A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-03-01 / 9. szám
ÉGTÁJAK Miért szeretem az anyanyelvemet? A pályamunkák közlését számozzuk. így könnyítjük meg döntésüket az Olvasói díj odaítélésében. Kérjük Önöket, hogy a pályamunkák közlésének befejezése után sorszám szerint jelöljék meg a legjobbnak tartott írást, és azonnal küldjék el szerkesztőségünk címére. 32. Hogy miért szeretem az apanyelvemet? Könnyűnek tűnő és mégis nehéz kérdés ez. Mert mit is jelent számomra az anyanyelv? A nyelvet, amelyet beszélek, vagy valami mást, valami sokkal többet ennél. Erre szeretnék most elsősorban magamnak, majd pedig másoknak választ adni. Talán sikerül! Szeretni és tisztelni a nyelvet, amelyre édesanyám tanított — aki lassan, óvatosan adta számba az első szavakat —, nem volt megerőltető feladat. S ehhez még hozzásegített a családi légkör is. Az első szó, melyet csecsemőként kiejtettem — s ami nem volt ugyan tudatos, de már elvált az érthetetlen gügyögéstől — "apu"" volt. Kitörő öröm fogadta. Három-négy éves koromban kezdtem megtenni az első felfedezéseimet. Ráébredtem arra, hogy nem minden néni és bácsi beszél egyformán, de a TV-maci is máshogy köszön el, ha anyuka más gombot nyom meg azon a színes dobozon. A nyolcadik évemet betöltve már tudtam, hogy az emberek más-más nyelven beszélnek, de nem értettem hogy lehet az, hogy valaki nem magyarul gondolkodik. A múlt évben, a nyári szünet idején, én is részt vehettem egy nemzetközi anyanyelvi olvasótáborban. A tábort évente rendezik meg Sopronban. Négy országból találkoznak itt a magyar fiatalok, hogy erősítsék, ami összeköti őket, anyanyelvűnkhöz való hűségüket. A táborban közösen eltöltött napok, történelmi múltunk kiemelkedő eseményeinek felidézése, a közös népdaltanulás, a történelmi emlékhelyek megtekintése, felejthetetlen élményt jelentett számomra. Azt éreztem, hogy bár négy ország területén élnek társaim, mégis egy családhoz tartozunk, a 15 milliós magyarsághoz. Mikor hazatértem, még jobban éreztem, hogy szülőföldemen "élnem s halnom kell". Itt akarok magyarként élni és alkotni. Anyanyelvem csengő hangzású igéit megőrizni. Mert ezt a nyelvet nem csak beszélem, hanem szeretem is. Mindehhez jelentős mértékben hozzájárultak eddigi tanulmányaim folyamán a magyar nyelv és irodalom órái, ahol bővíthettem, tökéletesíthettem tudásomat. Ezért nagyon fontos az anyanyelvű iskola. Szeretném, ha minden gyermek Komenský tanítása szerint mélyíthetné el tudását. Persze kell, hogy más nyelven is beszéljünk, hogy megérthessük egymást országunk és más országok népeivel is. Mert a megértés összetartást jelent, az összetartás pedig eredményes munkát feltételez. Tizenhárom éves múltam, ezért kevés élettapasztalattal, tudással rendelkezem. Talán ezért nem értem meg, az újságokat olvasva, hogy egyes emberek hazánkban miért akarnak megfosztani attól, ami oly kedves számomra, anyanyelvem használatának jogától. A közelmúltban láttam a televízióban egy érdekes találkozót, amelyre meghívták a világ különböző tájairól a magyar tudósokat. A riporter feltette a kérdést az idegenből érkezett vendégeknek, hogy mit jelent külföldön magyarnak lenni. A válasz meglepett, de ugyanakkor örömmel töltött el. A felelet ugyanis a következő volt: "rangot, tekintélyt..." Szeretnék úgy élni, magyarként e hazában, hogy egyszer én is elmondhassam, anyanyelvemhez való hűségem rangot, tekintélyt ad számomra e hon minden nem magyar lakosának szemében is. Általános iskolás kategória VARGA EMESE, NAGYMEGYER 33. Az ERDŐ csak három-négy fából állt. És ott terpeszkedett a HEGYEN. Én a HEGY lábánál álltam, és arra gondoltam: nagyon könnyen eltévedhetnék: nem ismerem az ERDŐT. Most ugyanott állok, és nézem, ahogyan három-négy fa álldogál a dombon. Ez lenne az ERDŐ a HEGYEN? A szavak megmaradtak bennem, jelen18 A HÉT