A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1991-02-15 / 7. szám

INTERJÚ Kelet-Nyugat Találkozó Svájcban A hazai, "forradalom előtti" egyetemi oktatásnak a hibái mellett tagadhatat­lanul voltak erényei is, ám a szabad szellem — valljuk be — nem tartozott ezek közé. Napjainkban, amikor a volt szocialista országokban az egyik leg­többet hangoztatott jelszó az Európa felé való nyitás lett, semmi csodálatos nincs abban, hogy a diákok is "nyitni" akarnak. Hiszen a Közös Házban csak úgy lehet igazán kellemes az élet, ha is­merjük valamelyest szomszédainkat. VÖRÖS Pétert, a Komenský Egye­tem negyedéves magyar-történelem szakos hallgatóját, aki a közelmúltban egyhetes diákszemináriumon vett részt Svájcban, az ott szerzett tapasz­talatairól faggattam. — Hogyan jut egy pozsonyi egyete­mista Svájcba? — Nem is egy, hanem egyszerre négy. Egy csoport­társammal és két brünni szociológia szakos egyetemistával keltünk útra a zürichi egyetem szociológiai tanszéké­nek meghívására. Az ottani diákok agyából pattant ki a szikra: szervezzünk egy Kelet-Nyugat Találkozót, ahol olyan dolgokról fogunk beszélni, ame­lyek napjainkban nagyon aktuálisak, s a legjobban bolygatják a szakembereket. Közép-Európa úgyis olyan most, mint egy laboratórium, ahol forrásban van mipden: a legideálisabb terep a szocio­lógusok számára, hogy megfigyeléseket végezzenek. — Pontosan hol volt ez a találkozó? — Ticino kanton egyik apró, Ces ne­vű falucskájában, az olasz határ men­tén. Az egész falu kb. 15 házból áll; már teljesen elhagyatott volt az utóbbi idő­ben, egy alapítvány segítségével újítot­ták fel. A vendéglátóink elmondták, mekkora viták voltak a felújítás során, hogy egy-egy kő hová kerüljön, mert minél hűebben akarták visszaállítani az eredeti állapotokat. Ennek ellenére nem valamiféle konzervatív tradiciona­lizmus volt érezhető, hanem egyfajta kontinuitás: tovább tudják vinni a múlt­jukat. Nem tudom, hogyan csinálják, de valóban nagyon harmonikus volt az, ami Svájcban a szemünk elé tárult. 6 A HÉT — Milyen témákkal foglalkoztatok ez alatt az egy hét alatt? — Bevezető témánk az volt, hogy mit jelentett a totalitarizmus Kelet-Európá­­ban. Először a zürichi diákok mondták el a véleményüket. Túlnyomó többsé­gük arról beszélt, milyen szörnyű, ha va­lakinek fölbontják a levelét, lehallgatják a telefonját, de valójában nem érzékel­ték, mi is volt itt nekünk a legfőbb gon­dunk. Éppen ezért én a dolgok törté­neti hátterét igyekeztem fölvázolni, mert úgy gondolom, a jelenlegi politikai folyamatok megértéséhez szüksége van az embernek történeti áttekintésre. Nem túl részletesre persze, hogy ne az határozza meg a jelenlegi politikai gon­dolkodást. De ettől mondjuk Nyugaton nem nagyon kell félni. Nem úgy, mint nálunk, ahol az agyonhistorizált politi­kai gondolkodás a jellemző, és mindent történeti klisékbe próbálunk beszoríta­ni. — Mennyire ismerik az ottani diákok a jelenlegi csehszlovákiai politikai hely­zetet? — Őszintén szólva, nem nagyon sok mindent tudtak Csehszlovákiáról. Tud­ták, hogy van egy Havel elnök, egy Die­nstbier külügyminiszter, de a különböző politikai mozgalmak ismeretlenek vol­tak előttük, így például a kormányt ala­kított liberális párt is, amelynek az el­képzelései nagyon tetszettek a svájciak­nak. Természetesen közöltük azt is, hogy az utóbbi időben erre a liberális pártra elég erős nyomást gyakoroltak a szélsőséges politikai mozgalmak. — Mi érdekelte őket különösen? — Nagyon keményen rákérdeztek például arra, hogy lehetséges-e Cseh­szlovákia és Jugoszlávia szétesése. Meg vannak lepődve ugyanis, hogy amikor Nyugat-Európa az integrálódás felé ha­lad — az más kérdés, hogy milyen mér­tékben gazdasági téren és milyen mér­tékben politikailag —, akkor Kelet-Eu­­rópa egyes országaiban a kiszakadás a legfőbb probléma. Elmondtuk: nem ál­líthatjuk, hogy Szlovákia egyértelműen el akar szakadni, mert erről szó sincs. A helyzetet a politikai mozgalmakon keresztül próbáltuk megvilágítani, hogy most milyen irányzatok, elképzelések csapnak össze a szlovák parlamentben. — Milyen egyéb témákról volt szó? — A következő napokon kisebb cso­portokat alakítottunk aszerint, kit mi érdekelt leginkább. Foglalkoztunk a te­rület gazdasági problémáival, a nacio­nalizmussal, annak történeti hátterével. — Mennyire volt érzékelhető probléma számukra a nacionalizmus? — Nagyon kevéssé, és ezen nem is csodálkozhatunk. Svájcban nincsenek nemzetiségi villongások. A három-, sőt négynyelvű feliratok közül egyik sem olyasmit hirdetett, hogy "Olaszok, men­jetek az Alpokon túlra!" (Ebben a kan­tonban ugyanis többségben olaszok él­nek.) Mi igyekeztünk a lehető legobjek­tívabban beszélni erről a kérdésről, nem akartuk egyoldalúan, csak a mi nemzetiségi létünkön keresztül bemu­tatni. Több országból is hoztunk föl példákat, és elmondtuk, hogy korábban egyetlen elv uralkodott Vlagyivosztok­tól Prágáig: nemzetiségi probléma már­pedig nincs. Osztályalapon kell megol­dani a nemzetiségi kérdést. Ezek után várható volt, hogy most viszont szembe találjuk magunkat a szlovákság bizo­nyos rétegeinek érdekeltségével, a szlo­vák nemzettudattal. Az elmúlt hóna­pokban láthattuk, a politika színpadán, hogy milyen is ez a szlovák tudat, hol tart, mennyire kiforrott, és milyen pers­pektívát tud nyújtani a nemzet számára. — Elhangzott már néhány helyen, hogy a svájci társadalmat követendő pél­dának kellene tekintenünk... — Igen, mi is elmélkedtünk azon, ho­gyan lehetne Közép-Európában Svájcot "csinálni". Természetesen, a svájciaknak is megvannak a magúk problémái. Sok­kal emberközpontúbb társadalmat sze­retnének, nagyobb szociális bizton­ságot. Svájcban, az individualizmus — amiért mi itt harcolunk — azt hozta, hogy az emberek egymástól elidegened­tek. Gyakran panaszolták, hogy rendkí­vül rátelepedett a gazdaság a társada­lomra. Mondtuk persze, hogy ez még mindig jobb, mint ha az ideológia tele­pedik rá. Már a jó öreg Churchill is ki­jelentette: igaz, hogy a polgári demok­rácia nem a legfejlettebb formája az emberi társadalmaknak, de ennél job­bat egyelőre még nem találtak ki. Tehát van egy európai mérce, a görög demok­ráciától kezdődően, és ez az út vezet oda, ahol most a fejlett országok van­nak. És ez még mindig nem a fejlődés csúcsa. Viszont nekünk is van egy ki-

Next

/
Thumbnails
Contents