A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-02-22 / 8. szám
MINERVA Amerikai energiagondok és az Öböl A védtelen, kicsi Kuvaitot lerohanó Irak elleni fellépés oroszlánrészét az USA vállalta magára. Erre a szerepre nemcsak az jelölte ki, hogy napjainkban nincs még egy olyan hatalom, amely az agresszort meg tudná fékezni, hanem az olajhoz fűződő hatalmas érdeke is. A nyolcvanas évek előrehaladtával egyre jobban kitűnt, hogy mennyire ki van téve az Egyesült Államok a külföldi olajszállítók manipulációinak. Azután, hogy az OPEC 1979-ben hirtelen megemelte a kőolaj árát, az USA átmenetileg csökkentette olajfogyasztását, s egyúttal fokozta hazai kőolaj-kitermelését. Ám a visszafogás 1983-ban véget ért. Azóta az ország 12 százalékkal több kőolajat használ el, miközben a hazai kitermelés 1985 és 1989 között 12 százalékkal visszaesett, s 1990-ben újabb 4-5 százalékkal csökkent. Míg a nyolcvanas évek derekán a kőolajbehozatal mintegy 4 millió hordó volt naponta, 1988-ban már elérte a napi 6, 1990-ben pedig valószínűleg a 7 milliót. A kőolaj világpiaci árának esése után 1986-ban az USA nettó olajmérleghiánya már "csak1 30 milliárd dollárra rúgott. Most azonban ismét emelkedést mutat, 1989-ben bizonyára meghaladta a 40 milliárd dollárt. És mi várható a kilencvenes években? Az USA energiaügyi minisztériumának becslése szerint ebben az évtizedben az országnak napi 9 millió hordó olajat kell majd importálnia. Ez több mint fele az ország fogyasztásának és kétszerese az 1985. évi behozatalnak. Ekkoc a kőolaj külkereskedelmének nettó deficitje meghaladja majd az évi 80 milliárd dollárt. Ha az olajárak még emelkednek is, akkor ez az összeg könnyen meghaladhatja a 100 milliárdot is. A nyolcvanas évek Amerikája abban a hitben élt, hogy a kőolajárak emelkedésétől nem kell tartania, hiszen a túltermelés miatt az OPEC ereje megtört. Ekkor ugyanis az olajkartell állásait aláásta a soraiba nem tartozó olyan államoknak a kőolaj-kitermelése, mint Norvégia vagy Mexikó. Ám azután, hogy az USA fokozta kőolaj-behozatalát az Öböl országai — amelyek a világ kitermelt kőolajának a negyedét adják, miközben területük alatt a világ ismert olajtartalékainak 65 százaléka rejlik, s amelyek leginkább képesek a termelésüket gyorsan felfuttatni vagy visszafogni - ismét urai lettek a világ kőolajpiacának. 20 A HÉT Ráadásul az USA alaszkai és más forrásainak termelése ebben az évtizedben csökkeni fog, hasonlóan az északi-tengeri országokéhoz. Várhatóan súlyos kitermelési gondok támadnak — gazdaságának általános csődje miatt - a Szovjetunióban. Az amerikaiak számára így fölvetődik a kérdés: honnan számíthatnak biztosan kőolajra? Saját — fogyó - olajkincsüket ugyanis gazdasági, katonai és politikai okok miatt kímélni igyekeznek. Az USA kőolaj-behozatalában az Öböl országai öt évvel ezelőtt még csak 6 százalékban részesedtek, 1990-ben ez az arány 28 százalékos volt, s 1995-ben elérheti az 50 százalékot. Sok európai országban és Japánban azzal számolnak, hogy az olaj fogyasztói árának az emelésével, olajpótló energiafajták fokozott felhasználásával és energiatakarékos technológiákkal a századfordulóig korlátok között tudják tartani kőolajbehozatalukat. Például Franciaországban az áram 70 százalékát már ma is atomerőművekben termelik, s újabb atomerőműveket építenek. Japánban egy hordó olajból két és félszer annyi terméket hoznak létre, mint az USA- ban. Az USA lakossága 1990-ben még 5 százalékát sem tette ki a világ népességének. Ugyanakkor elfogyasztotta a világ kitermelt olajának negyedét, s csak autózásra az egytizedét. Számos szakértő szerint az USA pazarolja a kőolajat. Az egészségőrző tejsavbaktériumok Az erjedés szó hallatán rendszerint a szeszes italokra gondolunk, holott a tejsavbaktériumok által erjesztett tejtemékeket (a joghurtot és a kefirt) is sokan szeretik. E baktériumok munkája nyomán nemcsak a tej emészthetősége és tápanyagainak a felszívódása javul, hanem bizonyos betegségekkel szemben is ellenáilóbbá válik a szervezet. Sőt, némely betegség kezelésében is hasznát venni e mikróbáknak és termékeiknek. Sok évszázados tapasztalat, hogy a tej és a tejtermékek fogyasztása egészséges. A tudományos vizsgálatok arra is magyarázatot adnak, hogy tulajdonképpen mi is ennek az alapja. Ha a tej fehérjéit baktériumok bontják le, a joghurban, a kefirben és a többi erjedt tejtermékben több szabad aminosav lesz, mint amennyi a tejben van, következésképp az erjesztett tejtemékek könnyebben emészthetők. Állatkísérletek tanúsítják, hogy a tej erjedésekor valamilyen növekedési tényező is létrejön, amely súlygyarapodást eredményez. Számos felmérés mutatja, hogy az erjesztett tejtermékek fogyasztása seregnyi kóros elváltozás és betegség esetén előnyös. Egyebek között csökkentik a vér koleszterintartalmát, s ezáltal az érelmeszesedés, a magas vérnyomás és a szívinfarktus ellen hatnak. De hatásosan kiegészítik a vastagbél- és a fogínygyulladás, a gyomorbélhurut, a májelégtelenség miatt támadó agyvelőbántalom, bizonyos gyomorbélrendszeri fertőzések, a székrekedés, a hasmenés, a fokozott bélgázképződés és a gyomorsavtúltengés gyógyszeres kezelését. Arra szintén vannak adatok, hogy gátolják a bélcsatorna antibiotikumos kezelés utáni újbóli befertőződését és a rosszindulatú daganatok kialakulását. Tejet és tejterméket egyébként csak azok fogyaszthatnak nagy mennyiségben, akik meg tudják emészteni a tejcukrot, a laktózt. Örökletes hiba folytán ugyanis hiányozhat az az enzim (a laktáz) a szervezetből, amely a tejcukrot az alkotórészeire bontja, s ennek nemkívánatos következményei vannak. Az erjesztett termékekkel azonban nekik sincs különösebb gondjuk, hiszen a tejsavbaktériumok saját laktáz enzime legalább a felét elbontja a tejben levő laktóznak. Állatkísérletek hívták fel a figyelmet arra is, hogy az erjesztett tejtermékek fogyasztása lassítja vagy gátolja az átültetett daganatos sejtek szaporodását. Amikor a kísérleti egereket joghurttal etették, azonos idő alatt 28-35 százalékkal kevesebb daganatsejt jött létre a testükben, mint azokban az állatokban, amelyek nem kaptak erjesztett tejterméket. Szovjet kutatók három olyan szénhidrát tartalmú fehérjét (glükopeptidet) vontak ki a Lactobacillus bulgaricus nevű tejsavbaktériumból, amelyek rákellenes hatásúnak bizonyultak. Az erjesztett tejtermékek és a bennük levő tejsavbaktériumok visszaszorítják a hasmenést okozó baktériumok (a szalmonellák és a shigellák) szaporodását, s ezáltal enyhítik a betegség lefolyását. Kitenyésztették a tejsavbaktériumoknak egy olyan törzsét is, amely a vastagbélgyulladást keltő Clostridi-