A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1991-03-01 / 9. szám

Számkivetetten

Karel Kaplan: Az igazság Csehszlovákiáról A magyar kisebbség

ELŐ MÚLT

1946 őszétől 1947 márciusáig a deportálások következtében olyan éles sajtóháború folyt a két állam között, hogy az veszélyeztette az 1946. február 27-én aláírt lakosságcsereeqyezmény megvalósítását, és egy időre a lakosságcserével foglalkozó bizottság munkáját is megbénította.

1947 márciusában, amikor a deportálás sikertelenül befejeződött, Prága és Budapest ellentéte is mérséklődött.

A csehszlovák politikai erők minden lehetséges eszközt megragadtak a magyar kisebbség felszámolására: kitelepítés, lakosságcsere, reszlovakizáció, belső széttelepftés váltotta egymást. De céljukat mégsem érték el. Nemcsak a nyugati hatalmak, de a magyar kisebbség jelentős részének ellenállásával is meg kellett küzdeniük. összes igyekezetük eredménye a háromszázezer reszlovakizált magyar volt, akiket maguk sem tartottak igazán megbízhatóknak. A csehszlovák politika két év sikertelenség után sem ismerte fel a magyar kérdés megoldásának új lehetőségét, egyre a kollektív bűnösség elvéből indult ki, és módszerei ellenkeztek az alapvető demokratikus emberi jogokkal. A kormány még 1947 októberében is egyetértett Clementissel, aki panaszkodott a magyarokra, amiért fékezték a lakosságcserét, és elutasították a jóvátételt. A külügyminisztérium azzal a céllal küldte Krnát Budapestre, hogy a szovjet nagykövettől, Puskintól megtudja, lehetséges-e a cserét felgyorsítani és terven felül még 40-50 000 magyart áttelepíteni, valamint, hogy érdemes-e Prágának a külügyminiszterek tanácsához fordulni azzal az indokkal, hogy Magyarországgal a kisebbségi kérdésben a békekonferencia határozata ellenére sem sikerült megyezni, dementis a Puskinnak adandó kérdések egy részét maga válaszolta meg. Megállapította, hogy a kormánynak tartania kell magát a 150-200 000 magyar áttelepítésének követeléséhez. A külügyminiszterek tanácsához való fordulást ellenben reménytelennek minősítette, mivel Nagy-Britannia és az Egyesült Államok nem fogják a csehszlovák javaslatot támogatni. Ezért más megoldást javasolt: kérjék meg a Szovjetuniót, hogy németországi megszállási övezetébe fogadjon be 50 000 magyarországi svábot, minek következtében Magyarországnak is át

10 A HÉT

kellene vennie hasonló mennyiségű szlovákiai magyart. A javaslatot számítgatások követték, melyek alapján a lakosságcsere, az utólagos kitelepítés és reszlovakizáció után Clementis 100-120 000 fős kisebbséggel számolt, akiknek sorsáról a következőképp vélekedett: "úgy kell őket széttelepíteni, hogy ne alakuljon ki sehol összefüggő magyarlakta terület, — így aztán már nem lennének veszélyesek. Ha ésszel fogunk politizálni, a problémát rövidesen meg fogjuk oldani. Sokat segítene, ha az elkövetkező két-három évben megvalósulna a jugoszláviai szlovákok áttelepülése, így öt év alatt Dél-Szlovákia arculata teljesen megváltozna. Ezek után lehetséges lenne, hogy pár éven belül a szlovákiai magyar lakosság is megkapja állampolgári jogait, de a kisebbségi jogok nélkül." Clementis javaslatához Ripka hozzátette: az a legfontosabb, hogy "csökkentsük a magyar kisebbség létszámát és megtörjük egységét, annyira, hogy összefüggő nemzeti jellegét elveszítse." Ha a legvégső esetben 280 000 német itt maradna, az sem lenne olyan veszélyes, mint a 200 000 magyar Dél- Szlovákiában.

Clementis javaslatát és elképzeléseit a kormány jóváhagyta. Ez volt a kommunista diktatúra fellépése előtti utolsó elképzelés a magyar kérdés megoldására. A kormány előtt mindvégig egy cél lebegett: felszámolni a kisebbséget. Más megoldás szóba sem jöhetett. Csupán a módszer változott folyton, mindig a nemzetközi és belpolitikai körülményeknek megfelelően. Közben nem tudatosította, hogy mikor Clementis javaslatairól tárgyalt, a nagyhatalmakat, köztük a Szovjetuniót már nem érdekelte a kisebbségek ügye, mert egészen más problémákkal kellett szembenézniük. Mégpedig olyanokkal, amelyek egyszerűen lehetetlenné tették a csehszlovák követelések teljesülését. Az európai politikát a hatalmi övezetekre való felosztás jellemezte, miközben Magyarország és Csehszlovákia ugyanabba az övezetbe került.

A kényszerű változás

1947 második felében, tehát amikor a Szovjetunió befolyási övezetét szervezett katonai blokká akarta változtatni, a magyar kisebbség problémája egészen más megvilágításba került. A

kérdés megoldása Moszkvától függött, amennyiben érdekei megkövetelték a formálódó blokk országai közti összes ellentétforrás felszámolását. Csehszlovákia és Magyarország között ilyen ellentétforrást képezett a magyar kisebbség helyzete. A csehszlovákiai magyarság számára nem kevésbé jelentős sorsdöntő tényező volt, hogy a Szovjetunió felhagyott a szláv központú politikával, mint a nem szláv államokat is magába tömörítő blokk szervezési alapjával, továbbá az, hogy Európa többé már nem győztes és vesztes államokra oszlott, hanem keleti és nyugati blokkra. A szovjetek politikai számftgatásaiban Magyarország, miután ott a kommunisták átvették a hatalmat, a szláv és győztes államok egyenlő partnereként kezdett szerepelni. Ilyen körülmények között Csehszlovákiának a magyar kérdés megoldásához fűzött reményei nagyon gyorsan fogyni kezdtek.

A Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodájának 1947 szeptemberében tartott alakuló gyűlésén, amely Moszkva első blokkformáló lépésének is tekinthető, Révai, a magyar küldöttség vezetője bírálta a csehszlovák kommunistákat. Amikor Magyarországnak a szláv nemzetek közé való sikeres beilleszkedéséről beszélt, megjegyezte, hogy ezt a folyamatot "egyetlen dolog zavarja — a szlovákiai magyarok elnyomása; nem lehet nem törődnünk azzal, hogy nincs polgárjoguk (iskoláik); mi hisszük, hogy a szlovák és cseh elvtársakkal sikerül megegyeznünk." Ezt a megegyezést, Révai szerint, elősegítheti az új magyar külügyminiszter, aki szintén kommunista. Csehszlovákia kisebbségellenes politikájának bírálatával lépett föl a magyar küldöttség másik tagja, Farkas is, aki Prága magatartását a szlovák fasiszták művének tartotta. A CSKP főtitkára, Rudolf Slánský azzal védekezett, hogy "a magyar kérdés megoldása nem a szlovák fasiszták ötlete volt, hanem Gottwald elvtársé" és közben Visinszkij támogatására apellált. A továbbiakban rámutatott arra, hogy Magyarország támogatja a szlovákiai földalatti mozgalmakat, és felszólalását azzal a kijelentéssel zárta, hogy "az új Magyarországnak is el kell ismernie a békeszerződést." Slánský fejtegetéseire Révai válaszolt. Egyéb kérdésekkel összevetve a problémát rámutatott, hogy egészében véve jelentéktelen dologról van szó, de a "csehszlovák-magyar viszony a különleges partnerviszonyok közé tartozik, mert lehetséges-e, hogy a népi demokratikus államok között olyan ellentétek legyenek, amelyeket az ellenség kihasználhat'. Elutasította azt a cseh-