A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1991-02-15 / 7. szám

A HÉT RIPORTJA lyezni Komáromba, megoldódna a nyo­morék gyermekek sorsa. De hát a há­zaknak nem nő szárnyuk, legfeljebb a rezsijük nő a háromszorosára. A kultúrház, ha megkapná is a tavalyi költségvetését, bajban lenne. Akkor is létszámot kellene csökkentenie. — Tetszik, nem tetszik, Sanyi — mondja a polgármester asszony az igaz­gatónak —, nektek is el kell bocsáta­­notok embereket. Magatok fogjátok ki­választani, hogy ki legyen az, aki marad, és ki az, aki elmegy. A kisüzemünk szakcsoportjaiban is így lesz; az ott dol­gozók maguk választhatják ki, kivel fog­nak majd dolgozni... Pedig az előbb még arról beszélget­tünk Juhász Sándorral, kell valaki, aki a kultúrház alkalmazottainak bére mel­lett a szociális és betegbiztosítási teen­dőkben is kiismeri magát, mert eddig azt a járási központ csinálta. Most meg már a faluba is betette a lábát a mun­kanélküliség réme. Szociális segély, munkanélküliség esetén a komáromi já­rási hivatal illetékes, hál’ istennek Bá­­torkeszinek ott székel a területi hivatala is... Mert vannak a környéken szeren­csétlenebb falvak is, azok területi elöl­járósága Gútán vagy Ógyallán van, aho­va nincs buszjárat, mert eddig nem volt rá szükség, így aztán már zajlanak az első lázadások... És lázadnak a kutyák is. Sok van be­lőlük a faluban, a téli verőn mintha egy tüntetést rendeztek volna éppen, néma demonstrációt az adóemelés ellen. Ku­tya egy világ, ahol egyetlen kutya sem érezheti magát biztonságban! De hát kutya nehéz eldönteni, hogy a kutya vagy az ember a fontosabb-e. A házőr­zők persze érzik, hogy most kutyabőrre (is) megy a játék, hiszen alkotmánylevél még csak az emberi jogokat védi az or­szágban... Igaz, kissé hézagosán, ahogy a gazdasági "vaskorszak" megengedi. "A drótháló alatt ugrálhatunk" — Tudja, olyan ez az önkormányzati önállóság, mintha egy dróthálót feszí­tettek volna ki felettünk, aztán attól függően, hogy ki mekkorára nőtt, ugrál­hatunk kisebbeket vagy nagyobbakat — mondja a polgármester Szabó Edit. — Tudjuk, hogy kultúra nélkül élni nem lehet, de nem hárítható át ez az áldat­lan helyzet teljes egészében az önkor­mányzatra. Ha nincs pénz, a múzsa is alszik... — A kultúra dolgozóinak gyakran vetették a szemére: nem csináltok sem­mit; mert ez más munka volt, s azt nem tanultuk meg megbecsülni. Most azt mondják: csináljatok nyereséges ren­dezvényeket! Az azt jelenti, hogy min­dennek megkérjük az árát — így Juhász Sándor. — Ha valamelyik falusi szerve­zet itt szeretne összejönni, terembért kérünk tőle, legalább a rezsi erejéig... Mit gondol, örülni fognak? Hisz nelök sincs pénzük! Eddig legalább segítettük egymást, most majd haragudni fogunk... Mert mi volt itt nyereséges? A mozi, ahol a pozsonyi premier után rögtön vetítettük a filmeket. De már ott is csökken a látogatottság. Az Emanuelle első részét még húszezren nézték meg — mert kb. 15 km-s vonzáskörzetünk is van —, de ősszel, a második részt már csak ötezren... Ezen a tájon a ma­gyarországi profi művészek műsorát le­het leginkább eladni, de ők megkérik a fellépés árát. Melyik családnak telik majd ezután havi háromszáz-négyszáz korona koncertre, nótaestre, operett­re...? Nem vagyunk tehetetlenek, vállal­koznánk, ha tudnánk, mire vállalko­zunk. De nincs minek az alapján lépni. Az állam elkésett mindennel, nem szab­ta meg a működés törvényes kereteit és feltételeit időben, csak odadobta a gyeplőt a lovak közé... Ezért aztán koc­káztatni sem tud az ember, mert nem tudja, mi fog rá vonatkozni. Ilyen kö­rülmények közt húsz százalékos kamat­ra felvett pénzt kockáztatni nem egész­séges vállalkozói szellem, hanem ön­­gyilkosság. Biztatás helyett Az alvó múzsát talán kutyaugatás éb­­resztgeti. Mert ha nagyon "szorít a ci­pő", a kutyákat legfeljebb lelövik. Ideo­lógiát gyártva hozzá, vagy anélkül, csak úgy szimplán. De valahol a kultúra — egy nép, egy ország kultúrája-kulturált­­sága — szorosan összefügg azzal is, mi­lyen a kutyák sorsa. Ha kutya idő jár a kutyákra, általában a kultúra is bajba kerül; s ha a kultúra kerül bajba, na­gyon nagy baj van: a társadalom lesz ennek következtében szellemi fogyaté­kos, és süllyed az állati lét nívójára, hogy aztán urai kényükre-kedvükre te­relgessék... Ha egy országban százszám ölik a kutyákat - adó miatt —, gyilkolják a kultúrát is. N. GYURKOVITS RÓZA A HÉT 3

Next

/
Thumbnails
Contents