kértem a telefonáló férfiakat, hogy máskor már ne telefonáljanak neki. Április tizennyolcadikán kitartó könyörgésre megadtam a kollokviumot egy esti iskolásnak. Április húszadikán pedig utasítást adtam, hogy gyors ütemben kezdjék el az óvoda építését. Módszerem, mellyel a helytelen számot hívó telefonálókat kívántam átnevelni, jól bevált. A nyáron alig hívott valaki. Valamikor júliusban telefonhoz kérték az állatkert igazgatóját, s mikor azt mondtam, hogy nem jöhet, mert a zsiráfon lovagol éppen, szigorúan megkérdezték: — Kivel beszélünk? — A Lóval — feleltem szellemesen. SZABADIDŐ Nyár végén külföldi hívást kaptam, bejelentették, hogy elkezdik a rakodást a szárazföldről a hajók bal oldala felől. — Inkább jobb oldalról — mondtam. A szeptember nyugodtan telt el. Kezdtem jobban aludni. Novemberben megint külföldi hívásokat kaptam. — Zöldet látok, zöldet látok - kiáltották idegesen valamelyik vasútállomásról. — Zöld! Zöld! Indulj a szerelvénnyel — mondtam. Az új esztendő első negyedében sem helyi, sem külföldi hívásaim nem voltak, ami a telefonbetyárok elleni módszerem helyességéről tanúskodott. De ha mégis hívtak, hát az nem volt akármi. Főleg a távhívások! Még jó, hogy az iskolában tanultam angolul, különben egy szót sem értettem volna. — Uram —, mondja valaki — minden kész. Engedélyt kérek, hogy a gombot megnyomhassam. — Nyomja meg! — feleltem. — Egyébként milyen az időjárás maguknál? Nem esik az eső? — Egész Nevada felett egyetlen felhő sincs — válaszolják. Azt hiszik, vége lett a telefonálgatásnak? Egyáltalán nem. Másnap egy asszony telefonált, és megfenyegetett, hogy ráfizetek, ha nem veszem őt feleségül! — Jól van — adtam beleegyezésemet. — Találkozunk holnap este hatkor az eskető terem előtt. Ne felejtsd el elhozni az okmányaidat! Sági Tóth Tibor fordítása Mire jó a gólyaláb? Mármint nem a gyólyamadár lába, hanem az a magas rúdpár, amelyre megfelelő helyen lábpolcot szegeztek. A gólya lábáról elnevezett emberláb-hosszabbító faláb eredeti funkciója viszont napjainkra jórészt feledésbe merült. A két hosszú rúd, amelyen állva az ügyes ember jó nagyokat tud lépni, először az afrikai négerek vallásos felvonulásaiban és táncaiban kapott szerepet, ahol az ég felé törő embert jelképezte, idővel aztán a gyakorlatban is hasznot húztak belőle. Rájöttek ugyanis, hogy gólyalábon a mocsaras vidéken is biztonsággal lehet járni, például Kelet-Ázsia lápjaiban, ingoványos posványáiban. De gólyalábon közlekedtek a franciaországi Landes tartomány árterületének juhászai is, akik aztán minden farsangkor gólyalábas felvonulást rendeztek a környék falvaiban: csattogva bokázó falábukon még táncoltak is. Amerre sok volt a mocsár, a postás is gólyalábon hordta ki a leveleket. Később gyerekjáték lett a gólyaláb, de ma már a játékboltokból is kikopott. Ma csupán artisták használják egy-egy produkcióhoz, de ők is egyre ritkábban. Hány disznó egy tulipán? Kevesen tudják, hogy ez a virág csak a XVI. században került Törökországból Európába. Ogiar Ghiselin de Busbecq-nek hívták azt az embert, aki behozta az öreg kontinensre a hagymákat. Az osztrák császár diplomatája volt és a békéről tárgyalt II. Szulejmánnal. Konstantinápolyban a tulipán volt a divatos udvari virág. De Busbecq-nek, a szenvedélyes botanikusnak annyira megtetszett a növény, hogy egész vagyont költött az Európában még sosem látott virághagymákra. A siker azonnali volt, és főleg Hollandiát kerítette hatalmába a "tulipánőrület". Megtörtént, hogy az oszmán birodalomból importált virágokat a tőzsdén jegyezték, és hagymákat ajándékoztak az új házasoknak. A legfurcsább üzletet az a földbirtokos kötötte, aki egyetlen Vice Roy hagymáért nyolc disznót, négy ökröt, 12 juhot, két hordó bort, négy hordó sört, két tonna (I) vajat, ezer font sajtot, 32 véka gabonát, 72 véka rizst, egy ágyat és egy ezüstcsészét adott. Az őrült szenvedély a tulipántermesztés világközpontjává tette Hollandiát. 1989-ben 249 millió kg hagymát termeltek, ami nyolc és fél milliárd tulipánt jelent. A HÉT 31
