A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-03-01 / 9. szám
MINERVA őket, de az állatok továbbra is nagyon jól tájékozódtak a helyiségben. Erre a fülükbe viaszt öntött (ezt minősíthetjük intuíciónak, de szadizmusnak is), s azt tapasztalta, hogy a denevérek nagy zenebonát rendeznek a szobában, nekirepülnek minden csengettyűnek. A derék olasz ebből leszűrte a konzekvenciát: a denevérek a fülükkel látnak. A dolog aztán ennyiben is maradt vagy 150 évig. Századunk harmincas éveiben egy amerikai és egy magyar kutató: D. R. Griffin és Galambos Róbert bebizonyították, hogy a denevérek az emberi fül számára hallhatatlan ultrahangokat bocsátanak ki, később kiderült, hogy az így kibocsátott hullámok visszaverődnek és segítik az állatot a tájékozódásban. Úgy működik ez a berendezés, mint a radar, csak nem elektromágneses hullámokkal dolgozik, hanem — denevérfajoktól függően - különböző rezgésszámú ultrahanghullámokkal. Az ember legfeljebb a 18 000 Hz frekvenciájú hullámokat képes meghallani (a gyermekek füle érzékenyebb a magasabb hangokra, az idősebbek kevésbé), ezért a 18 000-nél magasabb rezgésszámú hullámokat elnevezték ultrahangoknak. Számos állat érzékeli az ultrahangokat is (pl. a kutyák), de az ultrahanggal való bánás "mesterei" a denevérek. Érdekes, hogy a denevéreket aszerint is csoportosíthatjuk, hogy testük (pontosabban: fejük) melyik részével gerjesztik az ultrahangokat. A patkósorrú denevérek (Rhinolophoidea) az orrukon bocsátják ki a hangokat. Az orron kialakult sajátos bőrfüggelék segítségével — mint valami parabolaantennával — fókuszálják az ultrahangnyalábokat. A patkósorrú denevérek a 60 ezer és 120 ezer Hz közötti tartományban dolgoznak, de állandó frekvenciát használnak, eltott csőre volt. Nem habozott, s azon nyomban eljuttatta a madarat a komáromi Dunamenti múzueumba, ahol megállapították, hogy a havasi varjúról - egy eddig Csehszlovákiában lentétben a simaorrú denevérekkel (Vespertilionoidea), amelyek egy magasabb rezgésszámon kezdik és egy alacsonyabbon fejezik be. A simaorrú denevérek - közéjük tartoznak a mi leggyakoribb denevéreink is: a közönséges denevér (Myotis myotis) és a hosszúfülű denevér (Plecotus auritus) - a patkósorrúaktól abban is különböznek, hogy hangképzőszerveik a torkukban és a szájukban találhatók. A simaorrú denevérek emellett rövidebb hangimpulzusokat bocsátanak ki: időtartamuk 0,05 mp-nél kisebb, míg a patkósorrú denevéreké ennél hosszabb. A visszaverődött hanghullámokat az állatok sajátos felépítésű fülükkel regisztrálják. Szinte megdöbbentő, mennyire jól képesek tájékozódni abban a hangzavarban, amelyet a fülükkel észlelnek, hiszen sok esetben maguk a visszaverő felületek (pl. más denevérek vagy rovarok) is képesek ultrahangot kelteni. A denevérek még a néhány milliméter átmérőjű zsákmányt sem tévesztik el. Végezetül néhány szót a denevérek méreteiről. A hiedelemmel ellentétben a denevérek többnyire apró termetű állatok. A közép-európai fajok teste 5- 10 cm, szárnyhosszuk kb. 30 cm. Kamerunban egészen apró denevérek is élnek, első pillantásra rovaroknak vélné őket az ember. Délkelet-Ázsiában, Afrikában és Ausztrália meleg égövében honosak a legnagyobb testű denevérek, amelyeket a magyar szakirodalomban repülőkutyáknak (Pterepodidae) neveznek. Testhosszuk elérheti a 40-50 cm-t, szárnyuk fesztávolsága pedig a másfél métert is. Az Indonéziában honos nagy repülőkutya (Pteropus celaeno) kizárólag gyümölcsöt fogyaszt.- lamér -soha sem észlelt madárfajról van szó. A madarat Binder Pál zoológus szakszerűen kipreparálta, s most a múzeumi gyűjtemény egyik ékessége. Tudni kell, hogy a havasi varjú hazája a magashegységek sziklavilága. Tőlünk legközelebb kb. ezer km-re a svájci Alpokban költ, ahol roppant ritkasága révén "vöröskönyves" madárnak számít. A "Rote Liste der seltenen Vogelarten der Schweiz" című lista a fészkelőpárok számát mindössze 40 párra becsüli. Vajon mi késztette az amúgy társas madarat, hogy elhagyja az Alpok bérceit? Dr. STOLLMANN ANDRÁS Bíró Béla felvétele A FÉNYVEZETŐ JEGESMEDVE A természet nagy bölcsen fehér bundába bújtatta a jegesmedvét, hogy észrevétlenül tudjon vadászni a hóban és a jégtáblákon. Az amúgy is elég bágyadt sarki napsütés jobb kihasználásához viszont fekete bundára lenne szükség, hiszen ez a szín nyeli el legjobban a hőt. Miért nem fagy hát meg a jegesmedve a napsugárzást visszaverő fehér "öltözékben"? Kanadai tudósok kiderítették, hogy a természet nagyon elegáns megoldást talált. A medve szőrszálai belül üregesek, s az üreg belső fala recés. A récék igen jól visszaverik a látható fényt, ezért látjuk fehérnek az állatot - akárcsak kedvenc zsákmánya, a fóka. A láthatatlan ibolyántúli sugarak viszont szinte veszteség nélkül futnak végig az üreges szálakban. A fehér bunda alatt pedig koromfekete bőr van. Ennek köszönhetően napsütésben a jegesmedve a fűtési energia negyedét a "levegőből" szerzi be. S minthogy a sarkvidéken a mindent elborító hó és jég erősen visszaveri a napfényt, a medve minden oldalról, még alulról is kapja a meleget. Bőrének hőmérséklete körülbelül megegyezik az emberi bőr hőmérsékletével, a bunda felszíne viszont már ugyanolyan hideg, mint a "kinti" levegő! KÁR-OMKODÁS Az Ontarió-tó partján levő Colborne kanadai város vásárcsarnokába beköltözött egy varjú, amely ékes angol nyelven el kiáltott trágár kifejezésekkel botránkoztatta meg, illetve szórakoztatta a vásárlókat. A mocskos szájú madár három hét múlva odébbállt, és egy darabig nem adott életjelt magáról, ám egy szép napon a helyi lap szerkesztőségébe beállított a tó amerikai oldalán lévő Baker városka egyik iskolájának tanára a nagy hírrel: a környék legnépszerűbb madara ezúttal az iskolaudvar fáin vert tanyát, s most a gyerekeknek ad nyelvleckéket. Az újságíróknak sikerült kideríteniük, hogy a varjú egy kanadai családtól szökött meg, mert megelégelte a rossz bánásmódot, magával vitte azonban a háziak által leggyakrabban használt, szemléletes kifejezéseket. A jó nyelvérzékű madarat mind ez ideig nem sikerült elkapni. (IPM) A HÉT 21
